Anyalázó

Szerző: Fakirma

Gyűlölöm a mókás fejtörőket

A gyerekek hálátlan disznók, most már biztosan tudom. Ennek ékes példája Bendő fiam, aki nem csak magasságban nőtt 20 centivel felém, hanem úgy tűnik, intellektuálisan is, és ebből egyáltalán nem csinál titkot. Se itthon, se a külvilág előtt. Tegnap például fogadott a matematika tanárával, hogy az ő anyukája biztosan nem tudja a másodfokú egyenlet megoldóképletét (nagyjából ez volt az első pasi, aki ilyen komoly szellemi teljesítményt nézett ki belőlem, no ez a megdicsőülés sem tartott sokáig). Itthon pedig legújabban logikai feladatokkal bombáz, s én nap mint nap csúfos kudarcot vallok. Három napja szívat a következő feladattal:

Felváltva mondunk számokat növekvő sorrendben harmincig, az nyer, aki előbb kimondja a harmincas számot. Nyilván nem egyesével számolunk, akkor már a második nap rájöttem volna, hogy nekem kell kezdeni a győzelemhez (vagy Bendőnek, most hirtelen nem tudom pontosan). Az elhangzott összeghez egytől hatig adhatunk hozzá számokat. Például én kezdésként ötöt mondok. Akkor Bendő mondhat hatot, hetet, nyolcat, kilencet, tízet vagy tizenegyet. Ha mondjuk nyolcat mond, akkor én választhatom a kilencet, tízet, tizenegyet, tizenkettőt, tizenhármat, vagy a tizennégyet. Aztán Bendő jön egy minimum eggyel, de maximum hattal nagyobb számmal. És így tovább. Tök mindegy mit mondok, mindig ő nyer. Basszus, segítsetek, anyai tekintélyem utolsó morzsái most tűnnek el a semmibe! Milyen számot mondjak, hogy legyőzzem ezt a pattanásos anyalázót?!