KitűNő- év végi beszélgetés Szabó Anettel, a Hír Televízió műsorvezetőjével

Szerző: Lotte

Mindig mosolygó szemek és határozott fellépés. Az Onleány Társasblog KitűNő című interjú-sorozatának idei utolsó beszélgetését Szabó Anettel, a Hír Televízió közkedvelt műsorvezetőjével készítette.

Hogy telt a karácsonyod? Hazautaztál Párkányba?

Az idei Advent a boldog karácsony ígéretét hozta: nagyon szép, békés, meghitt napokat töltöttem a családommal és a barátaimmal együtt, sokat orgonálva-zongorázva, átélve az együttlét fontosságát és begyűjtve hosszú időre elegendő energiáját. Ünnepi hangulatomat pedig már az előző hetekben készült interjúk alapozták meg, amelyeket ezen a héten láthatnak a nézők csupa-csupa fantasztikus emberrel. Megtisztelő volt a nyíltságuk, őszinteségük.

Sütsz-főzöl, vagy ráhagyod anyukádra az előkészületeket?

Nálunk szabály, hogyha a szüleim látogatnak meg engem Budán, akkor a konyha az én felségterületem, ha viszont én utazom haza, akkor anyukám az úrnő a konyhában… Az én feladatom a karácsonyfa és a lakás ünneplőbe „öltöztetése”. Pici korom óta ragaszkodom a hatalmas karácsonyfához, ami alatt az egész népes család elfér, ebből sosem fogok kinőni!

Ajándékozósok vagytok, vagy távol élve a családtól inkább a közös vacsora, az együttlét a fontos?

Így minden együtt! Az ünnepi előkészület, a gyertyák, a karácsonyi zene, a közös vacsora, az ajándékosztásra hívó kis harang, az adni és kapni öröme, a meghitt beszélgetés, éneklés és zongorázás a fa mellett, és az éjféli mise, ahol a szülőfalumban 15 éve én orgonálok. Én így nőttem fel, nekem így karácsony a karácsony…

Hagyományos magyar menü megy ilyenkor odahaza, vagy van valamiféle „tótos-knédlis”áthallása?

Szeretem a „tótos-knédlis áthallást”, de nem karácsonykor. Ilyenkor magyar családban magyar a menü, halászlével, hallal, sült libával, amúgy magyarosan…

Tudsz néha kikapcsolni a hírgyárak diktálta világból és a szűkebb valóságra figyelni, vagy ebből a vonatból nincs kiszállás?

Muszáj, hogy legyen, és van is. Kultúra minden mennyiségben. Barátok, borozós-beszélgetős, sírós-nevetős, világmegváltós esték, színház, kiállítás, nagyon hosszú séták, zene aktívan és passzívan, és hát a könyvek. Bennük a válaszok minden kérdésre…

Napról napra közügyekről kérdezel műsoraidban, ami egy gazdasági világválság kellős közepén nem túl vidám dolog. Nem fogy így a derűdből?

Nem szabad elfelejtenem egy percre sem, hogy a hivatásom az életem része, de nem az egész életem. Nem veszíthetem el a derűmet, mert abból nekem kell adnom másoknak, de amit én adok, azt vissza is kapom, amikor nekem van rá szükségem. Csodálatos családot, fantasztikus barátokat adott nekem a Jóisten, de mindezt a jót nekem tovább kell adnom. Ezt próbálom magánemberként, és a nézőknek műsorvezetőként továbbadni. A legkeményebb időkben és helyzetekben is derűt, optimizmust sugározni.

Hogy értékeled az idei évet?

Nem lesz meglepő a válaszom, nehéz év volt. Nehéz a világnak, Európának, Magyarországnak, a családoknak, és igen, nekem is. Ami igazán elszomorít, nem is annyira a gazdasági válság, mint az egyre hatalmasabb méreteket öltő érzelmi válság. Bár tény, hogy a kettő összefügg. Kiüresednek a kapcsolatok, eltűnik a szeretet, a nehézségek már nem összekötnek, hanem inkább szakadékot teremtenek ember és ember között. A problémákat nem megoldani akarjuk, hanem a szőnyeg alá söpörni. Az idei évben én is megjártam a magasságokat és a mélységeket is. Rengeteg jót kaptam, de mindennek megvolt az ára. Valahol ez mégis így van jól. Kellenek az árnyékok, hogy örülni tudjunk újra a napfénynek. Alapvetően olyan ember vagyok, akinek rengeteget segít a hit. Tudom, hogy míg mi csak az adott szakaszt látjuk, van felettünk Valaki, aki látja az egyenest is, és tudja, mi miért történik…

Idén végre kettős állampolgár lettél?

Nem. És ezt nagyon szomorún mondom. Szlovákia a szülőhazám, szlovák állampolgár vagyok, és amíg a magyar állampolgárság kérelmezése ennek elvesztését vonja maga után, addig sajnos nem is kérvényezhetem a visszahonosítást. Ezzel a hatályos törvény szerint ugyanis minden hivatalos kötődésemet elveszíteném Szlovákiához, ahol az egész családom él. Elveszíteném az ottani szavazati jogomat, márpedig ehhez ragaszkodom, hiszen ha csak egy szavazattal is tehetek azért, hogy ott a családomnak jobb legyen, akkor azt meg akarom tenni. De bízom benne, hogy ez a helyzet a két ország között rendeződik, mert hosszú évek óta Magyarország a második otthonom, szeretnék az állampolgára lenni.

Optimista vagy?

Határozottan igen! 

Kislányként is „bekérdezős” voltál?

Nem! Inkább kíváncsi, kérdezni és beszélgetni szerető, nagyszájú, de nagyon félénk kislány voltam. Nehéz elhinni, ugye? Viszont háromévesen feltettek a színpadra, aztán ottfelejtettek. Én megszoktam és megszerettem a közeget. A stúdión túl egy teljesen hétköznapi életet élő ember vagyok. Akihez bármikor ide lehet jönni, beszélgetni, ez engem sosem terhel…

A modern televíziózás megrajzolta a kérlelhetetlen, kemény nő arcélét, aki a legrázósabb kérdéseket is fel meri tenni. Mennyire áll közel hozzád ez a stílus?

Ez nem felvett szerep, ez is én vagyok. Gyakran hasonlítanak egy másik csatorna kemény riporternőjéhez, gyakran kérdezik, rá akarok-e hasonlítani? Nem! Az igazán nagyoktól rengeteget tanultam-tanulok, de senkire sem akarok hasonlítani. Egyszerűen ilyen vagyok. Nem véletlen, hogy nem a bulvárműfajban helyezkedtem el. Úgy érzem, egymásra találtunk a Hír Televízióval. Nagy bizalmat, szép feladatokat kaptam és kapok a csatornától, de semmit nem erőltetnek rám. Nem gondolom, hogy én kemény vagyok, inkább határozott. A beszélgetéseimre maximálisan felkészülök, van egy fantasztikus szerkesztő-csapatunk, akik jó barátaim is. Minden beszélgetőtársamat tisztelettel, de határozottan kérdezem - pártállástól függetlenül. A mellébeszélést nem szeretem, ahogy a néző sem szereti, és nem is hagyom. Őszinte ember vagyok, és őszintén kérdezek a stúdióban is. 

Minden „fegyvert” előre bekészítesz az interjúhoz?

Felkészülés van, rengetek olvasás, tájékozódás – ez az én fegyvertáram. Na jó, meg az, hogy nő vagyok! Ezt a beszélgetés közben remekül lehet használni. 

Melyik beszélgetésben voltál idén a legjobb a saját mércéd szerint?

Alapvetően kritikus vagyok, magammal a leginkább. Minden beszélgetés után azt mondom, hogy jó, de holnap a következő még jobb lesz. Így mindig van és lesz mit tanulni, igenis van hová fejlődni. És kell is. Nem szabad megelégedni. A saját mércém szerint sem. Most a karácsonyi időszakban igazi „nagyemberekkel” készíthettem interjút, számomra volt ajándék és megtiszteltetés a nyíltságuk, őszinteségük. Ami most leginkább megmelengette a szívemet, az a Fekete Párduccal, Grosics Gyula bácsival karácsony napján sugárzott beszélgetésem volt. Hála és köszönet érte…

Dolgod-e az interjúalany óhatatlan feszültségének oldása?

„Nyugtatni” csak a mimikámmal, egy-egy bólintással, mosollyal próbálok. Kérdéssel soha. 

A vagány rövid, tépett haj a riporternő „kelléke” vagy sosem volt hosszú hajad?

Táncos voltam sokáig, akkor szinte kötelező volt a hosszú haj. Ez a mostani rövid frizura nem a riporternő, hanem Szabó Anett „kelléke”. Időnként kísérleteztem hosszabbal, de nem áll jól. Vannak kifejezetten rövidhaj-típusú nők, én is közéjük tartozom. 

Mennyi szabadidőd van? Hogyan kapcsolódsz ki?

Mindenre és mindenkire van időm, amire és akire akarom. Velük kapcsolódom ki…

Tudsz inkognitóban lenni?

Magyarországon nem igazán. De nem baj, így tudom, hogy sokan nézik és szeretik a Hír Televíziót.

Ha felismernek, hogy viseled? Mennyire terhes az ismertség?

Negatív élményem még nem volt. Nyilván nem mindenki kedveli az én keményebb stílusomat, de akkor elkerül. Ez a ritkább. Rengeteg szeretetet, biztatást kapok az emberektől nap mint nap, egyre többet, idősektől, fiataloktól, ami nekem is rengeteg erőt ad. Nemrég egy rock-koncert kellős közepén rohant oda hozzám egy fiatal srác, elkapta a kezemet, adott egy puszit, csak annyit mondott: köszönjük, hogy vagy nekünk! Mire észbe kaptam már rohant is tovább a barátaival.

Hol töltöd majd a szilvesztert?

Remélem, színházban!

Személyesen mire vágynál az újesztendőben s mit kívánsz a magyaroknak?

Higgyünk abban, amit tudunk. És mindig legyen út lélektől lélekig…

És végezetül: olvasóinkat megajándékoznád valamilyen kedvenc zenéddel, amelyre szívesen táncolsz vagy épp alszol el?

Elárulom a három „leget”: ” My way”, „Most múlik pontosan” és a „Nyomorultak” musical.