Hurrá, hétfő! - Jézus kisinge (sebességváltás)

Szerző: FiloSzofi


Vasárnap mondta  a ministráns, aki a misén a hirdetéseket olvassa, hogy aki még nem volt egyetlen rorátén sem, az igyekezzen pótolni, és lehetőleg minden nap vegyen részt ezen a hajnali szentmisén.
Na, erre felkaptam a fejem, hogy az ördögbe lehetne pótolni az elmaradt várakozást? Hiszen éppen ez a titok, hogy nem lehet. Nincs instant kiszerelés, nincs tablettás: nem lehet egy adagban bevenni.

De ami mégis van: még két hét!

Lackfi János - Jópontok, grafika -Pap Kata

A titok második fele pedig abban a szóban van: ismétlés.

Még erre is van idő. A várakozás rituális cselekvéssorait még tizennégyszer ismételhetjük el napi eggyel számolva, ez is még alkalmas szám, úgy gondolom. Aki nem templomjáró, és még csak nem is hívő, az se hagyjon faképnél: az ismétlés misztériumát bizonyára jól ismeri - ha más nem a szerelemből vagy a sportból biztosan.


Évről évre úgy érzem magam, mint amikor a két kezemben emelem a vizet a számhoz. Mindig elfolyik a fele az ujjaim között, és a fele(majdnem) mindig megmarad - de a mozdulat mindig teljes.
Hát így vagyok én az idei adventemmel már megint. A fele már elfolyt, de a mozdulat időben kezdődött.

Számon tartottam,hogy minek  jött el az ideje, de nem vethettem bele magam, mert tücsök voltam, és nyakamon maradt időszerűtlen hátralékokat cipeltem. De sokan vannak,akik bármilyen szorgalmasak, most kaptak annyi melót, hogy ugyanígy jártak,úgy sejtem. Közben azonban arra vártam, hogy én is a várakozásnak élhessek. Növelgettem magamban a vágyat, mint éhes kis oroszlánt, akit pont olyan rövid pórázon vezetnek, hogy a húst el ne érje. Mostanra azonban már akkorára nőtt, hogy a póráz hiányzó hosszát testével toldotta meg. (Megvan a hús, lesz jóllakás!)


Magyarul: semmit nem oldottam ugyan meg teljesen, de már leszarom, futok a zsákmány után, mert éhen halok.


Mindezt csak azért írtam itt a nemes Hurrá, hétfő rovatunkban, mert talán nem én vagyok az egyetlen, aki mostanáig a pálya szélén böjtölt, és másfele tekert, mint amerre nézett, de most már olyan közel vagyunk a végéhez, hogy egye fene menjen a szekér a maga útján, mi leszállhatunk csendben oldalt.

Így történt, hogy kitettük végre a Jézus ingecskéit, mindenkinek egyet.


(A Jézus kisinge egy többnyire papírból kivágott ingecske, amelyet Jézus születésnapjára "hímezünk ki" a jócselekedeteinkkel. A hímzés, vagy csipke, egy egy kihajtott vágás, vagy rajzolt dísz, ami egy-egy jótettünket jelképezi. Végül az igecskéket a karácsonyfára tesszük.)

Mikor a neten kutattam utána, kinél hogyan él ez a hagyomány, egy visszaemlékezésben ezt olvastam: "A Jézuska inge egyedül a kicsiknek járt, igaz, akkoriban tele voltam kérdésekkel, s ez is közéjük tartozott, de elfogadtam, hogy a nagyok már nem szeretnek jót cselekedni, s rosszat sem tennének soha, ez csak amolyan "gyerekdolog" lehet."
- Nem, én nem egészen ezt gondoltam, de a gondolati perspektíva ismerős. Hát én úgy határoztam, hogy minálunk mindenkinek lesz kisinge, nekünk épp olyan segítség lesz, mint a gyerekeknek. Legfeljebb nem törekszünk a szimmetriára. Nem ők mondják meg, hogy mi szülők, mikor voltunk jók, majd mi magunk. Végülis ez a felnőttség, azt hiszem.


Én azt mondom, kedves olvasóim, -ha van, aki még nem hagyott el három sor után-, hogy próbáljátok meg ti is! van még két hetünk, azalatt még rengeteg dolog történhet, és az sem kevésbé érdekes, hogy miféle jókat tudunk mi tenni?
Lackfi igazán megírhatná a felnőtt verziót is. Esetleg valaki más? Na!



(A közölt vers Lackfi János: A Bögre család újabb kalandjai című kötetéből való. Noran Kiadó 2007. Pap Kata illusztrációival.)