Szerző: FiloSzofi
"Nem érdekel immár, hogy a politikában vannak-e jelszavak, és az
sem, hogy valaki milyen nemzetközi díjat vagy hány évi fegyházat kap irodalmi
érdemeiért. De a zöld disznó elintézetlen ügye annyi év múltán még mindig
élénken érdekel.
Meg kellene írni egyszer igazi, hiteles történetét. Ezzel
valóban emberi kötelességet teljesítenének. Ötletnek se volna rossz. Üzletnek
pedig – úgy vélem – ragyogó. Gondolják meg, hogy legalább tizennégymillió ember
él a föld hátán, akit velem együtt annak idején rútul becsaptak vele.
Ezek valamennyien megvásárolnák a könyvet, s lázasan olvasnák a zöld
disznóról szóló mesét.
Csakhogy van-e olyan tehetség, aki ennyi felcsigázott várakozást
ki tudna elégíteni? Azt hiszem, ilyen nagy író nincs a világon. "
Régen, ha este apu mellém ült, és megkérdezte: Meséljek a zöld disznóról? akkor már kezében volt a könyv, és én nem tudhattam biztosan, hogy a kérdés szülője apám, vagy a mese. Mikor tudtam már olvasni, láttam, hogy az is, mint a többi meseakasztó kérdés, oda van írva, de ettől a történet csak még varázsosabb, még rejtélyesebb lett. Mintha kilesné, ahogy ott fekszem a kispaplan alatt, és épp belépni készülök a mesébe. Tudom, kiváltképp meseírók élnek gyakran ezzel a fordulattal, ami egy kis pihenőt enged a mesélőnek, de mégsem mind kavarják fel ezzel a valóságüstöt. Ki tudja, talán itt sem az író volt ügyesebb, csak a zöld disznó hatalma nagyobb.
Az én gyerekkorom zöld disznó meséje - Horgas Bélától - afféle kívül is vagyok, belül is vagyok módon engedett közel a zöld disznó-rejtélyhez. Ez egy igazi, megírt mese, valódi cselekménnyel, jó befejezéssel, ám mégis örök, kielégítetlen kíváncsiságot hagyva maga után, mint az egyállomásnyi útitárs, akinek legszemélyesebb beszélgetését hallgatjuk ki a közös kupéban, aztán leszáll, és sosem tudjuk meg, honnan jött, mi lett vele, és ki is volt ő voltaképpen.
Bár nekem - a kis Kosztolányival ellentétben - tényleg meséltek a zöld disznóról, sőt, magáról a Zöld Disznóról, az sem oltotta ki a zöld disznó keltette csalogató homályt.
Afféle
szabadkőműves mesének tűnt nekem a Zöld Disznó, még ha semmit nem is tudtam a
szabadkőművesekről. Biztos voltam benne, hogy a szüleim, vagy más beavatottak
tudják, mi van a szakállas tölgyek, a hírhedt pöttyös puskájú Szalonna
testvérek, és maga a Zöld Disznó alakja mögött (nem beszélve a titokzatos (Kék
Disznóról).
Talán
a tengernyi éhesen maradt gyermeki kíváncsiság követelő ereje sugárzik máig a Zöld
Disznó név mögül. A Horgas Béla mese már a virága a zöld disznó
motívumkörnek, mert a gyökere egy afféle gyerekbolondító csalimese lehetett. A
magját pedig csalfa tündérek vetették el, az viszont egészen bizonyos.
Kosztolányi így folytatja Mese a zöld disznóról című írásában (Pesti Hírlap 1935.) :
"Gyermekkoromban természetesen engem is áltattak ezzel az együgyű
csalimesével.
Amikor dajkám lefektetett, ágyam mellé ült s ezt kérdezte:
– Meséljek a zöld disznóról?
Én, minthogy akkoriban még semmi súlyosabb erkölcsi aggályom nem
lehetett a zöld disznó vagy bármilyen egyéb disznó ellen, lelkesen szóltam:
– Mesélj.
De a dajka, aki ismerte ennek a csacsi játéknak ingerkedő
csattanóját, szavamba vágott:
– Nem azt mondtam, hogy „mesélj”, hanem: „meséljek a zöld
disznóról?”
Aztán elhallgatott.
Újra unszoltam a tétovázó mesemondót, s az újra csak ezt
felelte. Semmi kérésre-könyörgésre nem puhult meg. Nem is mesélt nekem a zöld
disznóról soha semmit.
Közben azonban zaklatott képzeletem már látta a zöld disznót.
Zöld mező közepén állott, smragdból faragott lábán, smaragdból faragott
testtel, smaragdból faragott, rengő hájjal, fején valamivel halványabb
smaragdkoronával, s a mesék varázsfényétől úgy tündökölt, mintha belülről
millió és millió apró villanylámpa világította volna át. Szeme rubinból volt.
Az a sár, melyet orrával turkált, a gyémánthoz hasonlított. Halkan röfögött,
csupa csiklandós tanulságot, oly édeset-pajkosat, mint egy Mozart-scherzo.
Meg voltam győződve, hogy ez a legszebb mese, melyet földi
halandó hallhat, s a többi, melyet közölnek velem, fakó, unalmas, hajítófát sem
ér. Talán innen van, hogy hamarosan ráuntam a mesékre. Nem is hittem később
senkinek. Sem az embereknek, sem a disznóknak.
Sajnos sohase sikerült megtudnom, mi történt a továbbiakban a
zöld disznóval, mert a mesének vége lett, minekelőtte voltaképp elkezdődött
volna. Amikor felcseperedtem, mindenütt érdeklődtem utána, de senki se
volt képes választ adni. Kutakodtam külföldi ismerettárakban is. Azok sem
emlegették. Leveleket írogattam ide-oda, francia, amerikai barátjaimnak, akik a
folklore-val foglalkoznak, a népmesékkel és népmondákkal. Ők is ezt felelték:
„A címzett ismeretlen.”
Ha számba veszem különböző kisebb és nagyobb csalódásaimat,
melyek életem során értek, ez is ott szerepel, mint nem jelentéktelen
tehertétel, a lajstrom legelején. Még ma is gyakran gondolok a rendkívüli
sertésre, melynek nem ülhettem meg disznótorát. Valahányszor kártyát látok vagy
sertéskarajt eszem, eszembe jut a zöld disznó, mely létem hajnalán azt az
udvariatlanságot követte el velem, hogy felkeltette zsenge kíváncsiságomat,
anélkül, hogy csak némileg is csillapította volna.
Mivel a
kielégítetlen kíváncsiság nekem is rágja a lelkem, kéjes örömmel vetettem rá
magam Bíró-Balogh Tamás tanulmányára, ami egészen a zölddisznóságról szól,
méghozzá egy másik nagy tudós (Olasz Sándor) munkásságát méltatva. A zöld
disznó tehát betúrta magát a tudományba is, így bizonyítva, hogy nem könnyen
leírható korszerűtlen disznó ő. Tudja jól, hogy a valóságos létezéshez már nem
elég a fantáziákban és mesékben kísérteni - lábjegyzetekben és pdf-ekben kell
helyet bérelni.
Bíró-Baloghtól
tudom, hogy Kosztolányi írása után többen is megírták a maguk zöld disznó
meséjét. Horgas Béláé csak az egyik, talán legsikeresebb vállalkozás, mely
sikerben bizonyára nem kis része van a Réber-illusztrációknak. A legismertebb
előfordulása a zölddisznó-motívumnak a magyar irodalomban Németh Lászó Emberi
színjátékában fordul elő, és átszövi az egész művet: "A zöld disznó
Németh regényének „vezérmotívuma”, „pszichológiai refrénje”, illetve „epikai
ríme”, „mitikus motívuma”; olyan szó, ami már maga is egyféle „mágikus névként”
működik. A sajátos gyermeki világszemléletet kialakító apai meséből eredő, s
végül egy nagy költeményben is testet öltött „zölddisznó-legenda” több
szinten szövi át a regényt"
Ha a
gyerekeiteknek a Zöld disznóról olvastok, ne feledjétek, hogy talán örökre a
odaláncoljátok őket ehhez a fához, és a magvető tündérek igézetének engedve,
talán maguk is mesemondóvá válnak, hogy saját, örök szomjukat oltsák.
Bíró-Balogh Tamás
írását, ahonnan az idézeteket magam is kölcsönöztem, itt találjátok: Bíró-Balogh Tamás Németh
Lászlótól Kosztolányi Dezsőig
A Németh László
regény digitális kiadásában pedig itt kereshettek rá a zölddisznó-szálra:
Na, sikerült úrrá lennem a megbolondult betűméreteken, végre olvasható a poszt. még a HTML-kódba is belenyúltam, most nagyon büszke vagyok magamra.
VálaszTörlésCserébe olvassátok el.
ó, köszi. nem tudtam, de sejtettem már egy ideje, hogy itt ősi cseltervezés esete forog fenn :) egyébként én ott fogtam gynút, hogy a mazsola és Tádéban is van, és ott is mindig azzal nyaggatja a mazsola a manócskát, hogy meséljen neki az Igazi Zöld Disznóról. amúgy meg tényleg hihetetlen, hogy nemcsak a mese, hanem a Réber rajzai is mennyire beleivódnak a gyerekek optikájába, múltkor, mikor kirándultunk, épp az egyik hó után a másik előtt a tavszban, és hát a hunyorok úgy lehajlottak, Zorka felkiáltott, hogy nézd itt voltak a Szalonnák, és letaposták a virágokat!!! tudod, mikor összekötözve viszik a a Zöld Disznót, akkor így lehajlanak a virágok a lépteik alatt, na azon a képen mindig elszörnyülködnek, hogy hát nem látják a rablók, hogy még a virágokat is letapossák az erdőben ?
VálaszTörlésAmikor a Kosztolányi szöveget olvastam, ahol arról ír, hogy képzeli a zöld disznót, az első reakcióm az volt,hogy "de hát nem úgy néz ki!". Tudniillik úgy néz ki, ahogy Réber rajzolta.
VálaszTörlésiigen, nekem például az a mozdulat, ahogy lép egyet, az nagyon elementáris. ha malacot kell rajzolnom, mindig átfut rajtam közben a zöld disznó, ahogy két lábon lépked. kiskoromban próbáltam lerajzolni ezeket a réberes mozzanatokat, mint pl. mikor a mikkamakka megemeli a kalapját és csak egy kicsit ér oda a keze a kalaphoz, stb...de sohasem lett olyan. a züld disznóban meg szerintem különösen nagyot alkotott a Réber, akárhányszor olvassuk, én mindig elcsodálkozom, hogy mennyire biztos vonalakkal rajzolta.
VálaszTörlésKedves Szofi,
VálaszTörlésköszi szépen. :)
Készül ám a zölddisznó-téma még bővebb feldolgozása. Kicsi előzetes belőle: Marquez Száz év magányában is benne van. Mit mondjak, meglepődtem ezen.
Ezer üdvök:
BBT
Kedves BBT!
VálaszTörlésEz komoly, vagy amolyan zölddisznóság? Most kénytelen leszek újraolvasni.
Egyébként véletlen találkozás volt a témával, vagy szintén van gyerekkori beoltottság?
Várom a folytatást,
Szintén üdv, ezer
Kedves Szofi,
VálaszTörléssokszor idézem Obi van Kenobi mondását: "A véletlen szó hiányzik a szótáramból." Így gondolom én is. A zölddisznó-témára úgy találtam, hogy Kosztolányi egy előszava után kutattam - s máris nem véletlen a találat. (Feltűnt, hogy KD a halála után egy évvel írt előszót egy könyvhöz, ez azért már mégsem rendes dolog.) Így mentem utána a témának, amelyről egyébként soha korábban nem hallottam, de még a környezetemben se senki (Békés megyében nőttem fel, de ahol most élek, Szegeden se). Ezért is lepődtem meg Kosztolányin, aki mint jól ismert mesét írja le. Meg mások is. Meg Szofi is.
Ha esetleg találna még zölddisznót az említetteken kívül, kérem, írja meg (birobalogh@gmail.com), előre is köszönöm.
Ezer üdvök: BBT