Híradózás női szemmel - Beszélgetés György-Horváth Zsuzsával

Szerző: Lotte

"Érdeklődés, nyitottság, a szépség és a nézők iránti tisztelet és szeretet" - ezek a televíziós pálya alapkövetelményei. Az M1 híradójának műsorvezetőjével, két kisgyermek édesanyjával, György-Horváth Zsuzsával beszélgettünk.

György-Horváth Zsuzsa

1957 júliusa óta létezik híradó a Magyar Televízióban, patinás műsort vezetsz. Büszkeséggel tölt el?

Szerencsésnek érzem magam, hogy eddig egyetlen olyan műsorban sem dolgoztam, amit nem szerettem volna, vagy ne lettem volna büszke rá, de mind közül talán a híradó az egyik legfontosabb. Részben mert a híradózás a szakmán belül is rangot jelent, ahogy mondani szokták a híradózás a szakma csúcsa.   

Erdélyben születtél, egy kis faluban nőttél fel. A klasszikus, trombitaszós MTV-s híradót láthattad egyáltalán?

Nem. Gyerekkoromból alig maradt emlékem arról, hogy tévét néztünk. Ha jól emlékszem, egyetlen nap volt a héten, amikor volt magyar nyelvű adás, azt nézték a szüleim, mi gyerekek még azt sem. Tizenkét éves voltam, amikor Magyarországra költöztünk. Akkor már olykor-olykor mi is tévézhettünk. Emlékszem, 1989 decemberében a romániai forradalom eseményeit feszülten követtük a tévé képernyőjén keresztül.

Kislányként vonzott a bemondónők, hírolvasók világa?

Tizenéves voltam, amikor elkezdtem verseket tanulni, mondani, és nem csak az iskolai kötelezőket. Szerettem előadni. Ha énekelni is annyira szerettem volna, mint verset, prózát mondani, valószínűleg megpróbálom a színművészetit. Az énekléssel azonban nem kezdtem el komolyabban foglalkozni, így maradt a versmondás. Azt viszont elég magas szintre fejlesztettem, számos versenyen kipróbáltam magam. Azzal egy időben már figyeltem a bemondókat, hírolvasókat, és tükör előtt gyakorolgattam a szövegeiket.

A híradó készítésében más módon is részt vettél korábban: dolgoztál riporterként, más műsorokban szerkesztettél is. Ezekhez képest nem nagyon kötött a hírolvasói szerep, szokott hiányozni a kérdezés?

Igen, szeretek kérdezni is. Bár hozzá kell tennem, hogy nem elsősorban a híradós anyagokhoz szükséges interjúk a kedvenceim, mert azok többnyire rövidek, tömörek, általában egy-két kérdés, rövid válaszok.  Évekig dolgoztam hírháttér műsorokban, ahol lehetőségem volt hosszabb háttér anyagokat készíteni és vezettem közéleti műsorokat is, ahol kérdezhettem kedvemre. Szeretem megnyitni az embereket, az is az én műfajom.

Mekkora csapat dolgozik egy-egy adáson?

Az M1-en és a Duna TV-n naponta 12 híradó megy, ez sok ember munkája. Csak a budapesti szerkesztőségben általában 8-9 riporter forgatja az anyagokat, aztán vidéken és a határon túl is dolgoznak kollégák. Több szerkesztő veszi át az anyagokat. Komoly gyártási hátterünk van, a technikai, műszaki kollégákról nem is beszélve. Mindannyian egymásra vagyunk utalva, elég, ha egy valaki hibázik, már az is okozhat adásveszélyt. Ez valóban csapatmunka, többek között ezt is szeretem benne.  

Honnan tájékozódsz? Ha épp nem híradózol, megnézed a műsort?

Ez már szakmai ártalom! Követem a hírműsorokat rádiókban, tévékben és az interneten is. Gyakran megnézem a külföldi csatornák hírműsorait is, fontosnak tartom, hogy tájékozott legyek az itthoni eseményeket illetően és a nagyvilág történéseiben egyaránt. Komoly hiányérzetem támad, ha egyetlen nap is kimaradnak a hírek.

Van televíziós példaképed?

Több is. Vitray Tamás műsorait mindig szívesen néztem, a hírháttér műsorokban pedig Baló György és Betlen János műsorvezetéseit tartom példaértékűnek. A bemondók közül két hölgyet emelnék ki, akik kisugárzásukkal, személyiségükkel és szép beszédükkel mindannyiunk számára példaképek lehetnek: Kertész Zsuzsa és Endrei Judit. Mindketten bebizonyították, hogy évtizedeket is el lehet tölteni úgy ezen a pályán, hogy megmarad a lényeg: az érdeklődés, a nyitottság, a szépség és a nézők iránti tisztelet és szeretet.

Az öltözködésedet mennyire szabják meg, van lehetőséged ellenvéleményt megfogalmazni? Meddig tart az elegancia: csak deréktól fölfelé vagy lefelé is?

A híradó kötött műfaj, konzervatív öltözködést követel meg. Általában blézerben vagy ingben jelenünk meg, nagyon ritkán térünk el ettől. A stylist csapat pontosan ismeri az ízlésünket, illetve, hogy kinek mi áll jól, ezért nincs nehéz dolgunk. Bizonyos színekre szoktam nemet mondani, ha csak tehetem, kerülöm a sötét ruhákat, sokkal jobban szeretem az élénk, vidámabb színeket, azokban jobban érzem magam. És egy kis kulisszatitok: az elegancia sokszor valóban csak derékig tart, egy farmer vagy egy egyszerű szoknya is megteszi, úgyis csak derékig látszunk.

Kétgyermekes édesanya vagy. Mi van akkor, ha beteg valamelyik gyermek, lehet egyáltalán szabadságra menni egy ilyen kötött ritmusú munkából?
Szerencsém van, a gyermekeim betegsége miatt eddig még nem kellett lemondanom a munkát. Családon belül mindig megoldjuk, a nagymamák is sokat segítenek. A szabadság viszont elengedhetetlen, muszáj időnként megálljt parancsolni, pörgős, mozgalmas életforma a miénk, kell a lazítás, feltöltődés. Arra mindig szakítok egy-két hetet.

Mekkorák a gyermekeid? 

Sára lányom hét és fél éves, Zsigmond négy és fél. 

Nézhetnek otthon tévét?

Meghatározott időtartamban nézhetnek mesefilmeket, ezért különösen örülök az M2 tavaly decemberben indult gyerekcsatornájának, ott értékes, jó meséket láthatnak. A hírműsorok, játékfilmek azonban még nem nekik valók. Ha nagyon szeretnének engem megnézni, az édesapjuk pár másodpercig megengedi, hogy bekapcsolják a híradót, és az elég is nekik.

Nem akar valamelyikük tévés lenni, ha nagy lesz, mint az anyukájuk?

Sára építész vagy állatorvos szeretne lenni, őt egyáltalán nem vonzza ez a pálya. A kisfiamat nemrég bevittem a híradó stúdiójába, ahol izgalmasnak találta a kamerákat, a műsorvezetői széket azonban nem. De azt gondolom ez egy négyévestől nem is olyan meglepő...

Kisfiad Stockholmban született. Mi szél vitt arra?

A férjem Svédországban született, ott nőtt fel. Magyarországon ismerkedtünk meg, itt alapítottunk családot, de engem mindig érdekelt az a kultúra, ahonnan ő jön. Ezért döntöttünk úgy, hogy néhány évre Svédországba költözünk. Csodálatos három és fél év lett belőle, és ott született meg a második gyermekünk.

Mennyire volt más Svédországban szülni, mint itthon?

Voltak érzékelhető különbségek. A svédekről azt kell tudni, hogy noha Európa egyik leggazdagabb társadalma, nagyon természet közeli nép. Sok szempontból egyszerűbben, természetesebben élnek, mint mi. A szülés is ennek jegyében zajlott. Emlékszem, amikor a kislányom született minden reggel hatkor a takarítónők és a konyhás személyzet zajongására ébredtünk, ez itthon szinte hozzá tartozik a szülés, a kórházban eltöltött napok élményéhez. Svédországban ugyanez elképzelhetetlen lett volna, ott még az étel kiosztása is olyan diszkréten zajlott, hogy szinte észre sem vettük. Az orvosok, nővérek is csak akkor nyitottak ránk, amikor kértük. Ezek a napok ott csak rólunk szóltak, mindenféle külső zavaró tényezőtől mentesen.

Nagyon mások a gyermeknevelési szokások arrafelé? Mit lenne érdemes esetleg átvenni?

A svédek azt tartják, hogy nincs rossz idő, csak rossz ruházat. Ez azt jelenti, hogy évszaktól, időjárástól függetlenül nagyon sokat vannak friss levegőn és ezt már gyermekkorban elkezdik. A gyerekeim is naponta négy órát voltak kint, a svéd óvodákban ez a napirend. Nagyon egyetértek ezzel a rendszerrel, arról nem is beszélve, hogy sokkal ritkábban betegszenek meg így a gyerekek. Az is tetszett, hogy lényegesen kevesebb gyógyszert fogyasztanak az emberek, és hogy kortól függetlenül szinte mindenki sportol valamit. Ha más nem két nordic walking bottal sétálnak egyet egy tó körül. Így azt tapasztaltam, hogy egészségesebbek és boldogabbak, mint mi.

Ha van egy kis nyugalmad, milyen zenével kapcsolsz ki szívesen? Mi az aktuális kedvenc?

Ha kikapcsolódni vágyom, általában klasszikus zenét hallgatok. Chopin, Vivaldi, Dvořák nagy kedvenceim. Gyakran hallgatok jazz-t is, abban például szívesen követem az aktuális trendeket. Három női előadót emelnék ki: a kanadai származású, Grammy-díjas Diana Krall, a többszörös Grammy-díjas Norah Jones, és az amerikai Cassandra Wilson. Mindhárman zseniális énekesnők.