Hajnali mérkőzések

Szerző: Fakirma

Reggel 8 órára már megint egész biztosan tudom, hogy a jófej anyaság egy nagycsaládban  relatív fogalom, és majdnem mindenki jobban jár, ha nem nagyon töröm magam ezért a címért. Az egész akkor kezdődött, amikor tegnap meghallottam a szörnyű zimankó hírét. Anyai szemeim előtt megjelent Bendő fagyhalála, észérvek eltörölve, nem számít, ha mindenki szív, nem buszozhat, ma autóval viszem a nulladik órára.

A hajnali első meccset elvesztem. A kislányok nem hiába rutinos hitvesi ágy bitorlók, azonnal leveszik, hogy anyjuk szökni készül az ágyból, a reggeli készülődés során vinnyogva követnek mindenhová ("Mamabújtam, mamacici, mamanemenjel..."). Amúgy minden gyanúsan simán megy: zabkása nem ég oda, hamar előkerül az alig koszos, szinte egy pár zokni két kiadásban, fennakadás nélkül esünk túl a rendetlen tolltartó miatti letoláson,  csipa kimosva mindenki szeméből, Öregapát ezen az éjjel sem ütötte meg a guta, simán a fotelba ültethető, hogy szendergés közben felügyelje két üvöltő unokáját.
Öt perc késéssel a lépcsőházban vagyunk. Szendvicsgyerek fél bakancsa sehol. Vissza a lakásba, kutatás ágy alatt, ágyban, szennyes kosárban és fehérneműs szekrényben, cipő sehol. Marad a váltócipő. Kicsit topis, kicsit lyukas, de azért jó lesz. Jó lenne. Annak is csak a fél párja van meg. Egyszerre nézünk az ideiglenesen nálunk tanyázó németjuhász kutyára. Irány a kert, kutatás a -15 fokos hidegben, Szendvicsgyerek - fél lábán strandpapucsban - diadalmasan ássa elő a hiányzó bakancsot. Kezdődhet az autóban a helyfoglalós játék. Bár a kis Szendvics fél cipő miatt hátrányos helyzetből indít, Bendő a vesztes, neki csak a két gyereküléses hely marad. Bután rángatja Királykisasszony méregdrága trónusát ("Ezt az izét nem lehet innen kiszedni!"), megfordul a fejemben, hogy a pedagógiailag helyes utat választva kivárom amíg megoldja a problémát, aztán szitkozódva pattanok ki az autóból, és dobom hátra a csomagtartóba a gyerekülést. Indulunk, egy röpke vita után (Trendi betegség-e az ajakherpesz? témakörben) egy pont ide, a fiúk sóhajtva kenik be a szájukon éktelenkedő ocsmány keléseket. A piros lámpánál hátrapillantva megállapítom, hogy Bendő öltözéke elég korrekt, Szendvicsgyereken viszont se sapka se sál az év majdnem leghidegebb napján. Nem üvöltök, félre az ostoba maximalizmusommal, legalább két cipő van a lábán. Ember az anyósülésen csúcsformában, hajnal óta sziporkázik, elmés megjegyzéseire ("Kéne neked egy kormánymelegítő, ne kelljen kesztyűben vezetned!") már meg se próbálok visszavágni. Egy piros lámpánál kilököm az autóból, nemsokára Bendő is landol az iskolában mindössze két perc késéssel, már csak a kis Szendvicset kell a megfelelő helyre eljuttatni. Ostoba, kispályás szülők, akik összes gyereküket a sarki intézménybe járatják! Bezzeg mi tudatos, gyermek-centrikus anya-apa-mostohák a négyből hármat különböző irányba (és jó messzire) hordunk! Szendvicsgyerek kimászik az autóból, még megvívjuk a szokásos reggeli utolsó harcunkat cipőkötés ügyben, ő toporzékol, én internátust emlegetek. Bár délután hatalmas twister-parti lesz a farsangi mulatságon, ma mégis én győzök, mártír arccal csomózza össze a fűzőit "arra a kis időre, amíg úgyis le kell venni". Eltűnik az iskolában, én sóhajtva nézek az órára. 7 óra 37 perc, és a napi szokásos három új ősz hajszálam máris kipipálva.