Szegfűszeges porszívó és más mesék

Szerző: FiloSzofi

Tegnap éjszaka nagy búsan mosogattam, búsan, mert csak vékony sugárban csordogál a víz a konyhában, és búsan, mert csak vékonyan csordogál most az életem. Mindazonáltal nem akartam felhagyni a lassított mosogatással, mert egyedül voltam, és le akartam mászni az aznapi gödröm aljára, nem szeretek ugyanis fél munkát végezni. Arról nem is beszélve, hogy a gödör alján mindig találok valamit, amitől felvidulok. Ezért is jó ez a blog, mert észreveteti velem, milyen tipikus sémáim vannak, és hogy ez a reflexió is egy ezekből.

Jullyet 2013

(Tudom, hogy nem elegáns így képet lopni, de ez annyira pont olyan. Csak a háttérben nálam nem zongora, hanem a káosz. A Kreatív útitárs oldalon találtam.)

Mindenkinek őszintén javaslom, hogy ne szomorkodjon csak úgy félig, oda nem figyelve, mert az csak állandó rossz szájízt ad, de semmi haszna.

Előző este például eredménytelenül, de nagyon energikusan tettem-vettem a lakásban. Ez is egy mélypont: már pont elég régóta nincs egy normális otthonunk ahhoz, hogy nagyon szenvedjünk tőle, és még pont annyira messze van, hogy végre normális otthonunk legyen, hogy elfogja az embert a csüggedés. És mégiscsak van egy kisbabám, akit szeretnék néha csak gondtalanul nézni egy meghitt vacokban.

Hiába sirattam és siratom még mindig a régi lakást, kicsit vigasztalt, hogy végre nem kell lapjára fordulni, ha egyik pontból el akarok jutni a másikba. (Ez is bizonyítja, hogy nem vagyok széle-hossza egy) Hát most szökellnem kell.

A doboz-zsombékokon egyensúlyozva a zacskómocsárban, jó gyakorlati érzékkel a könyveket porszívóztam épp, mikor rájöttem, hogy talán nekem van egyedül forralt bor illatot árasztó porszívóm. Még a régi lakásban ugyanis felszippantottam egy zacskó szegfűszeget némi fahéjjal, és azóta szürreális illatfelhőben pucolom a dzsuvát!

De vissza a mosogatáshoz! Fura építményként tornyosultak mellettem a tányérok, mert hely nemigen van, de még annak az egynek találtam helyet. Aztán mindent feledve fogtam bele a következőbe. Akkor esett le, hogy "basszus, ez vagyok én!", hogy az előbb minden kreativitásomat felhasználva kerestem helyet az utolsó vizes ruhának, majd megörülve az üres mosógépnek beraktam egy következő mosást. De még soha nem állt meg az élet azzal, hogy "nincs több hely!".

Valami, valami titok történik ott, míg a következővel bíbelődöm.

Egy régi szerelmem a szakításunk alkalmával adott életre szóló ajándékot. Épp magát sajnálta, hogy milyen vacak lesz neki nélkülem az élet, bezzeg én, nekem könnyű, mert én mindig boldog leszek, mert készségem van hozzá. Nyilván marhaság, mellesleg ő pont (szintén?) ilyen típus, de hát az ember mindig magáról beszél. Na de én kötelességszerűen megteszem, ha valami jót, vagy hízelgőt mondanak rólam, úgyhogy azóta én mindig boldog vagyok, és ha véletlen éppen nem érzem, akkor tudom, hogy most vagyok érzéki csalódás áldozata.