Oldalak

2013. július 21., vasárnap

Mikor érünk már oda?

Szerző: Fakirma



A nyaralás azzal kezdődik, hogy oda kell érni. Ez persze nagyon optimista megközelítés, mert valójában a csomagolással veszi kezdetét, de erről még a pszichológusommal sem akarok beszélni.
Többnyire kocsival indulunk útnak, a vonat, bicikli, repülő, hajó az én koromban már veszélyes sportnak számít. Általában még az autózásnál is nagyon össze kell kapni magam. Fegyverként marad az erőszak, s ha az is bukta, akkor a leleményesség.
A leleményes szülő először az indulás időpontjával kísérletezik. A leleményes szülő hamarosan rájön, hogy a nap 24 órájából az egyik pillanat sem alkalmas az elindulásra: éjszakai utazásnál ugyan alszanak a gyerekek, reggel azonban határozottan felébrednek, s eszük ágában sincs estig leállni a pörgéssel. Ezért aztán a hullafáradt szülő a nyaralás első napját zombiként tölti a vízparton, sípályán vagy az idegen civilizációban.
Mi a hajnali indulásra voksolunk, mert szeretünk korán kelni ilyenkor, ha minden simán megy, akkor délben útrakelünk. Mellesleg előfordult néhányszor, hogy tényleg elindultunk pirkadatkor, de ez se nyerő stratégia: mikor az egyik nyűgös gyerek elalszik, a másik nyűgös gyereknek pisilni/kakilni/hányni kell, így garantáltan felüvölti/lehányja az éppen szendergőt. Ettől kezdve több nyűgös gyerek óbégat ütemesen rugdosva a vezetőülés támláját, ellenben egy sem alszik.
Miután a leleményes  szülő rájön, hogy az utazásnak nincs szerethető időpontja, elkezd azon agyalni, hogy mivel teheti elviselhetővé. A nagyokkal egyszerű, ilyenkor jön el a megfelelő pillanat, hogy a felszínes Mi újság az iskolában? típusú kérdéseknél mélyebbre hatoljunk. Ha ez nagyon nyögvenyelős, rájuk lehet parancsolni, hogy szórakoztassák kisebb testvéreiket. Így aztán a nagyok gyorsan rájönnek, hogy legjobban akkor járnak, ha úgy tesznek egész úton, mintha aludnának. Hétköznapi életünkben ennyi józan belátás garantáltan nem jut egy köbméterre.

A kicsikkel nem ennyire egyszerű a helyzet. Ők még nem tudják, hogy a szülőkkel beszélgetni és a testvéreket szórakoztatni lehangoló tevékenység.

Bár a szülő előre tudja, hogy veszett fejsze nyele, mégis próbálkozik.

Én rendszerint először a CD-ket vetem be. Sokáig titkoltam a kislányok előtt, hogy léteznek gyerekeknek szánt lemezek, de kiszagolták, így aztán némi Kolompos és Kaláka bekúszott az életünkbe. Nem mintha bármi bajom lenne velük, éppen csak nem tesznek nekem jót. Ezért aztán törekszem az egészséges kompromisszumra. A nyár slágerlistáját nálunk továbbra is Rutkai Bori és Zsolti a béka vezeti. Ojóka idénként rinyál a Hopp Juliska után, ilyenkor a szájába nyomok egy nyalókát. Mivel a cukros vackot a hétköznapokban irtom, élvezeti értéke igen magas, s a lányok agymosott állapotban révülnek a semmibe szájukban a fognyűvő manócska kedvencével. A kocsiban kiköpködött, és a melegtől a kárpitba olvadt nyalókát bármelyik autómosóban felárért ügyesen eltüntetik.

Passzív élvezetekkel csak ritkán ússzuk meg, rendszerint sorra kerülnek az aktív sportok is. A barchobához nem kell semmi, csak egy gyermekeire koncentráló szerető anya.

Ha ez éppen nem található az utastérben, akkor jöhet a Mátyás király gödörben… kezdetű játék. Nem győzök betelni a gyermeki lélek monotónia tűrésével: a lányok századszorra is szétröhögik az agyukat azon, hogy éppen ki issza meg a vödör szart.

Akadnak olyan társasjátékok, amelyeket kifejezetten út közben lehet játszani. Nemrég fedeztem fel az Ott vagyunk már? című játékot. Képes kártyákat húzunk, s a képen szereplő objektumot kell keresni az úton (pl. templom, defektes autó, kopasz sofőr…). A győztes az, aki az út közben a legtöbb kártyát gyűjti össze. A vesztes pedig az, aki az út végén a legtöbb kártyát gyűjti össze a földről, ülés mögül, fékpedál alól. Igen, én vagyok az.

A Kicsoda?Micsoda? című játék szerintem átverés, a lányaim szerint nem az. Mindössze 45 darab kártyát tartalmaz egy-egy találós kérdéssel. A versikék zseniálisak (Varró Dániel írta őket), viszont kevés van belőlük, így már a Budapest tábla végénél kívülről fújjuk az egészet a megoldással együtt. A lányok nem tudják megunni. Ilyenkor egy pillanatra hinni kezdek a pszichológiában: lehet, hogy az ismétlés öröme tényleg biztonságot nyújt a kölyöknek?

Az autóban egész jól játszható a Ki kicsoda? című játék, ami a barchobának tárgyiasított változata. Egyszer kaptunk ajándékba egy kifejezetten úti változatot, de azt már tönkretettük. A jelenlegi klasszikus nagy táblás nem praktikus, mert kisebb fékezéskor is becsukódnak a képek, ez eggyel több ok az ordításra.

A fiúkkal sokat játszottuk a Legyen Ön is milliomos kvízjátékot. Erről aztán tényleg semmi rosszat nem tudok mondani. Lehet, hogy azért, mert már régen játszottuk. Elő is keresem!

Nálunk az utazás nélkülözhetetlen kelléke a laptoptartó párna. Én még a régi szép időben rendeltem interneten, és pofátlanul sokat fizettem érte. Nemrég láttam az IKEÁ-ban sokkal olcsóbbért. Kényelmesen elfér rajta egy füzet, a kislányok pedig üdítően hosszú időt képesek rajzolással tölteni. Sajnos mostanában rákaptak a színezésre, s a szerpentinen kanyargó kocsiban megtalálni az éppen elgurult piros filctollat igazi bűvészmutatvány. Még nem találtam meg az autó kompatibilis filctolltartó dobozt.
Zseniális találmány lányos anyák számára a mágnesen öltöztető baba. Attól eltekintve, hogy sok apró biszbaszt tartalmaz a készlet, anyabarát találmány. Érdemes olyat beszerezni, aminek a doboza is fémből készült, így sokkal tovább köti le a gyerekeket az autóban való szétszórása.

Mostanában a táskámban lapul egy ping-pong labda. No nem azért, mert az utastérben tartózkodik egy ping-pong asztal is, hanem időnként kiszállunk az autóból és eszünk. Időnként az is előfordul, hogy nem a házi gyártású szendvicseket tömjük, hanem beülünk egy intézményesített étekadó helyre, ahol várni kell. Kritikus idő sok gyerekkel. Amikor már minden kötél szakad és még mindig nem hozzák a csócsát, előkapom a narancssárga labdát és ping-pong labda fújó versenyt rendezünk: a cél, hogy az ellenfél oldalán lefújjuk a labdát az asztalról, a mi oldalunkon pedig ezt megakadályozzuk anélkül, hogy hozzáérnénk bármelyik testrészünkkel. Sokat lehet közben visítozni, ilyenkor garantáltan villámgyorsan hozzák ki a kaját.

A labda mellé beszereztem egy doboz fogpiszkálót is. A fiúk imádják a római számos játékot (tudjátok, amikor csak egy pálcikát szabad elmozdítani ahhoz, hogy igaz legyen az egyenlet). Nekem még sosem sikerült egyetlen feladatot sem megoldanom, ezért aztán amíg Ember a nagyfiúkkal agyal, addig én a kislányoknak ábrákat rakok ki a botocskákból, ők pedig lelkesen reprodukálják. Vagy fordítva, a különbség csupán a lelkesedésben van. Hátránya, hogy viszonylag csendes tevékenység, ezért aztán a konyha nem motivált arra, hogy minél előbb kiszolgáljon minket.

Mielőtt azt a téves következtetést vonnátok le, hogy elbartoserikásodtam, fontosnak tartom még egyszer hangsúlyozni: először mindig az üvöltözéssel, zsarolással, lelki terrorral és testi fenyítéssel igyekszem elviselhetővé tenni az utazásainkat, s kizárólag akkor kerülnek a játékok használatba, amikor ezekkel az eszközökkel kudarcot vallottam. Mert néha ez a csúfság is megesik velem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése