Szerző: Lotte
A Kommentár új számában olvastam egy nagyon értelmes írást Faragó Béla tollából, aki a "Házasság mindenkinek? - A francia minta" címmel jelentetett meg egy tanulmányt. Ennek velejét szeretném itt a blogon is elérhetővé tenni, azzal, hogy érdemes a teljes írást is elolvasni a folyóirat 2013/2. számában.
A szerző a nyugati országok mintegy tíz éve tartó, a homoszexuális-, leszbikus és melegházasságot legalizáló gyakorlatát és annak várható következményeit veszi górcső alá, a legújabb franciaországi törvény, a "Házasságot mindenkinek" áprilisi elfogadása kapcsán. (Bár a jogszabály-tervezet ellen Párizs utcáin mintegy nyolcszázezren tiltakoztak, szembemenve a közakarattal, a baloldali többségű nemzetgyűlésben az mégis elfogadásra került.)
Faragó azt állítja, hogy a nyugati világ ezzel a folyamattal "megérkezett a posztmodern érába". Abból az alapvetésből indul ki, hogy a heteroszexuális házasságot az emberi társadalmak azért hozták létre, hogy ezzel intézményi keretet adjanak annak a férfi-női biológiai köteléknek, amely utódnemzéssel biztosítja a leszármazottak, s vele a társadalom, a nemzet, végső soron pedig az egész emberi faj fennmaradását.
Ebben a viszonylatban kérnek sajátos szerepet napjainkban a homoszexuális párok, akik egyébként természetüknél fogva meddőségre ítéltettek. Az utódnemzés helyett - az egyenlőség nevében - a gyermeknevelés útján szeretnének részesülni a családi élet örömeinek teljességéből, melyet azonban csak örökbefogadással, vagy különféle reprodukciós technikákkal tudnak megvalósítani.
Hiszen a homoszexuális házasság legalizálásának végső értelme, célja az, hogy minden "házas" ember "szülő" akar lenni, melyhez az első lépést a házasság intézményének elérhetősége jelenti. Húsz éve még senkinek nem jutott volna eszébe, hogy felvesse az azonos neműek közötti házasság lehetőségét, mára mégis ez van napirenden. Ezt a szerző szerint három ok tette lehetővé.
Ezek közül az első az orvosi technológiák fejlődése, mely a természetes biológiai mechanizmusok mellé új reprodukciós eljárásokat zárkóztatott fel, elválasztva a szexuális aktust az utódnemzéstől. Ennek perspektívái a klónozástól a mesterséges méhen, a férfiterhességen vagy a kérésre végrehajtott genetikai módosításokon keresztül meglehetős aggodalomra adnak okot. A második, elméleti ok a feminista mozgalmakból születő genderelmélet térhódítása volt. Ennek célja az, hogy eltörölje a férfiak és nők közötti társadalmi különbözőségeket. Az igazságosság talaján állva azt vallja, hogy a biológiai különbségek ellenére semlegesnek kell lenni, a két szexus között nem állhat fenn semmilyen másságbéli viszonylat. Ettől kezdve az egyént már nem veleszületett neme, hanem választott szexuális gyakorlata (hetero-, bi-, homo-, transzszexuális, qeer azaz bizarr, instabil és fantáziáló volta) határozza meg. A qeerelmélet szerint a biológiai eltérés csak véletlenszerű, jelentéktelen tulajdonság, s azért küzdenek, hogy a társadalom törölje el a nemi eltérésre utaló minden normáját. (Pl. ne legyenek csak fiúknak vagy csak lányoknak átadott viselkedésminták)
A harmadik oka a házasság azonos neműekre való kiterjesztésének a szenvedélyes egyenlőségtudat és diszkrimináció-ellenesség. A nyugati demokráciákat átható követelmény azonos jogokat vindikál mindenkinek, azaz "emberi jogként" tekint egy szexuális kisebbség társadalom általi elismerésére. Végső érvként pedig a szeretet nevében kérnek szót, az érzelmek nevében kívánják szentesíteni az intézményi korlátok lebontását.
De lássuk, milyen kritikák érték/érik a törvényt, s az abban foglaltakat.
1., Antropológiai és társadalmi következmények
Sokak szerint korunk társadalma gond nélkül alkalmazkodik majd az egynemű szülőkhöz, amennyiben az individualizmustól, az orvosilag irányított szaporodástól és a genderelmélettől átitatott világ úgy kívánja. Eszerint a természet szerepe teljesen semmissé válna, hisz az csak alapanyagokat biztosítana egy tetszőlegesen alakítható valósághoz: petesejtet, spermiumot, bérelhető anyaméhet. Az emberi lét természetes adottságai kiiktatásra kerülnének, megszűnne a két nem különbözőségéből fakadó kiegészülés. Kérdés, hogy javára válik-e az emberiségnek, hogy a meddő végtelenséget választja az emberiség alkotmányául is szolgáló biblikus, kétpólusú természetesség helyett? (Az emberiség úgy határozható meg, hogy két nem egyszerre van benne jelen, azaz az ember két neműnek, féfinak és nőnek teremtetett.) Ennek figyelmen kívül hagyása Bertrand Vergely filozófus szerint a "módosított emberiség, egyfajta humán fikció, mely "halált és őrületet sugall", s célja, hogy lehetetlenné tegyen mindenfajta metafizikát és transzcendenciát. Az emberiség eszerint el akarja hitetni önmagával, hogy minden lehetséges, minden elrendelhető és feltalálható. Röviden, a házasság destabilizációja áthágja az emberi létezés törvényeit.
2., A családra és a szülői létre gyakorolt hatások
A homoszexuális párt nem egy apa és egy anya alkotja, annak két anyja vagy két apja van. ezáltal egyenlőtlenség fakad abból a helyzetből, amelybe a két felnőtt a gyermeket kényszeríti. A "Házasságot mindenkinek" azt feltételezi, hogy a házasság egy a fogyasztói javak közül, amelyhez mindenkinek hozzáférést kell engedni. Mindezt sok esetben a gyermek iránt érzett szeretettel igazolja, ami azonban nem jogosíthat fel mindenre. Ha így lenne, a szeretet nevében miért ne házasodhatnának például a testvérek is? Ráadásul a szülők szerepe nem szorítkozik egyedül a szeretetre. A heteroszexuális szülők ugyanis a leszármazáson keresztül nemzedéki köteléket adnak tovább gyermeküknek, valamint saját párkapcsolatuk az élő példája a különbségekből fakadó termékenységnek, azaz biológiai példát adnak át az utódoknak. Az az érv, miszerint az egynemű párok többsége jobb szülő lenne, mint sok méltatlan biológiai szülő, az sem indokolja az egynemű szülői lét jogosultságát, hiszen nem csak nevelési, hanem biológiai szerepeket is be kell töltenie egy szülőpárnak. A szeretet ugyanis sosem a lehetetlen korlátlan hajszolása.
3., A gyermek helyzete
Két követelmény van itt jelen: a gyermek saját joga és a gyermekhez való jog. A gyermek érdeke azonban sokszor itt szemben áll az egynemű szülők gyermekhez való jogával. Míg a heteroszexuális szülők életet adnak, addig a homoszexuálisok mások segítségével "gyártott" életek felett diszponálnak. A gyermek fogyasztói jószággá válik, miközben megfosztják a női vagy férfi modelltől az egzisztenciális tanulási folyamatban, azaz egyfajta hatalommal való visszaélés zajlik. A gyermek elől mindeközben eltitkolják a biológiai rokonságot, hogy egy másikba kényszerítsék. A gyermek eszközzé válik annak a vágynak a beteljesüléséhez, amely felül akarja írni a természetet. Eközben a társadalmi szülők törekvései a "tökéletes" gyermekre irányulnak, aki két olyan ember vágyának tárgya, akik nem képesek utódot nemzeni. Kérdés, vajon ebben a helyzetben miképp határozza meg az a gyermek önmagát, eredetük hiányos lesz, rákényszerítenek egy olyan sorsot, amelyet csak egyes felnőttek nehezen indokolható "gyermek utáni vágya" magyaráz. Érdekes ellentmondás figyelhető meg: míg a közvélemény egyre nagyobb figyelmet szentel a természetben jelenlévő ökoszisztémákra (ezért pl. már kullancsot vagy szúnyogot sem lehet irtani, hisz az beavatkozás a természet rendjébe), addig az emberi létünkből fakadó természeti meghatározottságot negligálni akarjuk.
Konklúzió
A fenti kritikák ellenére, úgy tűnik a nyugati társadalmak sorra fejet hajtanak a posztmodernizmus előtt, jogilag eltörlik az ember hagyományos meghatározásának nyomait, ezáltal megvetik egy új civilizáció alapjait. A posztmodernizmus már nem hisz a nagy eszmékben: az értelem, a felvilágosodás, a fejlődés, a nemzet, a jövő fogalma elmosódnak. "Ma egyre inkább az olyan egyéni mesék szintjén állunk, mint az öröm, az érzelem, a játékosság. Az egyén "light" és felszínes, számtalan változékony identitással, s el akar kerülni minden köteléket, mely akadályozza, hogy csapongjon az élet hullámzó tengerén. Vége annak a világnak, amelyben az ember alapvetően kettős lény, férfias és nőies, s amelyben örök "adósa" annak az "adománynak", amelyet életnek nevezünk, s amelyben fejet kell hajtania azon normák előtt, amelyek meghatározzák kötelességeit saját maga és mások irányában." Ezt a több mint kétezer éves alapzatot támadja a posztmodernizmus, mely folyamatban a régi világ koporsójának egyik fontos szögét jelenti a házasság intézményének átalakítása.
Akit a téma érdekel, ajánlom figyelmébe ezt a gondolatébresztő írást is.
A Kommentár új számában olvastam egy nagyon értelmes írást Faragó Béla tollából, aki a "Házasság mindenkinek? - A francia minta" címmel jelentetett meg egy tanulmányt. Ennek velejét szeretném itt a blogon is elérhetővé tenni, azzal, hogy érdemes a teljes írást is elolvasni a folyóirat 2013/2. számában.
A szerző a nyugati országok mintegy tíz éve tartó, a homoszexuális-, leszbikus és melegházasságot legalizáló gyakorlatát és annak várható következményeit veszi górcső alá, a legújabb franciaországi törvény, a "Házasságot mindenkinek" áprilisi elfogadása kapcsán. (Bár a jogszabály-tervezet ellen Párizs utcáin mintegy nyolcszázezren tiltakoztak, szembemenve a közakarattal, a baloldali többségű nemzetgyűlésben az mégis elfogadásra került.)
Faragó azt állítja, hogy a nyugati világ ezzel a folyamattal "megérkezett a posztmodern érába". Abból az alapvetésből indul ki, hogy a heteroszexuális házasságot az emberi társadalmak azért hozták létre, hogy ezzel intézményi keretet adjanak annak a férfi-női biológiai köteléknek, amely utódnemzéssel biztosítja a leszármazottak, s vele a társadalom, a nemzet, végső soron pedig az egész emberi faj fennmaradását.
Ebben a viszonylatban kérnek sajátos szerepet napjainkban a homoszexuális párok, akik egyébként természetüknél fogva meddőségre ítéltettek. Az utódnemzés helyett - az egyenlőség nevében - a gyermeknevelés útján szeretnének részesülni a családi élet örömeinek teljességéből, melyet azonban csak örökbefogadással, vagy különféle reprodukciós technikákkal tudnak megvalósítani.
Hiszen a homoszexuális házasság legalizálásának végső értelme, célja az, hogy minden "házas" ember "szülő" akar lenni, melyhez az első lépést a házasság intézményének elérhetősége jelenti. Húsz éve még senkinek nem jutott volna eszébe, hogy felvesse az azonos neműek közötti házasság lehetőségét, mára mégis ez van napirenden. Ezt a szerző szerint három ok tette lehetővé.
Ezek közül az első az orvosi technológiák fejlődése, mely a természetes biológiai mechanizmusok mellé új reprodukciós eljárásokat zárkóztatott fel, elválasztva a szexuális aktust az utódnemzéstől. Ennek perspektívái a klónozástól a mesterséges méhen, a férfiterhességen vagy a kérésre végrehajtott genetikai módosításokon keresztül meglehetős aggodalomra adnak okot. A második, elméleti ok a feminista mozgalmakból születő genderelmélet térhódítása volt. Ennek célja az, hogy eltörölje a férfiak és nők közötti társadalmi különbözőségeket. Az igazságosság talaján állva azt vallja, hogy a biológiai különbségek ellenére semlegesnek kell lenni, a két szexus között nem állhat fenn semmilyen másságbéli viszonylat. Ettől kezdve az egyént már nem veleszületett neme, hanem választott szexuális gyakorlata (hetero-, bi-, homo-, transzszexuális, qeer azaz bizarr, instabil és fantáziáló volta) határozza meg. A qeerelmélet szerint a biológiai eltérés csak véletlenszerű, jelentéktelen tulajdonság, s azért küzdenek, hogy a társadalom törölje el a nemi eltérésre utaló minden normáját. (Pl. ne legyenek csak fiúknak vagy csak lányoknak átadott viselkedésminták)
A harmadik oka a házasság azonos neműekre való kiterjesztésének a szenvedélyes egyenlőségtudat és diszkrimináció-ellenesség. A nyugati demokráciákat átható követelmény azonos jogokat vindikál mindenkinek, azaz "emberi jogként" tekint egy szexuális kisebbség társadalom általi elismerésére. Végső érvként pedig a szeretet nevében kérnek szót, az érzelmek nevében kívánják szentesíteni az intézményi korlátok lebontását.
De lássuk, milyen kritikák érték/érik a törvényt, s az abban foglaltakat.
1., Antropológiai és társadalmi következmények
Sokak szerint korunk társadalma gond nélkül alkalmazkodik majd az egynemű szülőkhöz, amennyiben az individualizmustól, az orvosilag irányított szaporodástól és a genderelmélettől átitatott világ úgy kívánja. Eszerint a természet szerepe teljesen semmissé válna, hisz az csak alapanyagokat biztosítana egy tetszőlegesen alakítható valósághoz: petesejtet, spermiumot, bérelhető anyaméhet. Az emberi lét természetes adottságai kiiktatásra kerülnének, megszűnne a két nem különbözőségéből fakadó kiegészülés. Kérdés, hogy javára válik-e az emberiségnek, hogy a meddő végtelenséget választja az emberiség alkotmányául is szolgáló biblikus, kétpólusú természetesség helyett? (Az emberiség úgy határozható meg, hogy két nem egyszerre van benne jelen, azaz az ember két neműnek, féfinak és nőnek teremtetett.) Ennek figyelmen kívül hagyása Bertrand Vergely filozófus szerint a "módosított emberiség, egyfajta humán fikció, mely "halált és őrületet sugall", s célja, hogy lehetetlenné tegyen mindenfajta metafizikát és transzcendenciát. Az emberiség eszerint el akarja hitetni önmagával, hogy minden lehetséges, minden elrendelhető és feltalálható. Röviden, a házasság destabilizációja áthágja az emberi létezés törvényeit.
2., A családra és a szülői létre gyakorolt hatások
A homoszexuális párt nem egy apa és egy anya alkotja, annak két anyja vagy két apja van. ezáltal egyenlőtlenség fakad abból a helyzetből, amelybe a két felnőtt a gyermeket kényszeríti. A "Házasságot mindenkinek" azt feltételezi, hogy a házasság egy a fogyasztói javak közül, amelyhez mindenkinek hozzáférést kell engedni. Mindezt sok esetben a gyermek iránt érzett szeretettel igazolja, ami azonban nem jogosíthat fel mindenre. Ha így lenne, a szeretet nevében miért ne házasodhatnának például a testvérek is? Ráadásul a szülők szerepe nem szorítkozik egyedül a szeretetre. A heteroszexuális szülők ugyanis a leszármazáson keresztül nemzedéki köteléket adnak tovább gyermeküknek, valamint saját párkapcsolatuk az élő példája a különbségekből fakadó termékenységnek, azaz biológiai példát adnak át az utódoknak. Az az érv, miszerint az egynemű párok többsége jobb szülő lenne, mint sok méltatlan biológiai szülő, az sem indokolja az egynemű szülői lét jogosultságát, hiszen nem csak nevelési, hanem biológiai szerepeket is be kell töltenie egy szülőpárnak. A szeretet ugyanis sosem a lehetetlen korlátlan hajszolása.
3., A gyermek helyzete
Két követelmény van itt jelen: a gyermek saját joga és a gyermekhez való jog. A gyermek érdeke azonban sokszor itt szemben áll az egynemű szülők gyermekhez való jogával. Míg a heteroszexuális szülők életet adnak, addig a homoszexuálisok mások segítségével "gyártott" életek felett diszponálnak. A gyermek fogyasztói jószággá válik, miközben megfosztják a női vagy férfi modelltől az egzisztenciális tanulási folyamatban, azaz egyfajta hatalommal való visszaélés zajlik. A gyermek elől mindeközben eltitkolják a biológiai rokonságot, hogy egy másikba kényszerítsék. A gyermek eszközzé válik annak a vágynak a beteljesüléséhez, amely felül akarja írni a természetet. Eközben a társadalmi szülők törekvései a "tökéletes" gyermekre irányulnak, aki két olyan ember vágyának tárgya, akik nem képesek utódot nemzeni. Kérdés, vajon ebben a helyzetben miképp határozza meg az a gyermek önmagát, eredetük hiányos lesz, rákényszerítenek egy olyan sorsot, amelyet csak egyes felnőttek nehezen indokolható "gyermek utáni vágya" magyaráz. Érdekes ellentmondás figyelhető meg: míg a közvélemény egyre nagyobb figyelmet szentel a természetben jelenlévő ökoszisztémákra (ezért pl. már kullancsot vagy szúnyogot sem lehet irtani, hisz az beavatkozás a természet rendjébe), addig az emberi létünkből fakadó természeti meghatározottságot negligálni akarjuk.
Konklúzió
A fenti kritikák ellenére, úgy tűnik a nyugati társadalmak sorra fejet hajtanak a posztmodernizmus előtt, jogilag eltörlik az ember hagyományos meghatározásának nyomait, ezáltal megvetik egy új civilizáció alapjait. A posztmodernizmus már nem hisz a nagy eszmékben: az értelem, a felvilágosodás, a fejlődés, a nemzet, a jövő fogalma elmosódnak. "Ma egyre inkább az olyan egyéni mesék szintjén állunk, mint az öröm, az érzelem, a játékosság. Az egyén "light" és felszínes, számtalan változékony identitással, s el akar kerülni minden köteléket, mely akadályozza, hogy csapongjon az élet hullámzó tengerén. Vége annak a világnak, amelyben az ember alapvetően kettős lény, férfias és nőies, s amelyben örök "adósa" annak az "adománynak", amelyet életnek nevezünk, s amelyben fejet kell hajtania azon normák előtt, amelyek meghatározzák kötelességeit saját maga és mások irányában." Ezt a több mint kétezer éves alapzatot támadja a posztmodernizmus, mely folyamatban a régi világ koporsójának egyik fontos szögét jelenti a házasság intézményének átalakítása.
Akit a téma érdekel, ajánlom figyelmébe ezt a gondolatébresztő írást is.
Ezzel kapcsolatban engem kisért egy kép, amit a Francia események kapcsán vágott be (egyenesen a képembe) az egyik tv csatorna! A képen 3 meztelen felsőtestű ember látható, nagy szeretetben! 2 borostás férfi és köztük egy bébi! Nekem borsódzott a hátam ettől az életidegen látványtól! Nem haragszom én senkire aki "más", csak engem kîméljenek meg a fene nagy "büszkeségüktől" (s.t.)
VálaszTörlés