A mindennapok kultúrája

Szerző: Lotte

 

Indulásnál még minden kerek volt és egész. Aztán apránként részekre hullott, mint Ady versében, csak épp velem nem a rossz szekér, hanem a családi Citroen futott. Volt néhány apró-cseprő elintéznivalóm, a gyerekek oviban, iskolában, Ő a munkahelyén. Különleges élménynek ígérkezett kicsit szabadon, egyedül (!) és sietség nélkül csellengeni a karácsonyváró kedves városkában. 

Jó hangulatban, olyan oktalan szerelem-forma érzéssel a szívemben ültem autóba. Mintha egy film főszereplője lennék, úgy éreztem. Elérve a várost leparkoltam, majd elindultam néhány közeli üzletbe apró ajándékokért az óvó- és tanító néniknek, Mikulás-virágért és fagyöngyért a piacra, meg egy jó meleg sapkáért, kivételesen magamnak, hisz holnap itt a hideg és régi sapimat a kisfiam elkobozta.

„Nem tudott volna másképp beállni?! Alig férek az ajtóhoz!”- érkezett az első gyomros. Nehezen boldogulok a nyers, szemtől-szembeni anyázással, sűrű bocsánatkérések közepette korrigáltam a beállást, majd boldog ünnepeket kívántam a feldúlt hatvan körüli férfinak, aki maradt a hirtelen megásott árokban, s nem viszonozta a jókívánságot. Aztán beszaladtam egy cipőboltba. Egy tüsi, szőke hajú, mutatós huszonéves lányka fogadott mélységes unalommal és megfoghatatlan eredetű megvetéssel. Tényleg nem tettem semmi rosszat, de úgy éreztem, tekintetét és gesztusait látva, hogy valamiért a szőnyegpadló alatt kellene járnom, és láthatatlanná válni, hogy ne zavarjam a kisasszony köreit. Nem is maradtam sokáig, ímmel-ámmal megfogtam egy-két csizmát, majd tőlem telhető kedvességgel búcsúztam. A lány elsziszegett valami köszönés-félét, de szeme azt mondta "hagyjál már békén, nem látod, hogy zavarsz!". 

Próbáltam visszanyerni megtépázott belső egyensúlyomat és egy ajándékbolt felé vettem utamat. A szép és viszonylag ízléses kirakat alapján úgy gondoltam, itt kedves, tapintatos és úri közegbe kerülök. Nem így történt. A kikent-kifent ötvenes vörös hölgy hosszú körmeit birizgálta, s a szája úgy állt, mintha épp citromlével gargarizálna. Mondtam, mit szeretnék, s milyen mennyiségeben, de kelletlenül közölte, nincs és nem is lesz. Megköszöntem, de a "Boldog karácsonyt!" már valahogy nem jött ki a számon. 

Eközben, mintha csak kedvem változását követné, fújni kezdett a szél, és eleredt az eső. Nem volt már kedvem sétálgatni, de a sapka egyre jobban hiányzott. Befutottam a piacra, a kofákkal világ életemben jól kijöttem, gondoltam a piaci harisnya és sapka árussal csak elboldogulok. És hál' Istennek, nem csalódtam. Az ősz néni előpakolt háromféle kötött sapkát, s anyai gondossággal mutatta, hogy ez aztán jó meleg, "csak tessék behúzni kicsit a homlokba, így ni!" Mintha hosszú számkivetés után haza érkeznék, olyan jól esett egyszerű kedvessége, emberi hangja. A sapkák nem igazán tetszettek, de muszáj volt vennem egyet. Este ki is próbáltam, igazi jó, kuckós darab, máris a szívembe zártam...