Toalett Gender: Csendesben öregedős

Szerző: Fakirma

A bejegyzést szeretettel ajánlom Anyusnak és mindazoknak, akik segítenek hinni abban, hogy a párhuzamos egyenesek valahol a végtelenben találkoznak.

Harmincas éveim elején velem egyidős barátnőmmel a Szegedi Egyetemen faltuk az életet. Csapatunkhoz tartozott egy 37 éves csoporttárs is, akit magunk között csak úgy emlegettünk,

tudod, az a dekoratív idősebb nő.

Az egyik esti kocsmázás során a csaj repdesett az örömtől miközben kinyögte, hogy hullaszerelmes egy nála fiatalabb fickóba, akivel most boldogságban élnek. Barátnőmmel döbbenten meresztettük a szemünket, azt hiszem, már az is hihetetlen felismerés volt számunkra, hogy egy 37 éves nőnek egyáltalán van szexuális élete, nem hogy fiatal szeretője.


Most éppen öt évvel vagyok öregebb az akkori dekoratív idősebb nőnél. Ebből a perspektívából már rég árnyaltam a sztorit, a negyven év alatti csitriket irigykedve nézem (le),

gyönyörű a bőrük, sehol egy nyamvadt narancsbőr vagy visszér, de ezek a kispisisek, basszus, semmit sem tudnak az életről,

és egyre több dögös ötvenes nőn akad meg a szemem bölcsességem teljes tudatában, mert már rég leesett, hogy ők is élnek, szeretnek, szerelmeskednek, vihognak, az asztal alá isszák magukat csak úgy jókedvükben, és semmivel sem életképtelenebbek a korban mögöttük kullogóknál.

Most, hogy Lottéval és Szofival ellentétben az intim szférámból végérvényesen kikopott a babaillat, szédületes tempóban nyílik meg előttem a világ: még sután mozgok a nagybetűs életben, de egyre határozottabban szippant be a szabadság öröme: a gyerekzéró, Emberrel vagy Embertelenül kerti partik, bulik, koncertek, a fussunk-össze-egy-félórára-az-ebédszünetben találkozások, a kollégákkal túlórákban tolt szakmaiságtól mentes röhögős teammegbeszélések bűvös hangulata. Ámulok, mert sok a fiatal, de sok a még nálam is vénebb vénember, s az utóbbiak sem festenek feltétlenül nyomorultul.

Néhány hónapja egy házibuliban megismerkedtem egy kortárs fickóval. Szóba került éveink száma is, én valami gyenge poénba ágyazva nyögtem ki a rémisztő negyvenkettőt,

ja, tudom, most azt akarod mondani, hogy nem nézek ki annyinak...

A pasi alaposan végigmért,

De, pont annyinak látszol. Egy csodaszép, vonzó negyvenes nőnek.

Nem találkoztunk többet, a nevére sem emlékszem, de nap mint nap eszembe jut bűvös két mondata, amitől - remélem véglegesen, de legalábbis jó sokáig - valami fontos a helyére került az életemben.

Nem, már nem tudok azonosulni a

hihetetlen, elmúltam negyven, de nem érzem magam annyinak,

szívszorító kijelentéssel. Elsősorban a fészbukkról támadó személyre szóló reklámokból tudom, milyennek illik lenni egy magam korú házasságban sínylődő négygyermekes anyunak: a feneke zsírleszívásra, a gerince gyógymasszázsra, a lakása kártevőirtásra szorul. Mindezek mellől sosem hiányzik az örömhír sem: csak egy kattintás, és megtudhatom, hogy negyven felett is lehet boldog az ember (egyszer rákattintottam, azóta birkózom a generalizált szorongással). Ezzel a képpel tényleg csak nyögdécselve lehet azonosulni, s pofátlannak tartom azt a társadalmat, ahol ilyen kegyetlen elvárásoknak kell megfelelnem. Nem csoda, hogy mások is tiltakoznak. A negyvenkét év ennek ellenére tagadhatatlan: ha belegondolok, épp negyvenkét évnyi szemetet és örömöt cipelek magammal, se többnek, se kevesebbnek nem tűnik, és garantáltan mind az enyém. Hálás vagyok mindezért, valószínűleg az emberiség történelmében jellemző átlagos élethosszúságot már bőven lenyomtam, s azon vagyok, hogy előnyömet tovább növeljem, a régi lomok közé viszonylag kevés új kerüljön, s a B oldalon több legyen a vidám pörgős, mint a lassú szomorú szám.

Új felfedezésem a szemérmetlenül életigenlő pesti éjszaka: vidám, zsúfolt, nem kirekesztő, nem finnyás és nem válogatós. Fiatalok, és idősek, szépek és csúnyák, boldogok és boldogtalanok, földhözragadtak és világmegváltók jól megférnek egymás mellett.
A Csendes Létteremben akadtam a gyönyörű budiajtókra. S bár tudom, hogy sosem lesz Barbie baba derekam, s a Kenek kockahasáról is rég lecsúsztam már, mégis szorongás nélkül azonosultam a hely szellemével, s azonnal éreztem, nekem itt lenni jó:

Az igazi meglepetés azonban az ajtó mögött fogadott.  Amikor megláttam Peppát (vagy valami hozzá hasonló lényt) a vécé mellett, szemernyi kétségem sem maradt afelől, hogy még itt sem dobhatom kukába lényegemet, a sokgyerekes anyamalacot:

Szigorúan csajos buliról lévén szó, amikor egy megnyerő úriember kezébe izgatottan nyomtam bele a mobiltelefont, hogy mérje fel a kedvemért a férfi vécén belüli szemetesláda felhozatalt, nyilván nem tudta eldönteni, hogy egy dekoratív idősebb nő kétségbeesett próbálkozásának lett-e áldozata, avagy egyszerűen csak bolond vagyok. A budiból lehangoló hírrel tért vissza: ott mindössze egy kutyaközönséges ikeás kuka szomorkodott. Ennyit a női egyenjogúságról.

Röhöghettek rajtam, vagy felőlem szánhattok is, semmi kétség, mindössze egy negyvenes nő önbecsapásáról van szó. De nem mindegy? A lényeg mindössze annyi, hogy sokáig szeretnék élni ép testtel, és viszonylag ép lélekkel annak reményében, hogy a párhuzamosok tényleg csak valahol - a kétségtelenül közeledő - végtelenben találkoznak, de nekem még rengeteg időm, energiám, életkedvem maradt ahhoz, hogy saját bejáratú disznóólamat csinosan egyben tartsam, s sérülékeny kismalacaimat több-kevesebb sikerrel felneveljem. És nem mellesleg mindeközben még jól is érezzem magam öregedő bőrömben.