Egy beszéd is attól jó vagy nem jó, hogy a hordozott tartalom (mondanivaló) és az azt megjelenítő forma (a beszéd mint vivőanyag) finom egyensúlyban van-e egymással, s képes-e érdemi hatást gyakorolni a hallgatóságra. Nem is olyan egyszerű műfaj, mint első ránézésre látszik!
Vannak ugyanis tetszetősnek tűnő, tartalmatlan beszédek, melyből semmi sem marad, buborékként pukkadnak ki; lehetnek érdemi mondanivalók, melyeket agyoncsap a retorikai készség hiánya; léteznek és markáns többséget alkotnak az unalmas, tartalom és forma tekintetében is középszerű beszédek. És vannak jó beszédek, melyek a szó illékonysága ellenére maradandót hoznak létre, szófordulatuk vagy érvelésük, illetve az elhangzás sajátos jegyei is beépülnek a hallgatóság tudatába.
Ha pedig van szakma, ahol a beszéd és a meggyőzés napi kellék, az (a papi hivatás mellett) épp a politikusé. Tegnap két politikusi beszéddel kapcsolatos élmény is ért: egyfelől élőben hallgathattam meg a miniszterelnök évértékelő beszédét a Millenárison, másrészt este moziztunk itthon, s véletlenül épp a Király beszéde című filmet néztük meg a VI. György királyt alakító Colin Firth-szel.Anélkül, hogy komoly tartalmi fejtegetésbe kezdenék (megteszik ezt mások, más fórumokon) elfogultság nélkül megállapítható, hogy Orbán Viktor a magyar politikai élet egyik legkiválóbb szónoka. Különösképp feltűnik ez, ha szabadon beszél, papír és kötöttség nélkül - nem véletlen, hogy magyar és európai parlamenti megszólalásaikor is mindenki (ellenfelei is) a viszontválaszok rögtönzéseire figyel, az expozé lebetonozott szövegével szemben. A megszólalások túlnyomó többségében lenyűgöző éleslátás, logika, sodrás és szuggesztivitás jellemzi a megszólalásait. (Épp ezért dühítő, mikor hagyja magát kommunikációs tanácsadókra hallgatva olyan ostoba helyzetbe lökdösni, mint 2006-ban, a mereven a kamerába nézős Gyurcsány-vita alkalmával.) És az is igaz, hogy voltak szótagolt, túltagolt, papírízű beszédei is, a tegnapi viszont az előre megírtak egyik legjobbjaként jutott át bennem a mára, a másnapra.
"Mondj el mindent!"- idézte tegnap a miniszterelnök felesége szavait. Ha mégoly lehetetlen kérés is "mindent" elmondani, üzenete világos: nehéz időkben különösen fontos, hogy nyíltan és irányt mutatva szólaljon meg egy vezető, hogy partnerként kezelje az őt felhatalmazó közösséget. Egy csónakban evezünk ugyanis, s ahhoz, hogy haladhassunk a tajtékzó vízfelszínen, fontos megmondani, milyen irányba, milyen erőbedobással és tempóban húzzuk a lapátot.
A tegnapi beszéd világos irányt szabott: a középosztályra, mint meghatározó erőre támaszkodó társadalomkép és a nemzeti érdekek mentén szerveződő politika cövekeit verte le. A hozzá vezető út tempója ugyan homályban maradt, de a beszéd tartalmilag helyén volt. Formáját tekintve pedig a szokott orbáni színvonalat hozta. A legkomolyabb témák közé is illesztett feszültségoldó, mosolyfakasztó kiszólást, a beszéd ritmusa és hangereje, a gesztusok nem túlterjengő, természetes jellege jó ütemben sodorta a hallgatóság figyelmét.
De egyáltalán nem ilyen magától értetődő dolog a szónoki képesség! Kiállni a hallgatóság, a tévékamerák vagy a rádió mikrofonja elé erős idegzetet és összeszedettséget igényel. (Ezért nem szeretem azt a mostanában divatos műfajt, mikor utcán csípnek el embereket, és dugják szájuk elé a mikrofont, kapják elő a kézi kamerát, hogy aztán ország-világ röhöghessen a zavarba jött híres vagy épp ismeretlen ember összeszedetlenségén. Nem etikus, de legalábbis nem elegáns.)
Démoszthenész athéni politikus emléke úgy maradt fent, mint kiváló szónoké. Pedig beszédhibás volt, s rengeteg munka és önfegyelem kellett ahhoz, hogy legyőzze dadogását és ebből fakadó gátlásait. (Mindenki ismeri a történetet, hogy szájába kavicsokat tett, s úgy szónokolt.) Újabb idők drámai története VI. György angol királyé. A rettenetesen dadogó uralkodó már egy mediatizált világban ütközött képességei korlátaiba, egy olyan korban, mikor egyenesben, kihangosítva figyelte ország-világ a szavait. Óriási teljesítmény egy beszédhibát, egyáltalán önmagunk bármely fogyatékosságát legyőzni! A film e drámát ábrázolja néha már számunkra is kínos zavarodottságok, gátlások és gyakorlatozások közepette, melynek eredményeképp a II. világháborúba belépő ország uralkodója képessé vált a rádión keresztül népe megszólítására.
Nem fecsegek tovább, csak annyit még, hogy mostantól kicsit több megértéssel és elismeréssel hallgatom a királyok (vagy miniszterelnökök) beszédét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése