...amíg meg nem haltak

Szerző: Lotte  

Egyszer volt, hol nem volt, s a sok viszontagság után, kiérdemelten busás jutalmat (hozzá illő szerelmes párt, hetedhétországra szóló lakodalmat és gyermekáldást) találva boldogan élt, míg meg nem halt. Ennyi az emberi élet dióhéjban a népmesék világának fordulatai szerint. No persze, nem a sárkány vagy a gonosz mostoha, hanem a mindenkori főhős szempontjából. De aki mesét hallgat, az mindig annak hősével azonosul, érte izgul, neki drukkol és örül, s titkon hasonló sorsot álmodik magának is. De a népmese nem kertel, a gyerekek már ekkor találkoznak az elmúlás perspektívájával, az emberi élet végességének tudásával. 

"Anya, apa, ugye én sose fogok meghalni?" - minden kisgyerek felteszi szorongva úgy négyéves kora táján ezt a szülők szívének szívfacsaró kérdést, amit jobbára elütünk annyival, hogy az még olyan nagyon sokára lesz, hogy nem is érdemes vele foglalkozni. 

Pedig az élet legbiztosabb velejárója a halál. S vajon mi az igazán bölcs döntés: szőnyeg alá söpörni az elmúlás életen át szorongató kérdését, vagy oldani a feszültséget és beszélni róla? Költői kérdés, a válasz benne is van, akárcsak a  mesék népi bölcsességében. 

Mindenszentekből újra Halottak napjába csavarodik az esős november, megáll az idő egy pillanatra élet és elmúlás határán. Együtt a család, kint hideg, bent jó meleg. Gyertyát gyújtunk, elment szeretteink fényképét nézegetjük, történetekkel idézzük meg őket, virággal, mécsessel zarándoklunk el a sírokhoz. De vajon gyerekkel vagy gyerek nélkül? 

Mi visszük őket magunkkal Dédikéhez, akinek haldoklásakor is figyeltünk arra, hogy elbúcsúzhassanak még tőle a kicsik. Az utolsó előtti napon még megsimogatták 96 éves hűvös, soványka arcát. Már a tekintetével sem tudott felelni, de éreztük, kell, hogy lássák őt még egyszer. Hogy búcsúzhassanak, és egy picit azért is, hogy ne legyen számukra teljesen idegen a gondolat: egyszer mindenki elmegy ebből a földi világból egy másik, láthatatlan dimenzióba. Öt- és hatévesek voltak akkor a fiúk (a kicsi még csak kettő múlt, őt nem vittük), s talán megértettek valamit. A Dédi temetése legalábbis "természetes" volt számukra, könnyedén elfogadták, hogy mostantól az égből figyeli őket szokott mosollyal az arcán, s onnan játszik velük kerekecske-gombocskát.
Lehet a halállal barátkozni? Így talán. Egy aggastyán búcsúztatásakor, mikor a természet rendje szerint lépdelnek egymás nyomába a generációk. De mi van, ha egy kisgyerek vagy mi magunk nem ilyen "kegyes" halállal találkozunk?