Bizalom és cirkusz

Szerző: FiloSzofi

Volt egyszer egy fiatal lány, és egy fiatal fiú: Petra és Stefan. Összeházasodtak és gyermekük is született, akit Tillynek neveztek el. A gyermek születése után úgy határoztak, hogy...

Dougal Glendower blogjáról a fotó

...vándorcirkuszosként élik tovább az életüket. Ez több mint húsz évvel ezelőtt történt.  A Circo Soluna most Magyarországon vándorol, de nagyvárosban ne keressétek őket, hiszen a lovaknak legelni kell, és tüzet is kell rakni a vacsorához. Ők egy családi cirkusz, varieté, komédiások, mutatványosok akik echós szekérrel járják a világot, és közben Petrának és Stefánnak összesen hat gyereke született.

Mindenkinek kívánom, hogy egyszer üljön le hozzájuk egy műsor erejéig, és engedjen bohócorrot rajzolni magának. Petra körbejár a piros festékével, és egyberajzolja a társaságot. Mivel ők tényleg így élnek, és tényleg egy család, amit látunk az is életteli és családias. Nekem rögtön olyan hangulatom lett, mintha tizenöt évvel ezelőtt a  műtermünket felpakoltuk volna egy szekérre, különösen, mikor a gyúkok is előkerültek. Nekünk is volt ott egy tyúkunk, bár az iskola falai nem sokáig bírták.

A kocsik és kulissza csupa puha színes textil, bársony. A kellékek saját készítésűek. A műsorban akrobata és zsonglőr elemek keverednek egy kis színházzal. A jelenetek az éltünkről szólnak, apró felkiáltójelek, pici tükrök, de nem kell belehalni a gondolkodásba, egyszerűen élvezni kell, mint egy baráti beszélgetést. A barátommal sem azért beszélgetek, mert ő a legokosabb a világon, hanem mert ő is odateszi az életét meg én is, és ebből kisodrunk ketten valami szálat, amiből masnit kötünk a lelkünkre, és az jó nekünk. Így ez a cirkusz sem a legügyesebb akrobatákból, zsonglőrökből, bűvészekből áll, de nagyon érdekes ez így emberléptékben, ami nem profi és nem amatőr, hanem a cirkusznak szentelt egy élet.

A gyerekek magántanulók, délelőtt "iskola" van, délután cirkusziskola. Nem könnyű élet ez egyáltalán. Az előadások előtt maguk mennek kikiáltónak a faluba, este pedig kezdődik a műsor. Azokból az adományokból élnek, amit a műsor után összegyűjtenek.

A felnőtteken meglátszik a nomád élet. A bőrük valamiképp cserzett, és a hajuk kicsit szalma, vékonyak, inasak, de szépek! A gyerekek koruknak megfelelően vesznek részt a produkcióban, nem kell kis felnőttet alakítaniuk, de cukiskodni sem, nem kell sajnálni őket. A legkisebb, szőke rasztás kisfiú olyan nyolcéves forma. Petra nem tagadhatna le tíz évet a korából, de a szeme tiszta és a tekintete erőt sugárzó. Stefan erős de törékeny, tekintete lángol, a mosolya kedves. Biztosan az ő életük is életszagú, nem rózsaszín vattacukor, de ezt mégse lehetne úgy csinálni, ha nem lenne köztük tökéletes a bizalom, és nem lenne egyformán erős az életszeretet.

Nem csak egymásban kell bízniuk, hanem az emberekben is, hogy az új állomáson is kapnak területfoglalási engedélyt, jut legelő az állatoknak, és lesz nyitott lelkű közönség. Meg aztán élvezni is kell tudni a sok vesződséget, az állatok gondozását, a természeti erőket, a tervezgetést, a számolgatást, a sok gyakorlást. Milyen jó lehet mindezeknek ketten örülni. Itt nincs társas magány, mert meghal a társulat. Ahogy elnéztem, nem mutatják a haldoklás jeleit.

És ne gondoljátok, hogy a produkció valami kedves gagyiság, nem! Igaz, nem tenyésztett emberek emberfeletti képességeit csodálhatjuk, csak úgy embereket, de az emberségükkel, gondolataikkal együtt. Harsányak, amennyire a műfaj megköveteli, de körüllengi valami finomság az egész szekérvilágot. Olcsó eszközökkel dolgoznak, de stílusosan,  és tényleg lehet nevetni, nem csak a fejedet fogni!

Egyszer ti is legyetek a vendégeik!