Szerző: FiloSzofi
Akinek van, az panaszkodik rá, akinek nincs, fél karját odaadná érte, mi az?
Nagyszülő. (Persze sok minden más is lehetne.)
 | ||||
| Alex T. Smith : An afternoon out with granny |
(Ez a szuper rajz attól az Alex Smith-től származk, akit a magyar olvasó a Claude könyvek szerző-illusztrátoraként ismerhet.)
Az utóbbi éjszakákon - munka helyett - újra elmerültem a kisgyerekes blogok világában, és úgy láttam, ez a téma örökzöld az anyukák körében. Egy dolog azonban szemet szúrt, fel is idegesített: Az anyuka, aki hatalmi kérdést csinál az anyai státuszból. A hosszas monitorra bámulás után kirajzolódott előttem egy típus, akit karikírozni szeretnék, lecsupaszítva a problémát, ezért szándékosan nem is idézek konkrét hozzászólást vagy posztot, Kíváncsi vagyok, egyetértetek-e, helytálló-e a megfigyelésem.
A szülői felelősségre való hivatkozás rendesen ki tudja hozni belőlünk az állatot. Például a hatalmaskodó állatot. A séma elég egyszerű: én vagyok a felelős, én mondom meg, hogy mi van. Plusz én ismerem legjobban a gyerekem, én tudom, mi a jó neki, tehát megint csak én mondom meg, hogy mi van. Nehéz belekötni, de azért megpróbálok.
Hogyan lehet a felelősséget és a gondoskodást elválasztani az uralkodástól? Addig egyértelmű a helyzet, hogy az úttest széléről kérdezés nélkül visszarántom a gyereket. De az is egyértelmű, hogy ha csokit ebédel a nagyinál, vagy nem fektetik le aludni, akkor elhidegítem a nagyanyjától, vagy jól beszólok anyósomnak?
Minden eset egyedi, ezért nem is lehetne erről általánosítva írni, ha nem figyeltem volna fel mégis egy törvényszerűségre: Jellemzően azok voltak radikálisan ellenségesek a nagyszülőkkel, akik a gyereküknek leginkább szigorú napirendet alakítottak ki. Ők voltak azok, akik "jól megmondták" a nagymamának, és papírra vetett használati utasítás nélkül nem is engedik oda a gyereket. Az ő porontyaik - állításuk szerint - mind saját maguk alakították ki precíziós életüket, nem a szülő szoktatásának eredményeképp váltak ilyen kis bogarassá. Náluk, ha egy nap csúszik az ebéd és a délutáni alvás egy fél órát, egy hétig nyögi a család a következményeket.
Ha ez igaz, akkor a gyerek keményen függő.
Nyilván nem minden kívánatos, amihez a gyerek alkalmazkodni tud, nem muszáj feszegetni a tűréshatárát, de vajon meddig teszünk jót azzal.ha egyáltalán nem tesszük próbára a rugalmasságát? Egyetértek azzal, hogy a rendszeresség jót tesz az idegrendszernek, a kiszámíthatóság biztonságot ad,és nem kell kétéveseket állandóan döntéshelyzetbe hozni. A keretek biztonságot adnak addig, amíg nem válnak önmagunk korlátaivá.
Véletlen-e, hogy pont az ilyen kis óramű gyerekeknek van értetlen, felelőtlen nagymamájuk, akitől meg kell őt menteni, mert nem tud rá vigyázni, hülye dolgokat vesz neki ajándékba amivel örökre elrontja az ízlését, és rettenetes felnőttkori betegségekre predesztinálja.
Ilyenkor az anyukát leginkább az bosszantja, hogy nagymama nem hajlandó úgy viselkedni mint a gyerek, nem lehet tökéletesen programozni. Önálló akarata és nézetei vannak, és nem átallja ezeket megtartani arra az időre is, amíg a szent unoka nála van. Ezért, ha a vezényszavak nem működnek, nagymama megérdemel egy jó kis beszólást, miheztartás végett.
Anyuka tehát idomít lefelé, és idomít felfelé (generációkat tekintve), a szülő felelősségre hivatkozva hatalmaskodik. A gyereket függő helyzetbe hozza, a nagyszülőkkel lekezelő, és kihasználja érzelmi érdekeltségüket. (És közben segítséget kér, vagy inkább elvár.)
Sarkítva így néz ki az anyatípus, akit szerettem volna felrajzolni. Nem anyázás (hihi) végett, hanem hogy gondoljuk át ezt a dolgot, mert sok-sok magányos ember kerül ki ezekből a viszonyokból.
Plusz ami egyszerűen csak feldühített: Felnőtt embernek ne legyen megoldás, hogy jól beszól (megalázóan kioktat) valakinek, főleg ne legyen rá büszke. Különösen, ha egy családtag az áldozat.
Azért, azt megkérdezném az ilyen anyukáktól, hogy ők mitől lettek ilyen okosak. És főleg, hogy hol is tanulták mindezt. Csak nem attól a hülye nagyszülőtől, aki most olyan rettentően félreneveli azt a gyereket?
VálaszTörlésHa rábízom a gyerekemet valakire, akkor az azt jelenti, hogy megbízom benne, még ha nem is értek vele mindenben egyet. Szerintem nem baj, ha különböző hatások érik a gyereket, én például nagyon engedékeny vagyok, és nagyon örülök, ha a nagyi egy kicsit megneveli a kölyköket.
VálaszTörlésMinden nap hálát kellene adnom Istennek, hogy anyósom személyében egy igazi mesebeli nagymamát kaptak a gyerekeim ajándékba! Ja, és agyfaszt kapok a bejegyzésben vázolt mintaanyukától, akinek persze az anyósa (általában nem az anyukája)szörnyű nagymama. Mit számít az, ha piszkosan, csokival degeszre zabálva, kialvatlanul kapom vissza a gyereket, az a lényeg, hogy életben legyen, ne legyen 8 napon túl gyógyuló sérülése (nagy művészet!), és, ha 1 mód van rá, ne érezze magát nagyon szarul (de ez meg nem mindig a felvigyázótól függ).
VálaszTörlésCsatlakozom az előttem szólókhoz. Én úgy vagyok vele, hogy alapvető kereteket megbeszélünk, de mondjuk ezek a dolgok általában a nagyszülőknek is alapok, pl., hogy ne csokin éljen a gyerek egy hétig, de ha rájuk van bízva, akkor rájuk van bízva, akkor nekik kell szót fogadni és az ő szabályaikat követni.
VálaszTörlésÉs azt sem bírom még a témához kapcsolódva, hogy szinte sikk szidni az anyóst... Sokan eleve elzárkóznak tőle, el se fogadják a segítséget, pedig hálásak lehetnének, hogy van...
Az igazságosság kedvéért hozzátenném, hogy van, amikor valóban fontos dolgot sem tudnak a nagyszülők tiszteletben tartani, pl ételallergia vagy napvédelem és még folytatni lehetne a sort. Ilyenkor lehet, hogy úgy döntünk, lemondunk a segítségről, de az unoka-nagyszülő kapcsolattól akkor sem kellene megfosztani egyik felet sem.
VálaszTörlésAz eszközökben is érdemes válogatni, és nem lekezelni a szüleinket.
jók a képek!
VálaszTörlésElképzeltem, hogy kiscsávó koromban nagyanyámmal kiruccanunk, azóta röhögök. Nem az a típus.
Arra utal a szerző, hogy amelyik gyereknek szabályos napirendje van, ami nem utolsó sorban következetesség eredménye, annak az anyja egy öntelt picsa?
VálaszTörlésAzért van abban valami h a nagyszülőnek már volt alkalma gyereket nevelni, és az a jó nagyszülő, aki igyekszik együttműködni a szülővel, még akkor is ha nem ért egyet a módszereivel... Nehéz kérdés, mekkora nevelésbeli eltérést kell tolerálni egy szülőnek a gyerek érdekében. Mert egy kis cukorka, vagy néha egy kicsit későbbi lefektetés tényleg nem a világ vége, de ha a kedves mama rendszeresen és csakazértis az ellenkezőjét csinálja annak, amit a szülők kérnek tőle, az tényleg nem használ. A gyereknek sem.
VálaszTörlésAbszolút vannak nem piskóta nagyszülők, erre mondom, hogy akkor le kell mondani a gyerekvigyázásról, mint segítségről, és annak ellenére megpróbálni egy jó viszonyt fenntartani. Lehet, hogy vigyázni nem tud a gyerekre, de fontos személy.
VálaszTörlésGondoljunk azokra a giccses filmekre, mikor a kamaszgyerek mindenáron fel a karja kutatni az apját. Ha ennyire nem is, de egy nagyszülő is fontos láncszem.
Persze vannak a teljesen reménytelen helyzetek, az más.