Ezt nem tudom szó nélkül hagyni, mert nekem is van egy erős hullámokat verő Mága-élményem, nevezetesen amikor elöntötte a Szent István teret a meleg takony.
Augusztus 20. körüli napokban lehetett, gyanútlanul sétáltam este a gyerekekkel a városban, amikor belebotlottunk a "szuperkoncertbe". A bazilika előtti teret színültig telt széksorok foglalták el. Mindenfelé a jobb ruhájukat felvett emberek, mint egy régi vasárnapon talán. A drága kávézók teraszán külföldiek tanulmányoztak valami műsor félét.Bőszen pisszegtem a gyerekeket, hogy ne zavarjuk az áhítatot, akkor még nem tudtam, mire várnak. Mi fagyizni mentünk.
A konferanszié a legünnepélyesebb tévéhangját vette elő, nem vagyok benne biztos, de talán még valami egyházi embert is előszedtek. Aztán a gyerekcsitító stressz torz vigyorként szakadt fel bennem, amikor meghallottam. Na ne...És tényleg nem látja senki, hogy meztelen a király!
És eszembe jutott megannyi minőségért naponta meghaló rokonom és ismerősöm, de nem az, hogy miért nem ők vannak itt, hanem hogy mennyire fájna nekik, ha itt kellene lenniük, és talán örökre szakítanának az emberiséggel. De ez mindegy is, ez a megszállottak sorsa.
Inkább leteszem a voksom, Lotte kérdésére válaszolva. Ami zavarba ejtő, az nem is a giccs, vagy a középszer, és még nem is a népszerűség, a felhajtás. Nekem a kultúránkért, kulturális metanyelvünkért dobogó szívemben forgatták meg a kést. Mert nincs baj Mágával, biztos rendes pasas, és nincs nagy baj a jelenséggel sem, de ne adjuk át a szimbolikus tereinket! Se szó szerint, se átvitt értelemben.
A második gondolatom az volt, hogy bakker, aki véletlenül jár erre, az most azt hiszi, hogy nálunk ez a nagy produkció, nemzeti büszkeség, másként mi a fenéért tettük volna egy nemzeti ünnep előestéjén a főváros egyik központi terére? (Harmadszor meg azt gondoltam, hogy aki leperkálja azt a nem kevés pénzt a vacsorájáért a környéken, annak miért kell ezt hallgatnia? Mert azért, köztünk szólva, ez nem az a színvonal, ami ízléstől függetlenül lecsúszik. Én sem ilyen fagyizásra számítottam.)
Kedvelem a termékeny határátlépéseket, de ne csak anyagilag legyenek termékenyek, leginkább szellemileg. A tér ugyan mindenkié, de az épített környezetünk egyik fő funkciója a reprezentáció. Ha ettől eltekintünk, üres, zörgő dióhéj marad amiben élünk, mamutcsontvázakat kerülgetünk, melyek csak arra jók, hogy legalább nagyok és tartósak, és különben sem tudjuk odébb vonszolni.
Azt gondoljátok talán, avítt dolgokat hozok elő, de ha az ellenirányból vesszük szemügyre a jelenséget, láthatjátok, hogy él amiről beszélek. A mindennapi életünkben mi magunk is differenciáljuk a bejárt tereinket, és egyre jobban alkalmazkodunk az általunk kijelölt szabályokhoz. Így dagad a jelentés, és szilárdul, mint a folyómeder. (És akként változik is.)
Nem tartjuk a kerti szerszámokat a borozós verandán, és nem a budi mellett ültetjük le a vendéget. A kerti pad felé vezető úthoz virágokat ültetünk, nem ott ássuk a komposzt gödröt.
Ha a sufniajtóban fröccsözünk a szomszéddal, az tuti jó, de érezzük, hogy mást jelent, mint a teraszon gyertya, süti, talpas pohár mellett leültetni. Más funkció, más elvárások, más jelentés. A kapcsolatunk jellegét is értelmezi a szituáció megválasztása.
Persze, fel lehet rúgni ezeket a szabályokat, és fogadhatjuk babydollban Józsi bácsit annak érdekében, hogy idén is használhassuk a fűnyíróját, de akkor ne csodálkozzunk, ha meg akar...vagyis, ha többet enged meg magának.
Holott egész megbízható jószomszédi viszonynak indult, de mi kezdtük. Fűnyíróért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése