Szerző: Lotte
Hogy az idő érzékelése mennyire szubjektív dolog, mi sem bizonyítja jobban, mint a terhesség (igen, ez már nem az a lebegő, boldog másállapot) utolsó heteinek nehezen múló napjai. Ólomlábakon cammog az idő, s hogy ne folyton a szaporodó jóslófájásokkal, a mindenféle testi nyűggel és az ilyenkor szokásos szorongással törődjek, igyekszem gondolataimat könyvekkel terelgetni más irányba. Nem sokat válogatok, minden utamba kerülő olvasatlan kötet jöhet, felfalom pár nap alatt, s tulajdonképp szerencsés is vagyok, mert eddig mindegyikben találtam valami szeretnivalót vagy érdekeset.
A 34. hetet (legalábbis annak első napjait) egy magyar szerző művével töltöm, amely azonban messze kiemelkedik az eddigi olvasmányok közül.
A könyv egészen új világba kalauzol, amely valahonnan mégis mélyen ismerős. (H)onleányi lelkemnek kedvesek a tájak, a kor, ahová elrepít, és az író múlthoz való sajátos viszonya: az egész regényt keresztül-kasul járja át a szereplők személyes történelme és a haza múltja. A regény lapjain élő természetes szövet ez, melyben az elmúlás sem képez falakat: kísértetek, tovaszálló lelkek, halott szerettek járkálnak fesztelenül átlépve a jelenvaló falát, és minden további nélkül befolyásolják is a történet alakulását.
A főszereplők naivan hisznek, aljasul elárulnak, ölnek, ölelnek, esznek és isznak - teszik mindazt, amit ember tesz e földön, s közben vérbő virtussal mondanak nagyokat. De ahogy ezt teszik! Az író zseniális nyelvezettel színesíti a legegyszerűbb párbeszédet is, s mióta rabul ejtett a kötet, bevallom, magam is ekként dünnyögök olykor magam elé (csak ha senki nem hall), s mormolom a talán sose volt, de mégis nyugtalanítóan ősi, "nagyon-enyém" szavakat. Valamit felszabadít az emberben ez a nyelvi kalandozás, miközben vizuálisan is intenzív élményt ad az olvasás: élesen látom magam előtt a korabeli ország zaklatott falvait, városait.
Azt hiszem már most is túl sokat árultam el, aki olvasta vagy épp csak hallott róla, bizonyára tudja, mely könyv lehet a megfejtés.
Hogy egy kicsit azért nehezítsünk a játékon (és egy kis kutatómunkára ösztönözzünk), nem is a szerző nevét és a regény címét, hanem egy egész receptet várunk tőletek. Ja, és ha még nem olvastátok, ne hagyjátok ki az élményt!
Játék indul! "Serkenjetek, odakint palattyolnak a madarak!"
A 34. hetet (legalábbis annak első napjait) egy magyar szerző művével töltöm, amely azonban messze kiemelkedik az eddigi olvasmányok közül.
A könyv egészen új világba kalauzol, amely valahonnan mégis mélyen ismerős. (H)onleányi lelkemnek kedvesek a tájak, a kor, ahová elrepít, és az író múlthoz való sajátos viszonya: az egész regényt keresztül-kasul járja át a szereplők személyes történelme és a haza múltja. A regény lapjain élő természetes szövet ez, melyben az elmúlás sem képez falakat: kísértetek, tovaszálló lelkek, halott szerettek járkálnak fesztelenül átlépve a jelenvaló falát, és minden további nélkül befolyásolják is a történet alakulását.
A főszereplők naivan hisznek, aljasul elárulnak, ölnek, ölelnek, esznek és isznak - teszik mindazt, amit ember tesz e földön, s közben vérbő virtussal mondanak nagyokat. De ahogy ezt teszik! Az író zseniális nyelvezettel színesíti a legegyszerűbb párbeszédet is, s mióta rabul ejtett a kötet, bevallom, magam is ekként dünnyögök olykor magam elé (csak ha senki nem hall), s mormolom a talán sose volt, de mégis nyugtalanítóan ősi, "nagyon-enyém" szavakat. Valamit felszabadít az emberben ez a nyelvi kalandozás, miközben vizuálisan is intenzív élményt ad az olvasás: élesen látom magam előtt a korabeli ország zaklatott falvait, városait.
Azt hiszem már most is túl sokat árultam el, aki olvasta vagy épp csak hallott róla, bizonyára tudja, mely könyv lehet a megfejtés.
Hogy egy kicsit azért nehezítsünk a játékon (és egy kis kutatómunkára ösztönözzünk), nem is a szerző nevét és a regény címét, hanem egy egész receptet várunk tőletek. Ja, és ha még nem olvastátok, ne hagyjátok ki az élményt!
Játék indul! "Serkenjetek, odakint palattyolnak a madarak!"
Ha az, amire gondolok, én nem szoktam sütni. De honnan tudjam, hogy jóra gondolok-e? Mondjuk, van valami köze a legutóbbi ünnephez?
VálaszTörlésBizony, bizony!
VálaszTörlésKossuth kifli
VálaszTörlésMákod van, Lotte, nekem mindig szörnyű könyvek akadtak terhesen a kezembe. Mintha nem lenne tele a könyvespolc olvasatlan könyvvel! De valahogy, olyankor mintha kifehéredtek volna a könyvgerincek semmit sem találtam, semmi nem tűnt érdekesnek, és a végén mindig valami bizarr dologba futottam.
VálaszTörlésEmlékszem, genetikai ultrahangra menet valami spanyol kortárs novellát olvastam, ahol kiderült, hogy a meleg férfit azért találták egy nő mellett meggyilkolva, mert a nyomozást vezető rendőr is valójában meleg volt, és személyes féltékenység vezette erre az fricskára. És a sztori még hagyján, de kifejezetten bizarr részletekből állt össze. És ez még csak egy mellényúlás volt a sok közül.
Amúgy, szoktatok Kossuth kiflit sütni? Más, mint egy sima piskóta, megszórva dióval, vagy mandulával?
VálaszTörlésBravó, Névtelen, gratulálok Szofi!
VálaszTörlésValóban, a helyes megfejtés a Kossuth kifli, amit sokan a mákos és diós pozsonyi kiflivel kevernek, pedig teljesen "más tészta".
Íme a recept egy kis videós segítséggel, hátha valaki kedvet kap az elkészítéséhez:
http://www.youtube.com/watch?v=WXIFZeHJUZE
Akkor már legyen itt a könyv is szerintem, hátha valaki lusta guglizni, és ezért megy el legközelebb a kötet mellett: Fehér Béla: Kossuthkifli.
VálaszTörlésÉn megrögzött Auguszt-rajongóként ezt a receptet terveztem kipróbálni:
VálaszTörléshttp://magyarkonyhaonline.hu/receptek/kossuth-kifli
Csak valahogy még nem volt rá idő...
És ha már Fehér Béla, szerintem a másik regénye sem semmi, a Jelenetek egy vakondűző életéből. Magyar valóság a rendszerváltás utáni időből.
Köszönjük, és milyen szépek a képek is a recept mellett! Ezt a könyvet még nem olvastam, de beszerzem, nagy kedvem lett az íróhoz, a téma meg izgalmasnak ígérkezik.
VálaszTörlésFehér Béla kitüntetést kapott nemzeti ünnepünk alkalmabol. Ugy olvassátok
VálaszTörlésÉn a Lecsót is nagyon szeretem tőle.
VálaszTörlésK.
Kedves Névtelen!
VálaszTörlésSzeretném megköszönni az ajánlást, az elmúlt két napot az anyukámék könyvespolcán megtalált "Vakondűzővel" töltöttem, Ecsedi Gyula története egyszerre volt szórakoztató és elgondolkodtató!