Lakmuszpapír

Szerző: Lotte

"A melegügyet mindig is egyfajta lakmuszpapírnak tartottam és tartom, a nyugati gondolkodás, a fejlettség fokmérőjének"  - mondja Szetey Gábor, a Gyurcsány-kormány egykori, leginkább coming outjáról híres, ma külföldön élő államtitkára. Az Indexnek (amely szerkesztőség saját transzparenssel vonult a Budapest Pride-on, s azóta is a közügyek homlokterében tartja az LMBT vonatkozásokat) adott interjújában Szetey azt állítja, hogy aki a melegek jogaiért küzd, az "progresszív és nyugatias", azok, akik kizárólag magánéleti kérdésként tekintenek a melegek kapcsolataira, "maradiak és ortodoxok". 

Emlékszem, mikor unokabátyám, aki hosszú évek óta az Egyesült Államokban él karácsonyi hazalátogatásai alkalmával mind többet és többet hozta szóba a melegek kérdését, mint az amerikai közbeszédet alakító egyik neuralgikus témát. 
Még öt-hat éve is furcsállkodva hallgattuk az asztal körül ezt a számunkra indifferens felvetést "hisz semmi bajunk a melegekkel, éljék az életüket, ahogy szeretnék, mi itt a probléma, hogyan válhat mindez társadalmi szintű kérdéssé?!" - gondoltuk naivan. 
De a meleg-kérdésből  Európában is egyre inkább "ügy" lett, ugyanis módszeresen sokkolják vele a társadalmat. Valamifajta különös, szabadságharcos megvilágításba került, amely kapcsán látszólag "haladók" és "maradiak" vívják (tényleg vívják?) harcukat. Miért is? Mi ellen is? 
A mi kedves kontinensünk számtalan sebből vérzik és itt most nem elsősorban a gazdasági bizonytalanságra, vagy a fenntartható fejlődés abszurditására gondolok. Elsősorban e világ alkotóelemei, azaz mi magunk vagyunk egyre betegebbek. A civilizációnkat alkotó emberek lelke sérül, s ennek csak tünete, hogy egyre többet költünk pszichológusra, pszichiáterre, hangulatjavító gyógyszerekre. Mert tényleg szorongásra ad okot a körülöttünk lévő - látszólag békés, "fejlődő", "progresszív" világ. 
Kihúzták ugyanis lábunk alól a talajt: naponta lopják meg szokásainkat, kapaszkodóinkat, hitünket. Sokszor pusztán azzal, hogy nevetség tárgyává teszik vagy kiforgatják azokat. Közben félelmes árnyakat festenek oda, ahol nincs mitől rettegni, és sűrű szövettel takarják el valódi egzisztenciális félelmeinket. Szőnyeg alá söpört problémáink, úgy mint viszonyunk az elmúláshoz, a jövőhöz vagy létezésünk végső értelmének át nem gondolása, az eligazodást segítő jelzőtáblák, az átörökített kapaszkodók hiánya beteggé, kiszolgáltatottá tesz bennünket. Jóléti rendszerünkben ugyanis korántsem élünk "jó életet". 
Behúzódtunk csigaházainkba, s ahelyett, hogy elfogadó, szerethető közösségeket építenénk, az atomizált társadalmat sokkoljuk mind újabb és újabb viszonylatok elfogadására. Ha nincs ellenség, hát kreálnak nekünk démonokat. S aki nem áll hadrendbe ellenük, maga is ellenséggé válik.
Valóban lakmuszpapír a melegügy. Álszent és hazug világunk fokmérője.