Szerző: Lotte
"Miért van idő? Miért mindig csak ez az idióta egymásután, s miért
nincs pezsgő, laktató egyidejűség? (...) E röpke életen át élvezhet,
alkothat az ember, de mindig csak dalt dal után dalol, s az egész,
teljes szimfónia sosem csendül fel egyszerre összes hangjával és
hangszerével együtt." (Hermann Hesse)
A mögöttünk hagyott ünnep újra rámutatott arra, milyen más a gyerekkori és a felnőtt időérzékelés. Emlékeztek a régi karácsonyokra? Bennem úgy élnek, hogy végtelenek voltak, mint egy kedves, kimerevített pillanat. Hosszú rokonlátogatások, véget nem érő, álmosító felnőtt-duruzsolás, az ajándékok tapogatása lassan csordogáló órákon át a szoba sarkában.
A mögöttünk hagyott ünnep újra rámutatott arra, milyen más a gyerekkori és a felnőtt időérzékelés. Emlékeztek a régi karácsonyokra? Bennem úgy élnek, hogy végtelenek voltak, mint egy kedves, kimerevített pillanat. Hosszú rokonlátogatások, véget nem érő, álmosító felnőtt-duruzsolás, az ajándékok tapogatása lassan csordogáló órákon át a szoba sarkában.
Most pedig fel-alá futkosva, díszítve, főzve, ajtót nyitva és -csukva, kiszolgálva és újra melegítve röpült el úgy, hogy szinte fel sem ocsúdtunk. Nézem a szép karácsonyfát a közelgő Vízkereszt árnyékában, a kornyadozó Mikulás virágot az asztalon, s azon morfondírozom, ennyi volt csupán az egész?
Mi változtunk, vagy a körülmények tették ilyen rohanóssá az életünket és vele az ünnepeinket?
Jó volna lassítani, felvenni kicsit a gyerekórák ketyegésének ritmusát. De vajon hogyan?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése