Mártirma lefagy, avagy most van az "elég"

Szerző: Fakirma

Egy hónapja lakik köztünk fosós-hányós vírus. Időnként benéz hozzánk taknyos-hörgős barátja is, de ő  igazán rövid időre jön, épp csak azért, hogy megtörje hétköznapjaink egyhangúságát. Családanyáknak felesleges részleteznem a nálunk uralkodó állapotokat: száradó ágyneműk, összerohadt ruhakupacok, gyanús eredetű, sebtiben elkent foltok a szőnyegen, nem beszélve a szociális deprivációról, amitől mindannyian szenvedünk ebben az egyre nyomasztóbb karanténban.

Nincs is ezzel gond. Rutinos gyerekesek tudják, hogy a helyzet reménytelen, aztán - amikor már magad se várnád - a kölykök egyszer csak megrázzák magukat, betegség elfújva,  és ismét beköszöntenek a várva várt szürke hétköznapok.

Most viszont csalódott vagyok. Nem tudom, nálatok mi a divat, de nálunk van egy alapszabály: mindenki annyit betegeskedik, amennyit akar, de üdülések és ünnepek alatt még a legramatyabb állapotban lévőnek is kötelező összekapnia magát. Kórházi Farkas születésétől fogva két lábbal tiporja ezt a szabályt, így már azt is tudom, hogy a tengerpart semmivel sem romantikusabb egy kórházi kórteremnél, ha éppen lázas gyerekeddel a válladon kutatsz a helybéli lódoktor után. Idén kiderült, hogy legkisebbünknek a Karácsony se szent. Ettől aztán a többiek is vérszemet kaptak. A fiúkat a szokásos ünnepek közti síelésből idő előtt hazapasszolta az apjuk, mondván, hogy hányósakkal nem tud mit kezdeni a sípályán. Utolsó reményem, a mindig egészséges Királykisasszony is csatlakozott a  B-csapathoz.

Szombat reggel a házastársi aggodalomnak a nyomát sem találtam magamban, amikor Ember benyögte, hogy "Ráz a hideg, azt hiszem, én is elkaptam" (mentségemre legyen mondva, pár percig kutattam utána). Ellenben rohadt ideges lettem, hogy segítség helyett itt van még egy fetrengő. A szombati napot elég jól viseltem, bár a tükörben láttam, hogy az arcom egyre baljósabb árnyalatokat ölt. Vasárnap robbantam. Dühösen vetettem rá magam az összes zümmögő kütyü kikapcsológombjára,  amelyek képernyői  előtt a halódók halódtak, s magamból kikelve ordítottam, hogy akkor most van vége a bulinak, mindenki összekaphatja magát. Nincs több ágyba szervírozott reszelt-almás piskóta és kamillatea, aki éhes, az a konyhában talál Csokimamától érkezett töltött káposztát, és ha ezek után bárkinek kedve támad  a földre, vagy bárhova rókázni, bátran tegye meg, de legyen szíves takarítsa fel maga után. Sok egyéb dolgot is üvöltöttem elkényeztetett büdös kölykökről, rossz példát mutató apákról és ócska szimulánsokról, de ezek még az én mércém szerint sem állják meg a helyüket egy konzervatív lap női oldalán.

A hatás drámai volt. Mindenki összeszarta magát. Illetve abbahagyta a szarást. Ráadásul Szendvicsgyerekről kiderült, hogy klassz kis házi dolgozatot tud írni egyedül a szobájában, Telhetetlen Bendő két perc alatt kiderítette, mi a kötelező olvasmánya és melyik altruista osztálytársától tudja beszerezni azt (napok óta nekem nyafog, hogy kerítsem elő azt a könyvet, amit valami Szopokizé írt Antiganéjról, de lehet hogy fordítva, és nem is biztos, hogy azt), Királykisasszony befejezte a "játszd újra" üzemmódra kapcsolt  "fáj a hasam-unatkozom" rinyát, Kórházi Farkas  átmenetileg lecuppant a cicikről, s csodálkozva nézett körül az anyatejen túli világban, Ember pedig rájött, hogy a hidegrázás legjobb ellenszere a lányaival való kockavár építése.

Én köszönöm szépen, jól vagyok. Nem kaptam el a betegséget. Tegnap leporoltam a szobabiciklit és egy nagyot tekertem, elolvastam egy klassz könyvet (hamarosan beszámolok róla, nektek is el kell olvasnotok!), három órát vasaltam az új gőzölős vasalómmal (nálam ez terápiás tevékenység, amikor végképp bekattanok, a legnagyobb szemétdomb tetején is képes vagyok páratlan zoknikat vasalni) és elkezdtem kedvenc szétválasztós diétámat is.

.

Hajnalban Ember elvonszolta magát a munkába (okos fiú, gyorsan belátta, hogy a kollégáktól több törődést remélhet, mint itthon tőlem), a srácok a szobáikban fogják olvasni a szünetre feladott kötelező olvasmányokat, a lányokhoz jönnek az unokatesók, én pedig elhúzok a barátnőmmel moziba. Boldog Újévet mindenkinek!

Már csak azt nem értem, miért nem korábban jöttem rá, hogy a mártír szerep szarul áll nekem, és raktam helyre - ha csak átmenetileg is - a családomat.