Totálkár

Szerző: Fakirma

Tegnap két autót küldtem halálba: Zöld Herceget és egy szabályosan közlekedő autóstársét, aki szerencsétlenségére az utamat keresztezte.

Egy ideje mifelénk nem mennek jól a dolgok. Örömkereső magatartásomnak hála, boldogsággal tölt el az ezen való vég nélküli nyavalygás. A szombati szutykos reggelen például azért nem vettem észre a stop táblát, mert épp magamat sajnáltam. No, de tényleg ramaty hetem volt: életem különböző porondjain sorra elvéreztem. Gyerekanyagom háromnegyedével töltött személyre szabott minőségi idő elfecsérelt igyekezetnek bizonyult: akinek éppen nem volt anyanapja, azért hisztizett, mert óvodába/iskolába kell mennie, ennél cefetebbül csak az éppen velem  szórakozó érezte magát, mert

túl rövid filmet néztünk meg a moziban,

a lila pónis csatt mellé nem vettem meg a rózsaszínűt is,

a játszóházba pedig beengedtek olyan kisfiúkat is, akik négykézláb ugatva ijesztgetik a kislányokat.

A gyerekfronton elszenvedett szívás-sorozat közepette az óvónénik behívtak fogadó órára. Gondolom, nem azt fogják elújságolni, hogy Királykisasszonnyal egy légtérben lenni felemelő élmény. Nem is hinném el. Minden anyai elfogultságomat latba vetve a kislányomról mindössze annyit mondhatok, hogy egy túlhajszolt idegroncs. Az elkényeztetett neurotikus önző liba kifejezés sértené szülői önérzetemet.

A munkahelyemen a sunyiban elkövetett túlórák sem mentenek meg: nem tudom megadni azt, ami minden épkézláb pszichológus alapvető funkciója: a rendelkezésre állást és a kiszámíthatóságot.

A testem rég cserben hagyott. Már egy hónapja tolom Szofi diétáját. Azon nem lepődöm meg, hogy agyamban magvas gondolatoknak nyoma sincsen, beérném én egy icipici súlyvesztességgel is. De nem fogyok. Icipicit sem.

A feleség-háziasszony szerepkörben sosem jeleskedtem, meg se lepett, hogy az elmúlt napok nyűglődésében még a sok éves átlagot is alulmúltam. Embert se lepte meg.

Leánygyermek szerepemben apámtól kaptam maflást. Szerinte nem értek anyámhoz, mert túl savanyú pofával etetem, fürdetem, pelenkázom és öltöztetem őt, ahelyett, hogy mindezen tevékenységek közben szeretettől megmámorosodva énekelgetnék neki.

Önsajnálatom akkor hágott tetőfokára, amikor szombat reggel útnak indultam Zöld Herceggel. Nagyjából a figyelmen kívül hagyott stop táblánál jutott eszembe drakula hormon, ami a macik téli álmát intézi, de az emberekkel nem ilyen kegyes: nekünk egyszerűen csak búval baszott kedvet csinál. Drakula hormon utálja a fényt, így aztán a sötét téli éjszakákon jön el az ideje, és boldogan tesz minket boldogtalanná. Éppen arra jutottam, hogy rákfóbiámmal dacolva veszek magamnak egy szolibérletet.

A csattanás után az első gondolatom az volt, mennyire fognak örülni a kislányok, ha meglátják a lefegő légzsákokat. Már rég óta nyúznak, hogy csattantsam el az egyiket, mert még sosem láttak ilyet. És azt is észrevettem, hogy az egyik szürke, a másik pedig rózsaszín. A lányok tuti össze fognak veszni, melyik az Ojó-légzsák és melyik a Királykisasszony-légzsák.

Aztán csodálkozva jutott eszembe, hogy tíz éve vezetek autót. Pocsékul. Statisztikailag valószínűtlen az a tény, hogy ez itt éppen az általam okozott első baleset.

Csak ezek után jött az ötlet, hogy kiszállok az autóból, s megnézem, él-e a másik sofőr, vagy ezentúl a gyerekeim nevelését a börtönrácsok mögül fogom menedzselni. Ugyan kicsit sápadtan, de határozottan élt.

Ezzel nagyjából elfogytak a gondolataim. Ellenben  remegni kezdtem, és alkalmatlanná váltam minden értelmes emberi megnyilvánulásra.

Az ártatlan vezető megsimogatta a karomat, majd beültetett az autójába, hogy ne ázzak el, amíg ő kitölti  a kárbejelentő lapot a szemerkélő esőben. Elmondta, hogy bár rohadt nagy szívás neki a totálkárosra tört autó, de az csak egy tárgy,  mi pedig épségben maradtunk.

A tűzoltók pillanatok alatt megérkeztek, s csak azután kezdtek el a roncsokkal foglalkozni, amikor meggyőződtek arról, hogy mi, emberek nem szorulunk segítségre. Miközben keresztkérdésekkel igyekeztek eldönteni, hogy eredendően vagyok hülye, vagy a baleset következtében váltam azzá, hirtelen rájöttem, hogy még soha életemben nem szólt hozzám egyetlen tűzoltó sem. Meghatott, hogy most egyszerre öt is az értem való aggódással tölti a szombat délelőttjét.

A rendőr atyáskodó pillantással méregetett. Elmagyarázta, hogy egy elsőbbségadás kötelező táblát figyelmen kívül hagyni, nem a világ vége. Gondoltam, felvilágosítom, hogy esetemben egy pirosan virító stop tábláról van szó. Végül csendben maradtam. Ki vagyok én, hogy szembeszálljak a rendfenntartó hatalommal? Ő azonban kérdezett:  tudomásom van-e arról, hogy a jogosítványom hónapok óta nem érvényes? Tágra nyílt szemekkel ráztam a fejem. Mondta, hogy akkor minden rendben, mert ő se tudja. Mindezek ellenére azt tanácsolja, ha akad egy kis szabadidőm, fáradjak el az orvoshoz egy alkalmassági vizsgálatra.

A trailer vezetője jóízűen hahotázott, tapasztalatai szerint felesleges az önmarcangolás, csak a lúzer kezdők viselkednek ilyen ostobán. Ha túl vagyok az első balesetemen, az utána következőket sokkal jobban fogom bírni.

Ember, amikor megpillantotta szeretett felesége autója romjait, a szokásos lényegre törő egyszerűséggel jegyezte meg,

Ez az autó elég gyengén van. Most akkor elszívnék egy cigit.

Otthon leült a számítógép elé új kocsit keresni nekem. Némi fejtörést csak az okozott neki, hogy nagy járművet vegyen, amivel nem tudok kárt tenni magamban, vagy kicsit, amivel nem tudok kárt tenni másokban.

Aztán elvitt egy közeli étterembe. Úgysem tudunk kimenni anyukájához családi ebédre, mert mind a két autónkat tönkretettem. Valami azt súgta, hogy szőrszálhasogatás lenne most megtagadnom a teljes felelősségvállalást Lali kocsink döglődéséért.

Szendvicsgyerek nem mondott semmit, csak megölelgetett.

Anyósom felhívott telefonon megnyugtatni a bableves miatt. Nem kell aggódnom, lefagyasztja, s majd elviszem akkor, ha lesz működőképes autóm. És jogosítványom.

Volt anyósom is telefonált, csak azért, hogy elmondja, mennyire szeret, és vigyázzak az egészségemre, mert neki mindig megfájdul a foga, ha balesetet okoz.

Önsajnálatom masszív életigenléssé alakult át. Mert a jelek szerint ezen a szutykos, ködös reggelen az utamba akadók közül rajtam kívül senkit sem taglózott le a drakula hormon. Pedig fogadni mernék, egyikük sem jár szolizni.

És még apám is visszaszívta lelketlenségemről szóló megfigyelését. Egyúttal felajánlott számomra egy ápolónői állást, amit  néhány napja zokogva hagyott maga mögött az eddigi gondozónő.

Villámgyorsan kiszámolta azt is, hogy anyám egy évi gondozásával éppen annyi pénzt keresnék, amiből rendezhetném azt a kárt, amit tegnap néhány pillanat alatt okoztam.