Heti Muníció: Hosszú combokkal sem fenékig tejfel...

Szerző: Fakirma

 Nem számít,  hogy vékony, vagy vastag, lényeg a körömlakk

Mióta Szofi fellebbentette a szoknyát a vastag lábú nők titkairól, kötelességemnek érzem, hogy a miniszoknya-konform combúak nevében eláruljam, hogy az élet számunkra sem csupa móka és kacagás! Na jó, télen igen, két közepesen jól szabott farmerral vígan eléldegél az ember, de az orgonabokrok virágba borulásával a válsághelyzet lábfronton nálunk is tetőzik. Szofi szakértői aprólékosságával nem versenyezhetek, de a magam halabasza módján, íme néhány reményt keltő gondolat a szomorú témáról:
 Májusban vígan túrom elő a színes szandálokat, majd a zoknival együtt a jókedvnek is lőttek, s marad a mélabú a bőrkeményedések és benőtt lábkörmök láttán.
Ilyenkor visszahúzom a zoknit (igazi struccpolitika), esetleg elrohanok a pedikűröshöz (drága és időigényes), de leginkább csiszatolom a gusztustalanságaimat saját magam. A házi buhera bajnokaként számos tapasztalatra tettem szert: egyszer még egy pedikűr készletet is beszereztem, de most sem tudom, mire való az a sok fémizé. A legtöbb baj a bőrkeményedéssel van. A habkő titka a rendszeresség, az én életemben ez persze nevetséges utópia. Ugyanez a helyzet a bőrpuhító kencékkel is. A sajtvágóra emlékeztető nyeles eszköz elvileg simán ledózerolja a felesleges bőrt. Gyakorlatilag az enyémet nem. Pszichológus barátném szerencsére a testet is lelkesen műveli, ő tanácsolta, hogy nyúljam le apám régi borotváját (tudjátok, amibe zsilettpengét kell csavarozni, és mind a két fele éles), s azzal essek neki a talpamnak. Az ötletet most továbbadom: ez a tuti megoldás.

A körömlakkot sosem szerettem, de a Farkas-Ojó projekt alatt a lábam terebélyesedett, így a futócipőm kicsit nyomja a nagylábujjamat, s a köröm rondán megvastagodott rajta. Futhatok rendületlenül, a cipő remekül tartja magát évek óta (így jár az a sznob picsa, aki márkás futócipőt rinyál ki az urától). Marad az élénk színű körömlakk. Elég közönséges, de most már kifejezetten mókásnak tartom. Itt viszont tényleg fontos a minőség, a gagyi gyorsan kopik, pattogzik, s meglehetősen toprongy látvány (én már csak tudom 12 üveg akciós lakk boldog tulajdonosaként).

Boka és térd között a legégetőbb kérdés, hogy mi legyen az ott burjánzó őserdővel. Sokan esküsznek a borotvára, de ez csak akkor gusztusos megoldás, ha naponta űzi az ember. Nekem még a fogmosás sem jön össze mindig... A legprofibb, ha a kozmetikus legyantázza, hátránya, hogy drága, és meg kell várni, amíg elég hosszúra nő a szőr. Nyár közepén ez néha ciki. Egyszer próbáltam házilag gyantázni, de összeégettem a lábam, ráadásul az egyikre volt csak elég. Nem állítom, hogy mindenki törvényszerűen félig nyúzott bakkecskeként végzi, próbálkozásom óta sokat fejlődött a szépségipar, ráadásul nem mindenki olyan kétbalkezes, mint én. Ha sok pénzem lesz, kipróbálom a végleges lézeres szőrtelenítést. Addig is marad az epilátor: gyors, valóban ritkul tőle a lábbozont, a gyerekeknek jó móka a Ki tud több szőrt leszedni mama lábáról?" című játék. Hátránya, hogy a pihécskék túlélik az irtást, ezért több turnusban nő rajtad a szőr (sosem lesz babapopsi-simaságú a lábad).

A vastag lábúak megnyugtatása végett mondom, hogy közvetlenül a térd felett megbújó szafaládék (ha jól emlékszem Szofi párnácskáknak becézte ezeket a zsírlerakódásokat) nem csak az ő mumusuk, s tapasztalataim szerint nem pusztán kilók kérdése (onnan lefogyni tényleg nehéz!). Én például a szafaládés-típusúak közé tartozom, a rendszeres futás szerencsére valamicskét segít rajta (legalább is izomnak lehet nevezni őket).

Gyűlölt ellenségem még a narancsbőr. Lehetek bármilyen sovány, ott tanyázik a fenekem alatt (na meg rajta, de ez most nem téma). Kipróbáltam már az összes kencét, ha engem kérdeztek mellébeszélés az egész. A pszichológus barátném a köpülőre esküszik, ezt a combon kell húzogatni jó erősen, aztán egyszer csak megszépülsz tőle. Szerintem macerás, ennél egyszerűbb elmenni futni, vagy biciklizni. Rajtam a mozgás látványosan sokat  segít (a nem-mozgás pedig pillanatok alatt lerombolja a hónapokig tartó kemény munkát). Az én narancsbőröm utálja a lépcsőzést is, mióta két szintes lakásban élünk, comb fronton sokat javult a helyzet. Misz Diszlexia - aki helyesen írni ugyan nem tud, de a sors kárpótolta őt gyönyörű fenék-comb kombóval - titkát is megsúgom nektek: világéletében utált mozogni, viszont gördülős talpú cipőt hord, állítja, hogy gyönyörű combjait nem a sorsnak, hanem ennek a lábbelinek köszönheti. Ráadásul nem is valami méregdrága csodacipőt hord, hanem a kínaiban vette akciósan.

Itt van még a jó öreg visszér. Nekem még csak a kistestvéréből, a seprűérből jutott, abból viszont elegendő. Ezen a futás sem segít, a csodakrémekről pedig ne is beszéljünk! Ma egy szépségszalonban azzal biztattak, hogy nem vagyok reménytelen eset: a lézeres szőrtelenítő géppel el tudják tüntetni a lila pókhálóimat is. Szerencsére nyáron nem csinálják, úgyhogy van időm gondolkodni, bevegyem-e ezt a maszlagot, s ha én bevettem, hogy sikerül pénzkereső/osztó Emberrel is megetetnem...

Szerencsére már nem divat az aszalósra barnulás (ugye jól tudom?), ennek ellenére a hófehér lábak lehangolóan festenek a miniszoknyában. A tavasz különösen drámai időszak: csupasz végtagokkal kellene rohangálni, hogy egészséges színre tegyél szert, viszont nincs kedved Hófehérkeként közszemlére tenni magadat. Marad a hátsó kert, de a gyerekek úgy sem hagynak nyugodtan barnulni. Kezdő lökésként ilyenkor megengedem magamnak a szoláriumot (hetente egyszer egy zsetonnal, 4-5 alkalommal), ez elég ahhoz, hogy némi színre és magabiztosságra tegyek szert.

És ezek még csak a lábak, az igazán problémás testrészekig el se jutottam! Nem is akarok, inkább elmegyek futni, mielőtt ideér a hidegfront, és végre visszabújhatok biztonságot nyújtó farmernadrágomba.