Ó és új között - Év végi beszélgetés Szujó Zoltánnal, Borsa Miklóssal és Gundel-Takács Gáborral

Szerző: Lotte  

A közmédia három népszerű műsorvezetőjét faggattuk ó és új küszöbén...

Megérint benneteket az időbeli „határátlépés”? Az éjféli Himnusz éneklésekor mi kavarog a lelketekben?

Szujó Zoltán

Szujó Zoltán: Az igazság az, hogy már olyan rég dolgozom a sport világában, hogy az év nálam nem a naptári évkezdettel indul, hanem igazodik a sportélethez, a bajnokságok ritmusához: az ausztrál nyílt teniszbajnokság indítja a szezont januárban, ami elég sok éjszakázással jár, ha az ember követni akarja az eseményeket. A naptári évforduló így nekem kevesebbet jelent, mint más szakmákbelieknek. Persze, Himnusz-éneklés közben én is nyelek kettőt-hármat, elérzékenyülök kicsit, de hamar túl vagyok ezen.

Borsa Miklós

Borsa Miklós: Nem tartom más napnak december 31-ét, mint a többit. Talán azért, mert a híradózásban nincsenek ünnepnapok, hétvégék és hétköznapok. Az elmúlt hat évben majd' minden ünnepen - így szilveszterkor is - dolgoztam. Az utóbbi időben pedig még Himnusz sem volt, mert az éjfélt a Lánc-hídon töltöttem. Hangulatos, sokan mennek ki egy-egy üveg pezsgővel, poharakkal. Éjfélkor látni a sok tűzijátékot, a kivilágított Budapest fényeit, szólnak a hajókürtök.

Gundel-Takács Gábor

 
Gundel-Takács Gábor: A Himnusz önmagában is nagy hatással van rám mindig, hisz az összetartozásunk szimbóluma. Nem csak egy nemzeté, hanem azoké a családtagoké is, akik együtt éneklik Ez az összetartozás különösen erős az óév végén és az újév elején, hisz együtt zárunk le egy évet és együtt lépünk a következőbe. Az idő múlása ilyenkor erősen megérinti az embert, de jó érzés, hogy együtt voltunk a múltban és együtt leszünk a jövőben is.



 

Mit jelent számotokra a Szilveszter: a „kötelező” jókedv miatt inkább teher vagy jó alkalom a lazításra, kikapcsolásra?

Szujó Zoltán: A Szilveszterkor elvárt hangos szórakozást, ide-oda járkálást már nem annyira kedvelem.

Borsa Miklós: Sokan várnak túl sokat a Szilveszter éjjeltől. Azt hiszem, soha nem az alkalom, sokkal inkább a társaság a lényeg.

Gundel-Takács Gábor: Nem kell kötelezően jókedvűnek lenni ilyenkor sem. Muszájból úgysem az igazi. Jó alkalom a lazításra, a kikapcsolódásra, de egy kis számvetésre is.

Családdal, barátokkal vagy munkával töltitek az idei óév búcsúztatását? 

Szujó Zoltán: Alapvetően családi körben vagy szűk baráti körben búcsúztatjuk az óévet. Az elmúlt tizenkét év tévés időszaka alatt picit zárkózottabbá is váltam, nem járok nagy társaságba.

Borsa Miklós: Hat év "munkás" szilveszter és újév után most nem dolgozom. Nem is tudom még, hogy hol és mit csinálok majd.

Gundel-Takács Gábor: Ha rajtam múlik, nem dolgozom Szilveszterkor. Elsősorban a családé ez az ünnep. Ehhez hozzá tartoznak a tradíciók is, a délutáni ügető, a pezsgő, a Himnusz, de a másnap déli lencsefőzelék is.

A baráti társaságotok középpontjai vagytok, afféle „jópofa tévés arcok”, akik felelnek a mindenkori jókedvért, vagy ilyenkor végre hátra lehet dőlni és hagyni másokat?

Szujó Zoltán: Régebben afféle társasági középpont voltam, harsányabb, és szerettem, ha rám irányul a figyelem, de mára más a helyzet. Azt hiszem, halkabb, visszahúzódóbb lettem. Ez nem azt jelenti, hogy a baráti kapcsolataim lazultak meg, sőt, azok inkább elmélyültek. A tévészerepléseim viszont pont megadják azt a löketet az egónak, amire szüksége van, azon túl pedig nem hajszolom már a szereplést.

Borsa Miklós: Szerencsére a barátaimat nem érdekli, hogy mivel foglalkozom. Nem várják el, hogy vigyem a prímet, és jól is van ez így. Társaságban inkább csendes megfigyelő vagyok.

Gundel-Takács Gábor: A barátok nem tévés arcot látnak bennem, hanem a társaság egyik tagját. A barátaim többsége még a „tévés arc” korom előtti ismeretség, és ezeknek a barátságoknak éppen az a záloga, hogy a magamfajta megmaradjon olyannak, amilyennek korábban ismerték a barátai.

Egy időszak lezárulta mindig alkalom a számvetésre. Milyen évetek volt? Mi történt veletek, amire örömmel emlékeztek? 

Szujó Zoltán: Szakmailag nagyon sűrű évem volt, megkockáztatom, hogy a hivatásom eddigi legintenzívebb időszaka áll mögöttem, rengeteg élménnyel, új tapasztalattal. Az RTL Klubnál eltöltött tizenegy év után tulajdonképp visszatértem a közmédiához, hisz annak idején itt kezdtem gyakornokként a Telesport szerkesztőségében. A hivatásommal kapcsolatos pozitív visszajelzésnek értékelem, hogy felkértek, tudósítsam végig a Forma-1-es évet utazóriporterként, amely idén rekord-hosszúságú, mert húsz futamból álló szezon volt. Ez nagyon intenzív élmény, miközben az év másik nagy eseménye, a londoni olimpia is zajlott, amelyet viszont a helyszíni stúdióból követhettem végig. Sokat tanultam a hivatásomról, a szakmámról, s úgy érzem, hogy az emberekről is.

Borsa Miklós: A munka terén sok változás volt a közmédiában, így a saját életemben is. De nekem a változások eddig mindig jót hoztak. Fél éve váltottam a Dunáról az M1-re. Örülök, hogy az a több éves munka, amit a Dunánál végeztem, meghozta a gyümölcsét. Mégis leginkább arra a két hétre emlékszem vissza szívesen, amit édesapámmal töltöttem Tunéziában, ahol kettesben részt vettünk a Saharun nevű autóversenyen. Huszonöt éve ő tanított meg engem autót vezetni, most én mutattam meg neki a sivatagi autózás fortélyait.

Gundel-Takács Gábor: Dolgos évem volt sok munkával, sok utazással, sok tanulással és sok élménnyel. Mindezek rengeteg örömet szereztek, de a legnagyobb öröm amellett, hogy a munkámban, a magánéletemben és a közösségi tevékenységeimben is sikerült előrelépni az, hogy a gyerekeim is előreléptek a maguk útján.

Ha már vigasság, idézzük föl, mi volt az év legnagyobb poénja?

Szujó Zoltán: Sok van, a Forma-1-ben tíz-tizenegy év alatt olyan összeszokott csapat működik, amely sokszor valóban olyan, mint egy nagy család. Az évnek egyes szakaszaiban több időt töltünk együtt, mint a valódi családunk körében. Mikor Sebastian Vettel megérkezett Abu Dhabi boxutcájába, és meglátva a kollégámat, belemondta a kamerába magyarul, hogy „jó reggelt!” – ez például nagy élmény volt. Az olimpián is voltak hasonló pillanatok. Például a mellettünk lévő kínai televíziós stábtól sikerült átcsábítanunk egy élő interjúra a világ egyik leghíresebb kosárlabdázóját, aki a kérésemtől annyira meghökkent, hogy – szokása ellenére – igent mondott. Az olimpia záróünnepségét pedig a nyolcvanezres stadionból tolmácsolni a magyar tévénézőknek egyszerűen felemelő élmény volt. Ilyenkor mindig megállok egy pillanatra és átérzem: mekkora dolog, hogy mindez nekem megadatott! Abban a borzasztóan szerencsés helyzetben vagyok, hogy a hivatásom az, amit gyerekkoromban magamnak megálmodtam, s mellette van egy szerető családom is. Van okom a hálára!

Borsa Miklós: Talán, amikor Marokkóban egy ellenőrzőpontnál valami mondvacsinált ürüggyel megbüntettek 400 dirhamra - ez kb. 10,000 forint. Ott nem nagyon lehet vitatkozni a rendőrökkel, kifizettem, eltette, nyugtát persze nem kaptunk. Ekkor odalépett egy másik rendőr - széles mosollyal, mintha semmi sem történ volna - és kért valami ajándékot a gyerekének. Én meglehetősen morcosan mondtam neki, hogy épp most adtam a kollégájának egy csomó pénzt, abból vehet, amit akar. Nézett egy darabig, majd odament hozzá. Veszekedtek egy darabig, visszajött, kezembe nyomta a bankjegyeket, és továbbra is mosolyogva így szólt: "De most már kérek valami ajándékot a gyereknek..."

Gundel-Takács Gábor: Amikor Lékai Máté az olimpián Izland ellen belőtte. Én nem szoktam elveszteni a higgadtságomat a kommentátorállásban, de akkor úgy ugráltam, mint egy kisgyerek. És ez eltartott egészen addig, amíg a második hosszabbításban meg nem nyertük a meccset. Erre egész életemben emlékezni fogok. 

Végezetül, ha kívánhatnátok valamit 2013-ra, mi lenne az?

Szujó Zoltán: Egy ilyen év után még csak azt sem kívánhatom, hogy ne legyen rosszabb! Nem akarok telhetetlen lenni. Igaziból mindenkinek, aki ezt olvassa, egészséget kívánok, mert közhely, de tényleg ez a legfontosabb dolog. Aztán sok fontos megoldandó dolog áll az emberiség előtt, s ehhez az kell, hogy mindenki tegyen egy lépést a jónak tartott irányba, próbálja észrevenni azt, ahol segíthet.

Borsa Miklós: Egészséget.    

Gundel-Takács Gábor: Békességet, biztonságot, egészséget és sok szeretetet mindenkinek.