Tanuljunk párban élni!

Szerző: Lotte

A. Rodin: Örök tavasz

Úton-útfélen halljuk a drámai számokat: a házasságok több mint fele válással, az élettársi kapcsolatok 60%-a szakítással végződik. Hol van már az egykori holtomiglan-holtodiglan kapcsolatok, életre szóló házasságok ideje?!

A tények makacs dolgok, de nem árt néha mögéjük nézni, s nem azokba passzívan belenyugodva búnak adni fejünket. A nem is olyan régi időkben még abroncsként tartották meg a házasságokat a tágabb családból hozott évszázados minták és értékek, a társadalmat átszövő férfi és nő viszonyával kapcsolatos vélekedések, elvárások. Bizonyára ez sem volt minden esetben "lakodalmas menet", de az még kevésbé tekinthető "normális" jelenségnek, hogy az amúgy is lépten-nyomon ingoványos terepen zajló életünkben ilyen arányban bizonytalanok alapvető emberi kapcsolataink. Pedig valahol mélyen mindannyian biztonságra vágyunk.
Nem kedvez ugyan a klíma a vágyott tartós párkapcsolatoknak, de ha tudatosan ápoljuk szeretetkapcsolatainkat, igenis van esély arra, hogy életre szóló boldogságban éljünk. Ebben lehet segítségünkre a párkapcsolati tréning, mely terapeuta bevonásával, de két fél önkéntes elhatározásából, azok aktív közreműködésével segít elkerülni az óhatatlanul fel-felmerülő problémákat, megerősíteni a meggyengült kapcsolatokat, felismerni és megoldani a szőnyeg alá söpört gondokat. Az önismeret mélyítésével, a mélyebb összefüggések feltárásával, a ki nem mondott problémákkal való szembesüléssel a kiüresedett kapcsolatok újra megelevenedhetnek, a fájdalommal telik kínjai oldódhatnak, a bonyolult viszonylatok egyszerűbbé válhatnak.
Álljon itt néhány elgondolkodtató alapvetés Lázár Ildikótól, a párkapcsolati tréningek vezetésében jártas terapeutától, aki nemrégiben a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében adott egy kis ízelítőt munkájából.

1., A férfiak jóval nehezebben nyílnak meg a problémáikkal, főképp szexuális gondjaikkal kapcsolatban, a terápiákra elsősorban hölgyek jönnek, férfiak legfeljebb a feleség kedvéért, meglehetős tartózkodást, kívülállást hozva magukkal. Ha aztán később feloldódnak és megtapasztalják a terápia eredményeit, nagyon elkötelezetté tudnak válni.
2., Az emberek általában csak akkor fordulnak szakemberhez, mikor már komoly problémáik vannak: mikor párjuk kifele kacsingat a kapcsolatból. Ilyenkor - a dolog természeténél fogva - az a fél jön el, akit otthagytak. Nagyon kevesen keresik szakember segítségét megelőző jelleggel, noha az sokkalta hatékonyabb lenne.
3., A párterápia sokkal nagyobb elköteleződést jelent, mint egy tréning, hiszen csak akkor működik, ha mindkét fél valóban akarja a változást. Az erőszaknak még a szelídebb formája is ellenállást szül, meg kell várni, míg valaki önként szánja rá magát a változásra. Ha az egyik fél már a kapcsolatból való kilépésen dolgozik, csak egyéni terápia alkalmazható. Így is születhet megoldás a problémás helyzetekre, de jóval kisebb eséllyel.
4., A terápia részeként feltárhatók tudatos vagy tudattalanul játszott szerepeink. A nőknél például kiemelten nehéz dolog a szereptorlódás problémája. Szokták emlegetni a vénuszi- és a holdmintát, a női és az anyai minőséget. Vannak, akik már e kettőt se tudják összeegyeztetni egymással. A vénuszi szerepet a magunk módján meg kellene tartani egész életünk során, annak nem szabad elvesznie az anyasággal.
5., Jellemző probléma, hogy nem tudunk harmonikusan gazdálkodni az időnkkel. Nem marad elég "magán-idő" és "intim-idő". Sőt van, hogy ezt direkt diszharmonikusan alakítjuk, mert ez menekülési útként is szolgálhat, még ha nem is mindig tudatosan.
6., Ha tudatosítunk egy folyamatot, irányításunk alá vonhatjuk, tudunk rá hatással lenni,  ellenőrizhetővé válik. Ez nem azt jelenti, hogy folyamatosan túl kell kontrollálni magunkat, de fontos, hogy ne csak szemlélői, hanem alakítói legyünk sorsunknak. A mégoly nehéz helyzet is ellenségből baráttá szelídülhet.
7., Sokat segíthet a párterápia a hozott viselkedésmintákból fakadó gondok feltárásában. A gyermekkor, a családi háttér, a múlt megértése kulcsot adhat a jelen problémáinak kezeléséhez.
8., Egy kapcsolaton belül sokszor jelent problémát az adok-kapok egyensúlyának felbomlása, amit rendszerint az a fél ismer fel, aki a hiányt elszenvedi. Ez könnyen adódhat egymás szeretet-nyelveinek fel nem ismeréséből, ami orvosolható probléma.
9., Mindannyiunknak van egy úgynevezett "sorskönyve". Ez nem valami misztikus dolog, hanem a külvilágból felénk érkező gondolatok és a saját személyiségünk alapján hozott egyéni döntés sorsunkról. Ezt piciként, 2-3 évesen, de legkésőbb 6 éves korunkig kialakítjuk önmagunkban, melyen kamaszkorunkig még csiszolgatunk, utána már nem. Lehet vesztes vagy nyertes sorskönyvet írni. Ezek feltárása kulcsfontosságú lehet.
10., Egy párkapcsolatnak vannak életciklusai. Az elején van egy szimbiotikus időszak, mikor mindent együtt csinálunk, mindig együtt akarunk lenni párunkkal, feloldódunk egymásban. Ez az állapot rendszerint 1-1,5 év alatt lassan megszűnik és követi egy természetes leválási folyamat, mikor újra elkezdenek a felek a kapcsolaton belül saját magukkal is foglalkozni. Ezt aztán újra egy visszatérési szakasz követi, és így tovább. Előfordul, hogy a szakaszok elcsúsznak egymás mellett, amit ha sikerült tudatosítani, már önmagában hozhat probléma-feloldást.
11., A terápia mindig csak eszköz, sosem szabad céllá válnia, függéssé alakulnia.  A változás minden esetben a feleken áll. Ez a segítés és a megmentés közötti különbség. De nincs annál szebb, mikor egy párkapcsolatban együtt tudnak maradni a felek szeretetben, problémáikat közös erővel megoldva.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Végezetül, a fentiek ismeretében és az alábbi pontokba szedett kérdések alapján térképezzük föl Lázár Ildikó vezetésével saját párkapcsolatunkat!

1. Beszélem-e a társam "nyelvét"? Ismerjük-e egymás "szeretet-nyelvét"? Ha ismerem és a sajátomtól eltérő a társamé, akkor valóban alkalmazom-e az ő nyelvét a kommunikációnkban?

2. Elégedett vagyok-e a köztünk lévő adok-kapok viszonnyal? Szerintem egyensúlyban van-e közöttünk az adok-kapok arány? Elégedett-e a társam a köztünk lévő adok-kapok viszonnyal? Szerinte egyensúlyban van-e közöttünk ez az arány?

3. Töltünk-e elég időt közösen? Töltünk-e elég időt külön-külön egymástól? Milyen a közös és a külön időnk minősége? (mindkettő azért fontos, mert ezek a kapcsolatunk 'erőforrásai', tehát az én magán időm pl. a saját barátaimmal erőforrásként tudja tölteni a mi kapcsolatunkat, és a közös minőségi idő is erőforrás lesz a kapcsolatunk számára) Párom úgy érzi-e, hogy elég időt töltünk külön-külön is? És együtt is?

4. Elismerem-e, kellően tisztelem-e párom "rendszerének" minden tagját? Párom elismeri-e, kellően tiszteli-e az én 'rendszerem' minden tagját? Itt ne csak a családtagokra/rokonokra gondoljunk! Rendszertagnak számítanak pl. előző feleség/élettárs, előző kapcsolatból származó gyerek(ek), a saját vagy a párom szüleinek előző vagy újabb házasságában/kapcsolatában lévő társak. Továbbá a megtagadott rendszertagok, akiket valamiért szégyellnek és nem vesznek róluk tudomást. A már nem élők is rendszertagnak számítanak, pl. elhunyt korábbi gyermek, vagy élettárs, szülő.

5., A családom tagjai a megfelelő helyen vannak-e, mindenki a saját helyén; annak megfelelő jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik-e? (Pl. rossz kapcsolatban az anya nem a férjével beszéli meg a "felnőtt" dolgokat, hanem a fiával - őt kezeli partnerként. Ezáltal a gyermek felnőttként kezd működni, nem tud gyerek maradni, bekerül az apja helyére.)

6., Ki merem/tudom/akarom fejezni érzéseim, gondolataim, szükségleteimet és vágyaimat a párom felé? Vagy inkább a békesség kedvéért hallgatok? Ha kifejezem, vajon a kommunikációm tisztelettel és szeretettel teli, megoldásközpontú-e? Kerülöm-e a leértékelést, teljes figyelemmel hallgatom-e a társam? Azt mondom-e, amit valóban gondolok, vagy amit ő szeretne hallani?

7. Megvannak-e a "határaink", ismerjük-e ezeket? Egy új kapcsolat létrejöttekor fontos meghatározni annak határait: pl. hol van az én személyes határvonalam? Hol van a kapcsolatomé? A szüleink kívül vannak-e a mi kapcsolatunk határain? (Ha nem, az nem szerencsés.) Hol van a családom határvonala? Működik-e közöttünk a határok betartása?

8. Ismerem-e a személyes-, a párkapcsolati- és a családi-életszakaszokat? Tisztában vagyok-e a saját mostani életszakaszommal? Tudom-e, hogy a párom éppen melyik egyéni életszakaszában van? Tudom-e hogy én melyik szakaszában vagyok a kapcsolatunknak? Tudom-e, hogy a párom melyik szakaszában van a mi kapcsolatunknak? Segítem-e a párom amikor egyéni- párkapcsolati- vagy családi-életszakaszt vált éppen és azt nehezen éli meg? Segít-e engem a párom ezek váltásában, ha a váltást nehezen élem meg?

9. Ismerem-e az összes "szerepemet"? Tudom-e őket kezelni egymás mellett? Ismerem-e a párom összes szerepét? (pl. apa/gyermek/társ/stb. vagy anya/gyermek/társ/stb. egy személyben) Tudom-e segíteni őt abban, hogy ezeket kezelni tudja egymás mellett? Kapok-e segítséget a páromtól, hogy ezeket kezelni tudjam egymás mellett? Sikerül-e nekem/páromnak sikeresen összeegyeztetni a szerepeket egymással? Hogyan alakul a fontossági sorrend ezek között? Ezzel a sorrenddel mennyire vagyok én megelégedve? És a párom?

10. Rendelkezem-e kellő önismerettel? Van-e rálátásom arra, hogy mi miért történik velem/velünk úgy ahogy történik? A saját önismereti szintem segít-e engem a párom jobb megértésében?

11. Szeretnék-e változtatni a páromon? Akarom-e megváltoztatni őt? Meg tudom-e érteni őt? El tudom-e fogadni őt olyannak amilyen?

12. Jelen van-e az intimitás az életemben? Ha igen, kellő mennyiségben-e? Az intimitás nem egyenelő a szexualitással, annál jóval tágabb, testi, lelki és szellemi szinten értendő. Azt jelenti, hogy tudok-e időről időre saját magam lenni? Szerethetőnek és vállalhatónak érezem-e magam a párommal kettesben töltött idő során? A párom szerethetőnek és vállalhatónak érezi-e magát a velem kettesben töltött idő során?

13. Tisztán látom-e a saját életem forgatókönyvét, "sorskönyvét"?  Ha igen, változtatnék-e rajta? Ha igen, tudom-e, hogy azt hogyan tudom megcsinálni?