Begubózva

Szerző: Lotte   

Gosztola G.: Magába mélyedő

Ahogy a babavárás finisébe érve a köldököm fokozatosan kifelé fordul (vicces látvány e kis hasi "belső tó" dombbá változása), úgy kezd a lekem egyre inkább befelé összpontosítani.
Hat éve, hogy utoljára élhettem át ezt az időszakot (most a 31. hétben járok), homályos már az emlék, milyen is a harmadik trimeszter lelki forgatókönyve. Mostanra valahogy megrövidültek a szokásos napi telefonok, kevesebb a találkozás, szórakozottabban figyelem a környezetem nyüzsgését, s jobban érzem magam, ha a családom vitalitásán kívül nem érint az élet sűrűjének zakatolása. Nemcsak lelassult pingvin totyogásom miatt, de valami érdekes belső átalakulás okán is eltávolodóban vagyok a "világtól".

Közben veszettül lassan telik az idő, s a centi vagdosása és az idő ostorozása közben ott zakatol a fejemben a szokott szorongással kísérve ennek az időszaknak a mélyről feltörő, nagy sóhaja: még ne, még nőnie kell odabenn!
Figyelek befelé, próbálom a növekvő kislány mozdulatait tanulni, elképzelni őt az otthonunkban, az őt váró kiságyban, a csodálkozó gyerekek gyűrűjében. Néha - na jó, minden éjjel - szinte kétségbeesés fog el az aggodalomtól: egészséges lesz-e, minden rendben lesz-e a szülésnél, honnan fogom tudni, hogy indulnom kell a motyómmal, s lesz-e, aki épp ráér majd fuvarozni, s más valaki, akire a gyerekeket hagyhatom - zaklatott, töredezett álmokkal szőtt, fura éjszakák egymás után.
Aztán próbálom elképzelni, hogy harminckilencedik évemet taposva vajon milyen lesz újra a szülőágyra "pattanni", s rutinos anyukaként (??) kézbe venni egy törékeny újszülöttet.

A kertben tegnap vettem észre, hogy kinyílt a kikerics, az ősszel eldugdosott tulipán- és nárciszhagymák szépen kihajtottak és növekednek, kedvenc fűzfám ágai egyre sárgásabbak a bennük keringő tavaszi élettől.

Én eközben megdermedve, elcsöndesedve várom a magunk kis tavaszát: az orgonaillatnál és édesebb babaszagot.