Árpádházi Szent Erzsébet

Szerző: Fakirma

Nagy kedvencem Árpádházi Szent Erzsébet, s már hetek óta készülök arra, hogy november 19-én írok Róla egy bájos bejegyzést. A szent elhatározás óta egy visszatérő rémálom kísért, amelyben  megjelenik szemem előtt az Onleány Társasblog főoldala egy hatalmas Szent Erzsébet képpel, s kiderül, hogy mindig napra kész Lotténk megelőzve engem már rég felpakolta az aktuális Szent Erzsébet megemlékezést. Most itt a várva várt nap, amiből már csak két óra van hátra, és a poszt még sehol, se Lottétól, se tőlem. Szóval most muszáj villámgyorsan megírnom.

 Erzsébetnek több okból is rajongója vagyok. Számomra a legszerethetőbb jellemzője, hogy kilóg  a búval bélelt női szentek népes táborából. Észevettétek már női szentjeink sztereotip sorsát? Az aktuális szent először eljegyezi magát Jézussal, aztán el akarja venni őt feleségül a gazdag pogány gonosz városi elöljáró, ő nemet mond, megkínozzák, továbbra is nemet mond, aztán szegény meghal kínok közepette. Szörnyen földhözragadt vagyok, talán ez lehet az oka annak, hogy ezek a történetek mélyen megrendítenek, s mindig arra gondolok, talán célszerűbb lett volna hozzámenni a gazdag gonoszhoz, s életben maradva inkább valami jót cselekedni.

A krónikák szerint Erzsébet sem lehetett egy partiarc, viszont boldog házasságban élt Wartburg várában Lajos őrgróffal, ami egy szenttől figyelemre méltó teljesítmény. Sőt, még három gyerekük is született. Nem lehetett valami nagy kedvenc a várban, Lajos rokonságát roppant mód bosszantotta, hogy a pazarló meny a családi vagyont a szegény emberek megsegítésére herdálja el. Gondolom, volt nagy ribillió a családban, amikor  a nincstelen gyermekek számára alapított árvaháza mellé még egy szegények kórháza is beficcent! Férje viszont mindig kiállt Erzsébet mellett, és támogatta jótékonykodásait. Sajnos a boldogság nem tartott sokáig, Erzsébet húsz évesen megözvegyült, s mivel a hangulat elég vacak lehetett, hamarosan inkább elhagyta a várat gyermekeivel együtt, s állítólag szegénységben fonásból és a megmaradt ékszereiből tengette életét. Végül Assisi Szent Ferenc rendjének tagja lett, s köztük halt meg 24 évesen.

Leghíresebb története szerint egy sóher rokon rajtakapta Őt, ahogy kötényében kenyeret csempész ki a szegényeknek. Erzsébet nem lehetett nagyon jártas a hazudozásban, és elég buta módon azt találta mondani, hogy rózsákat visz a ruhájában. A rokon persze balhézott tovább, s felszólította a fiatalasszonyt, hogy mutassa azokat a virágokat. S lássatok csodát, a kötényben tényleg rózsák voltak! A történet eme pontjánál nekem mindig elfutja a szememet a könny: megható, hogy a Jóisten annyira szerette Erzsébetet, hogy még füllentése felett is szemet hunyt, sőt kihúzta Őt a pácból!

Szent Erzsébethez egy saját szép élményem is kötődik. Egy réges-régi nyáron Szendvicsgyerekkel (akkor még egyáltalán nem volt szendvicsgyerek) esténként kettesben titkos sétákra indultunk. Az útvonal mindig azonos volt: először elmentünk megnézni a szétlőtt házat (a világháborúból maradhattak meg a golyónyomok), aztán pedig a templom felé vettük utunkat, majd megálltunk Szent Erzsébet színes üvegablaka előtt, és minden áldott nap elmeséltem a "rózsás néni" történetét. Nem egy nagy sztori (mármint az enyém), de nekem  szívmelengető.

Hát, nem ez a bejegyzés fog engem világhírűvé tenni , de remélem, legalább a lelki békém helyrebillen tőle. Most még eszembe jut Makmama (az én igazi szupernagyim volt fénykorában), akinek remélem a Mennyországban épp az angyalok ráncigálják a fülét névnapja alkalmából.

És persze megsimogatom a lábamnál békésen szundikáló lánykámat: Isten éltessen kis Királykisasszony!