Szerző: Lotte
Döbbenetes, hogy már húsz éve történt! Megszakítva a televízió adását 2013. december 22-én, hat óra körül jelentették be: Antall József (1932-1993) miniszterelnök méltósággal viselt, hosszú betegség után elhunyt.
A fitalon életét vesztő államférfi sorsának tragédiáján túl volt ebben a halálesetben valami szimbolikus üzenet is: a rendszerváltás kikövetelte a maga áldozatát, s vele mintegy töredékessé vált véghezvitele. Aki ugyanis személyében jelenítette meg a kommunizmus bukása után újraépülő magyar demokrácia eszméit, nem fejezhette be munkáját. Hatalmas akaraterővel és elhivatottsággal miniszterelnösége alatt nemcsak a régi rend hazai továbbélőivel és saját "fajsúlyos" koalíciós partnereivel szemben, de a nemzetközi csatatereken is helyt kellett hogy álljon, miközben a testét emésztő gyilkos kórral is meg kellett küzdenie.
Egy ideig úgy tűnt, sikerrel száll szembe a támadásokkal. A nagy puccskísérlet, a taxisblokád forró politikai helyzetének megoldása, a Csurka-dolgozat okozta hullámverések kezelése, a németországi sikeresnek tűnő gyógykezelés azt sejtették, sikerülni fog "túlélni" a diktatúra utáni első szabadon választott kormányzati ciklust. Nem így történt.
Tizennyolc éves voltam néhány nap híján, nagyon fiatal, de már "eszmélt". (Születésnapom épp a néhány nappal későbbi nemzeti gyásznapra esett: ekkor kísértük utolsó útjára Antall Józsefet.)
A halálhír napján nem tudtunk otthon maradni - vannak olyan pillanatok, mikor egyszerűen muszáj tenni valamit. Cselekvéssel kifejezni az érzéseinket. Ilyen volt ez az este is. Megrendülten, sajátunknak érzett miniszterelnökünk halálának drámaiságát átérezve a Parlament előtt álltunk barátaimmal (emlékszel, Szofi?). Kezünkön folydogált a gyertya forró viasza, a csontig hatoló, fagyos téli szélben a kormányszóvivő, Juhász Judit szomorú szavai kavarogtak a zsúfolásig telt Kossuth tér levegőjében. Teát osztottak. Angyalok szálltak felettünk.
Órákon át vártunk vacogva, csendesen, hogy leróhassuk kegyeletünket a néhai miniszterelnök előtt. Felemelő, szép emlékként őrzöm azóta is ezt az estét.
Ma már történelem. Az én történetem része is.
 |
| Szerettem ezt a bélyeget |
A fitalon életét vesztő államférfi sorsának tragédiáján túl volt ebben a halálesetben valami szimbolikus üzenet is: a rendszerváltás kikövetelte a maga áldozatát, s vele mintegy töredékessé vált véghezvitele. Aki ugyanis személyében jelenítette meg a kommunizmus bukása után újraépülő magyar demokrácia eszméit, nem fejezhette be munkáját. Hatalmas akaraterővel és elhivatottsággal miniszterelnösége alatt nemcsak a régi rend hazai továbbélőivel és saját "fajsúlyos" koalíciós partnereivel szemben, de a nemzetközi csatatereken is helyt kellett hogy álljon, miközben a testét emésztő gyilkos kórral is meg kellett küzdenie.
Egy ideig úgy tűnt, sikerrel száll szembe a támadásokkal. A nagy puccskísérlet, a taxisblokád forró politikai helyzetének megoldása, a Csurka-dolgozat okozta hullámverések kezelése, a németországi sikeresnek tűnő gyógykezelés azt sejtették, sikerülni fog "túlélni" a diktatúra utáni első szabadon választott kormányzati ciklust. Nem így történt.
A halálhír napján nem tudtunk otthon maradni - vannak olyan pillanatok, mikor egyszerűen muszáj tenni valamit. Cselekvéssel kifejezni az érzéseinket. Ilyen volt ez az este is. Megrendülten, sajátunknak érzett miniszterelnökünk halálának drámaiságát átérezve a Parlament előtt álltunk barátaimmal (emlékszel, Szofi?). Kezünkön folydogált a gyertya forró viasza, a csontig hatoló, fagyos téli szélben a kormányszóvivő, Juhász Judit szomorú szavai kavarogtak a zsúfolásig telt Kossuth tér levegőjében. Teát osztottak. Angyalok szálltak felettünk.
Órákon át vártunk vacogva, csendesen, hogy leróhassuk kegyeletünket a néhai miniszterelnök előtt. Felemelő, szép emlékként őrzöm azóta is ezt az estét.
Ma már történelem. Az én történetem része is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése