KitűNő - szeredi Ambrus Noémi textilművessel beszélgettünk

Kézművesség vagy művészet?

A munkahelyen ülve cseng a telefon, egy kedves barátnő hív. Csak egy perc, de most azonnal üssek be a keresőbe egy nevet, nézzem meg, mit dob ki a gép: csodákat fogok látni! Engedelmesen és kíváncsian teszek eleget a szelíd erőszaknak. A keresés egy számomra ismeretlen névre szól, de szeredi Ambrus Noémi miatt érdemes volt megszakítani a munkát. Nem sokkal későbbi találkozásunk ugyanazt az érzést kelti bennem, mint az alkotásairól készült képek: szépre és jóra született. 

Kezdhetem egy fura kérdéssel? Miért fontosak a tárgyak? 

-Az emberek többsége szereti magát tárgyakkal körülvenni. Sokszor ezek pénzbeli értéke jelentéktelen, mégis fontosak, értékesek számunkra, mert rejtett üzeneteket hordoznak: készítőjükről, a korról, melyben megalkották, az adományozóról, az egykori tulajdonosaikról, az alapanyagokról, a technikákról... E sok tartalmi réteg, mely rárakódik tárgyainkra, segít minket a múltbeli kalandozások útján, de segít a mindennapok gondjait is feledtetni.

Ma már szinte mindenkinek személyes honlapja és facebook-profilja van. Utánad kutakodva több helyről mazsoláztam össze az információkat. Gyönyörűséges textilképeid mennyire ismertek vajon?  

-Ez a kérdés nagyon aktuális a mai világban. Kézművesként nehezen barátkozom a modern technikai lehetőségekkel, de belátom szükségességüket. Az elmúlt 15-18 év során szájról szájra terjedt képeim és munkálkodásom híre. Ebben sokat segített népes családom és a nagy baráti kör. Ahová hívtak, mentem a gyarapodó számú munkáimmal, így több mint 50 kiállítás van mögöttem. Ennek egy része csoportos megmozdulás volt, de többségében egyéni bemutatkozások voltak Budapesten és vidéken. Láthatták képeimet szállodákban, művelődési házakban, templomokban, csendes termekben, lepusztult kastélyok falain, múzeumokban, iskolákban.

Vonzó, szerethető világa van applikációs technikával készült képeidnek. Talán a legfontosabb, hogy harmónia, derű és szépség árad belőlük. Ahol függnek, olyan sarka lehet egy térnek, ami nyugalommal és jó érzéssel tölti el a lelket.

- A sokféle kiállító tér sokféle lehetőséget kínált képeim számára, de egyben valamennyi közös volt: a bársonyos, kopottas kárpitokból készült munkák minden teret felöltöztettek, melegséggel ölelve körül a látogatókat.

A nagybetűsnek nevezett kortárs művészet nem biztos, hogy ezekkel a jelzőkkel írható le. Hogy fogadja a szakma a munkásságodat?

-Tevékenységemet sose motiválta vagy kísérte egy tudatosan felépített “világmegváltó” koncepció, nem volt elég polgárpukkasztó és megbotránkoztató, így azon kívül, hogy a mai korban készülnek, semmiképp nem tekintik “kortárs” alkotásoknak. Talán, mert nem mutat új és megdöbbentő utakat, nincs benne különös felfedezés, gondolatiságában a hagyományos értékrendet követi, igazolja, idézi meg: A Szépet kívánja közvetíteni, a harmóniát és a nyugalmat szeretné megjeleníteni különböző témákon keresztül. Újszerűsége vagy egyedisége az anyaghasználatban ragadható meg. Bár ez manapság igazán divatos dolog, hiszen “recycling” azaz újra hasznosítható alapanyagokból dolgozom: kidobásra ítélt kárpitokból, bársonyokból, hímzésekből, selymekből, csipkékből, fotókból...

A szakma nem vesz rólam- és képeimről tudomást. Kategórián kívüli vagyok, lélekből szabadon alkotó, nem piac-orientált, “csupán” mívesen dolgozó, szépség-orientált személyiség.

Ha magadat kéne meghatároznod, hol helyeznéd el munkáidat a kézműves termék és képzőművészeti alkotás kényes határán? Egyáltalán, ki és mi dönti el, hová soroljuk egyik vagy másik alkotást?

-Erre a kérdésre válasz keresve talán különböző szakértőket kéne felkérni, s velük együtt megtalálni a helyes besorolást. A kézműves portékák hátterében a magas minőségi színvonalat és a nagyobb mennyiségben gyártott termékek lehetőségét vélem felfedezni. A képzőművészet viszont hivatott arra is, hogy az aktuális korról, problémákról beszéljen, üzenjen a művészek által, a szépség kifejezésén túl bonyolult jelenségeket vagy kérdéseket is felvessen, ábrázoljon. Így képeimet inkább az iparművészet körébe sorolnám, ahol a dekoratív funkció sokkal fontosabb az egyéb tartalmaknál.

Hogy látod, aki dudás akar lenni, tényleg pokolra kell annak menni? Szükséges a rossz átélése ahhoz, hogy művészi érték szülessen? A te képeidről ez a rossz hiányzik, mintha csak szép dolgok történnének Veled. Vagy a megoldás annyi, hogy a rosszat is széppé dolgozod fel?

-   Nagyon szép, érzelmekben, eseményekben, kedves személyekben gazdag, harmonikus gyermekkor előzte meg aktív alkotói periódusomat. Ez maga volt a “Boldog békeidő”, melyben nem az anyagi bőség, hanem az érzelmi gazdagság dominált. Ez életre szóló munícióval töltött fel engem és hét testvéremet, s talán ez segít tudat alatt is abban, hogy az évek során ért sok fájdalom és csalódás elviselhetőbb volt, és munkáimban a derű, a szépség jelenhetett meg. Ifjúságom viharai, pálya- és pár keresgélései során az alkotás csak néha bukkant felszínre: ruha átalakítások, apró használati tárgyak készítése, karácsonyi ajándékok egyénre szólóan, kézzel kivitelezve, akvarell képek virágokról… Ezek mind-mind előkészítői voltak a későbbi textiles tevékenységnek. A családalapítás és a gyermekvállalás boldogsága kirobbantotta belőlem a szunnyadó vágyat- és a lehetőséget is megadta az alkotásra, majd néhány év alatt kibontakozott ujjaim közül a sok időt felemésztő, míves falikép műfaja. Az alkotás időnként valóban gyógyír volt lelkemnek, terápiaként szolgálhatott nehéz élethelyzetekben. Ilyen időszak volt például, amikor harmadik gyermekünket elveszítettük. A nagy űrt és fájdalmat két pici gyermekem mellett az éjszaka csendjében megszületett tárgyak is oldották.

Milyen technikával dolgozol? S honnan kerülnek Hozzád a képeidben átlényegült anyagok: szépséges csipkék, bársonyok és kézimunka töredékek?

-Sokan lepődnek meg a változatos, különleges alapanyagok láttán, s joggal kérdezik: hol találtam, hol vettem vagy szereztem. A válasz egyszerű: “ kaptam.”

Ez az igazság: áramlik hozzám zsákszámra a sok rongy, a sok szakadt csipke, hímzéscafatok, bársonyszoknyák, gyöngyös tüllök és muszlinok, strasszal díszített gallérok - megannyi szakadt darabja a múltnak... Műhelyemben tornyosulnak az egykori kelengyékből megmaradt párnahajak, terítők, függönyök. Kellékei régi életeknek, melyek nagyanyáinkat idézik. Az utazóládák, a száz éves próbababa, a régi varrógépek, rózsás fadobozaim mind ezt a titkokkal átszőtt világot  hordozzák.

Inkább megrendelésre készítesz új alkotásokat vagy belső kényszer, hogy ki kell adnod magadból az érzéseidet?

-Kezdetben az alkotási vágy késztetett képeim készítésére, a népes családban mindig volt ajándékozási alkalom, eszembe se jutott eladni munkáimat. Az ajándékozás mellett a természet látványa is sokszor elindította gondolataimat, de sokszor az alapanyag: egy csipkeszél, egy hímzés, egy kárpit adta az alapötletet. Sokszor klasszikus műalkotások láttán is elfogott a belső késztetés: milyen lenne ez kép textilből? Így születtek meg a textil-reprodukciók, például M.S. Mester: Vizitációja vagy Rippl-Rónai: Zorkája.

Később megkerestek egy-egy konkrét kéréssel, takarókat, falvédőket, címereket, kisebb nagyobb faliképeket álmodtak szobáik falára, nászajándékba, érettségire, házassági évfordulóra.

Sok természeti képet rejtenek a munkáid. A virágábrázolások hűen követik a természetben előforduló növények méreteit, és küllemét. Ugyanakkor transzcendentális témák is megjelennek a képeken. Mi ihlet meg leggyakrabban?

-Virágkompozícióimat botanikai pontossággal igyekszem kivitelezni, nem stilizálok. Ebben segítenek Csapody Veronika színes illusztrációi, természetfotók, szecessziós mintakönyvek, rajzos vázlataim.

A Tanárképző Főiskolán szakdolgozatom témájául a századforduló idejéből megmaradt textilemlékek feldolgozását választottam. Ennek is köszönhető, hogy képeim formavilága gyakran idézi a szecesszió vonalvezetését, s témaként is kedvelem e kor grafikáit, üvegablak terveit, plakátjait. E képeket felnagyítva néhány textiles átiratot is készítettem. Ilyenkor természetesen vállalva azt, hogy más művét használtam fel kiindulásként.

 Madonna-ábrázolásaim, Szent Erzsébet és a Három királyok című munkáim egy-egy Betlehemi pályázatra készültek, de ezek mögött a család ősi Mária tisztelete is megbújik, mely még nagymamám közvetítésével rögzült bennem is kislány koromban.

Szűkebb pátriád Piliscsaba. Mióta élsz itt? A családias egyetemváros hogy fogadta a textilművész-bútorrestaurátor házaspárt?

-2003-ban nagyapai örökségből sikerült egy régi nyaralót megvásárolni Klotildligeten. E ház padlásán az épület átépítése során megleltük az egykori lakó tiszti-kardját is, s ez a tárgy azonnal megidézte számunkra férjem Ludovikán végzett nagypapáját…2006 óta élünk itt. Ekkor hagytam el az óbudai családi bázist, s ez komoly fordulatot jelentett életemben. A nyüzsgő nagycsalád hiányát sajátos módon kezdtem kompenzálni: szellemi műhelyt hoztunk létre otthonunkban. Elsősorban a környéken élő ismerősök, barátok számára havonta különleges embereket hívunk meg, zenei-, irodalmi- és filmművészeti esteket szervezünk. A meghívottak mesélnek munkájukról, felolvassák verseiket, bemutatják kedvenc zeneműveiket. E kezdeményezés kinyitja házunk ajtaját az érdeklődők előtt, s értékőrző missziót tölt be a helyi kultúra területén. Mi ezt tudjuk adni  új lakhelyünknek, sokak örömére, néhányak meglepetésére.

Milyennek látod a világot, ami körülvesz bennünket? Van helye benne az önmagáért való szépségnek?

-Válaszom, a lélek irányából egyértelműen: igen. A piac felől sajnos nem. A művészettörténet nagy fejezeteiben mindig meghúzódik egy vezérgondolat, egy eszme, melynek szolgálatában megszülettek a műalkotások. Az eszmei feladatuk teljesítése mellett mívességük, mesteri kivitelezésük a szépség szolgálatának is rendelte valamennyit. Az évszázadok alatt az ideológiák sokszor megkoptak, talán átalakultak, elfelejtődhettek, így a “tudatlan” szemek lecsupaszítva, elsőként a szépséget pillantják meg valamennyi klasszikus mű esetében. Sokak számára ez az esztétikai élmény jelent felüdülést, megnyugvást, békességet. S itt van talán a válasz is kérdésedre: a csattogó, nyüzsgő, zűrzavaros, gondokkal teli világban a legtöbb ember nem akar újabb ideológiákkal találkozni, csak a szépségben megmerítkezni, hogy feltöltődhessen egy kicsit.

A családodban nagyon fontos szerepet tölt be a szépség és az alkotó munka. Honnan ered ez a fogékonyság? S vajon három gyermeketek viszi tovább ezt az örökül kapott érzékenységet?

-Édesapám belsőépítészként munkálkodott, de mellette saját kezűleg építgette, bővítette házunkat, hogy elférjünk valamennyien. Nagymamáink saját készítésű tárgyakkal lepték meg gyerekeiket, unokáikat. Együtt bütyköltek téli estéken, nyári szünetekben. Így belenőttünk az alkotás természetességébe, s gyermekeim is ezt szívták magukba, szó szerint az anyatejjel. Férjem a kiságyak elkészítése közben fedezte fel a fa csodálatosságát, s kitanulta öreg mesterek mellett a régi bútorok felújításának titkait. Az általa felújított bútorok levetett kárpitjai alapanyagul szolgáltak faliképeimhez. Így kapcsolódott össze elsőként a két művesség, később különleges kereteket is készített a textilképekhez.   Zegzúgos házunk falait legkedvesebb textilmunkáim borítják, s a  belső burkolatokat régi bútoralkatrészek  felhasználásával férjem készítette el.

 E munkák között mindenhol feltűnnek a gyerekek ajándékba festett, nemezelt, faragott, hímzett emlékei, így szaporítva a lélekkel telített tárgyak számát.

Férjeddel van közös felületetek? Szoktatok együtt alkotni? S ha igen, milyen szerepe van ennek a házasságotokban?

-A két művesség egymást erősítve és megbecsülve tölti ki életünket, de nem sikerült “piacképes” együttest alkotnunk. Hosszú évek óta férjem nagy művén: a házunkon dolgozgatunk, s ez felemészti az alkotó energiákat. Igaz lehet az a mondás, hogy egy családi ház soha nem lesz teljesen készen. Talán, egyszer elengedhetjük majd ezt a kötöttséget, s felszabadultan rátalálunk a nekünk rendelt, közös ötletre. Minden közösen végzett tevékenység, közösen gyűjtött tapasztalat jótékonyan hat egy párkapcsolatra. Mostani életünkben tudatosan kell figyelni arra, hogy minél több ilyen lehetőséget találjunk..

Nagyon szép, gyerekeknek szóló munkáid is vannak. Biztos a saját gyermekeidnek is készítettél hasonlókat. Mikor kicsik voltak a gyerekek, inkább bolti vagy inkább saját készítésű játékokkal játszottak?

-Még meg se születtek, már készültek a falvédők, meseképek, születésük után a kedvenc figurákat felidéző párnácskák, bábok, kincsek számára textildobozok, ágytakarók, textil állatok, csörgő labdák, babák, mackók... Férjem készített elefánt formájú kiságyat emelhető- süllyeszthető matraccal, pelenkázót, golyó- és csigacsúszdát, többemeletes babaházat,   kisasztalt és kisszéket, majd továbbfejlesztette az emeletes ágyakat, később ónémet fillungból pajzsot alakított kisfiának.

Bolti játékokat rokonoktól kaptak, jól irányított kérésekkel  fejlesztő fajátékokat, kirakósokat, mini kerámia edénykéket, melyeket mi nem tudtunk elkészíteni.

Gimnáziumban tanítasz rajzot és vizuális nevelést. Mikor én jártam középiskolába, a készségtárgyak a „lazázó” műfajhoz tartoztak, nem vettük komolyan őket. Ma se hiszem, hogy ez nagyon másképp lenne. Vagy tévedek? Mivel lehet megfogni egy tizenéves fiatalt, akinek a továbbtanuláshoz nincs szüksége a rajzra? Nem őrli fel a lelket ez a harc?

- Sajnos a tanításnak ez az állandó küzdelem mindennapi része. Bizony sok energiát felemészt, szinte reménytelen a harc, különösen a nagyobbak esetében. Nehéz olyan feladatokat kitalálni, melyek lelkesítik őket. Szerencsére ebben a katolikus iskolában a vezetőség fontosnak tartja ezt a tárgyat is. Bár anyagilag nem tudnak nagyon támogatni, de kezdeményezéseimet meghallgatják, emberileg mellettem állnak. Ötödik osztálytól érettségiig kíséri őket ez a tantárgy, feladataikat a művészeti korokhoz igazítom kronológiailag felépítve napjainkig. Az alkotáson van a hangsúly, különösen ötödiktől nyolcadikig osztályig. Kilenc-tizedikben már a művészettörténeti ismeretek minimális számonkérésére is sor kerül, tizenkettedikben kreatívan kell ötvözni az elméletet az alkotással, az élményszerűséget vendégelőadók a selyemfestés és a linómetszés technikájának megismerése garantálja.

 Pár év múlva már kiderülhet, hogy módszerem, mely a hagyományos rajz oktatásra, a művészeti ismeretekre, az alkotásra és a kortárs jelenségek befogadására egyformán támaszkodik, milyen alapot ad a jövő generációknak.

Sok fiatal anyuka olvassa ezt a blogot. Tudsz ajánlani nekik valami kézzel, otthon is elkészíthető, egyszerű gyerekjátékot textilből? (kép)

-    A legegyszerűbb, melyet kicsit varrni tudó anyukák számára ajánlhatok: a párna, mely kedvenc jelekkel, állatokkal díszítve az óvodába is elkísérheti a gyerekeket. Nem nehéz rongylabdákat varrni, egyszerű babákat, később adventi naptárokat, képeket is készíthetnek, ha az idő engedi.

Mindenkinek feltesszük a kérdést, Neked is: milyen zenét osztanál meg szívesen az Onleány olvasóival?

Sokat hallgattam az első babavárás rosszullétei alatt Camille Saint-Saens zongora etűdjeit, konkrétan nem emlékszem a címekre, kölcsön CD volt, de bármelyik jó lenne, hisz ezek a dallamok gyönyörűek és egyik kedvenc időszakomat, a múlt század elejét idézik  fel. Camille Saint-Saens: A hattyú

Végezetül: ha egyetlen művedet vihetnéd magaddal a Holdra vagy egy lakatlan szigetre, melyiket választanád?

-Ez nagyon nehéz kérdés, mert szinte soha nem készítettem magam számára semmit. Minden kép, tárgy, selyemsál vagy nyakkendő, takaró, falvédő vagy játék másé lett. Így, ha menni kell, egy bársonnyal borított textildobozt vinnék (a férjemé), amibe elférne néhány kép a munkáimról, mellé tenném a gyerekeimtől kapott kis kincseket, és ujjamra húznám férjem ajándékát,  a tizenegy  fából készített fagyűrűt.