Oldalak

2011. október 4., kedd

KitűNő: Interjú Gál Helgával, a magyar bor nagykövetével

Bikavér kontra Mojito?

Az Onleány Társasblog Gál Helgával, a magyar bor nagykövetével beszélgetett
(Fotó: Kovács András/ EU2011.hu)

Utoljára Balatonfüreden találkoztunk, az Anna Bálon, ahová fiatal unokahúgát hozta el, hogy bevezesse őt a báli kultúra világába. Másnap hajnalban már a Baltikumba repült, hogy illusztris körökben mutassa be a magyar borokat. Az EU-elnökség alatt több tucat borbemutatót tartott a legmagasabb rangú uniós politikusoknak. Helga sűrű élete mellett mégsem tűnik fáradtnak, valahányszor összefutunk, üde és mosolygós. Az első magyar női sommeliert kérdezzük borról, kultúráról és családi gyökerekről – no meg a Mojito-kultuszról.


Hétköznapjaidnak a borral együtt szerves része az elegancia és a társasági élet. Egy sommelier is belefáradhat a protokollba, de vajon farmerban, pulcsiban érzi-e jobban magát?
Szerintem inkább a társaság és a környezet határozza meg azt, hogy az ember épp hogy érzi magát. Úgy értem, hogy farmerban és pulcsiban is lehet feszengő érzésed, ha a társaság nem kedvedre való, ha nem természetesen viselkedő emberek közé kerülsz. Ugyanakkor nagyestélyiben is érezheted magad fesztelenül, jó bálozó partnerek társaságában. Próbálok figyelni arra, hogy az öltözködés ne legyen túl fontos része az életemnek, bár természetesen vannak íratlan szabályok, amit illik betartani és ezt tudomásul kell venni.  

Meg tudsz inni jóízűen egy 200 Ft-os, kommersz hosszúlépést, vagy úgy vagy vele, mintha egy zeneértőt löknének be Mága-koncertre?
Természetesen meg! Legszebb nyári strand-élményeim közé tartozik egy jó, hűsítő fröccs. Nincs abban semmi rossz, hacsak nem eleve galád módon, kidobni való borból készítik. A fröccsnek is megvan a maga kultúrája, az is csak jó borból igazán finom. Nem tudom, észrevetted-e már, ha egy bor „dugós” (penészes, rossz illatú), annak rossz ízét a szódavíz csak felnagyítja, és ihatatlanná teszi.

Hogy érzed, több jelentős európai étterem borlapján kínálnak magyar borokat, mint az elnökség előtt? S vajon mi, magyarok, erősödtünk-e boros öntudatunkban?
Nagy örömömre szolgál, hogy az elmúlt hetekben több visszajelzést kaptunk, például brüsszeli vendéglátóhelyekről. Az elnökség ideje óta rendszeresen rendelnek magyar borokat. Ilyen éttermek vannak többek között magának az Unió Tanácsának épületében is. Mikor ezeken a helyeken az első borbemutatót tartottuk az elnökség előkészítéseként, az éttermek vezetői udvariasak voltak, de meglehetősen hitetlennek, szkeptikusnak tűntek a magyar borokkal kapcsolatban. Ez mára gyökeresen megváltozott! A magyar borok egyik legelkötelezettebb importőrétől is nagyon jó visszajelzéseket kaptunk: sok, az elnökségi rendezvényeken Magyarországra látogató diplomata lett az elnökségi periódus óta állandó vevője. Ez is azt bizonyítja, hogy az a koncepció, amit az elnökségre felállítottunk, működőképes. A politikusok és a diplomaták jó hírvivői a magyar étel- és borkultúrának, s ezentúl még jó vevői is a magyar boroknak.

Mikor dőlt el, hogy a lengyelek is magyar borokat kínálnak majd az elnökségi félévük során?
Ez már a mi elnökségi periódusunk kezdete előtt szóba került. Már a novemberi válogatásra meghívtuk a lengyel elnökségi stáb szervezőit és tudatosult bennük, hogy a bor a magyar elnökség alatt kiemelt szerepet kap majd. Ezek után több bemutatót szerveztünk varsói nagykövetségünk segítségével, ahol rendre nagy sikert arattak boraink. A konkrét szándéknyilatkozat aláírására aztán a két külügyminiszter között júniusban kerülhetett sor.

Várható még folytatás?
A vidékfejlesztési miniszterünk már rendelkezett arról, hogy puhatolózzunk a dán elnökség szervezői irányában is, mivel ők sem hagyományosan bortermelő ország, és januártól ők a soros elnökök. Akárhogy is alakul, az eddigiek mindenképen jó kiindulópontot jelentenek egy új felfogású koncepcióhoz, amikor nem pusztán arra törekszünk, hogy minél több palackot tudjunk eladni, hanem arra, hogy odafigyeljenek borainkra és ezzel együtt a magyar gasztronómiára és a magyar kultúrára.   

A nagy borász nemzetek vajon mennyire nézik féltékeny szemmel ezt a folyamatot?
Bár jelentős sikereket könyvelhetünk el, azért ez nem fogja megrengetni Európa borpiacait. Az általunk beválogatott borok minőségi termékek, melyek sok esetben csak kis mennyiségben készülnek. Célunk is az volt, hogy felhívjuk a figyelmet egyedi termőterületeinkre, mely ilyen értelemben nem is lehet konkurenciája sem a külföldi, sem más magyar bornak, hisz egyedi értéket képvisel: kisebb termőterület és speciális természeti adottság függvénye.

Tényleg, mi a tapasztalatod, melyik borunkat ismerik és kedvelik leginkább a világban? Az évszázados favorit, a Tokaji Aszú vezet vagy más régiókat és borokat  is kezdenek megismerni?
Országa válogatja. Sajnos Tokaj ismertsége sem egyértelmű, sok országban bizony azt sem tudják, hogy Tokaj egyáltalán Magyarországon van. Természetesen, más a szakértői szint és más a mindennapi emberek tudása a magyar borokról. Sajnos azonban a hiányosságok mindkét szinten érzékelhetők, általánosan igaz, hogy sok még a tennivaló. Nyáron Bordeauxban egy szakmai biennálén voltam, ahol nagyon sokan kerestek száraz tokaji borokat is, nem csak az aszút. Nagy sikere volt a furmintnak, mint szőlőfajtának, amit most kezdenek nemzetközi szinten is felfedezni. A szakmában tehát már híre ment, hogy Tokajban nagyon szép száraz borokat is lehet készíteni. A lényeg, hogy a jóra, az igazán kiemelkedő minőségre mindenki felkapja a fejét - ha van alkalma ilyen borokat kóstolni. Azt kellene elérnünk, hogy külföldön csak jó minőségű magyar borokkal találkozhassanak a borkedvelők, ami nem egyszerű feladat.

Jelenleg a Külügyminisztériumban dolgozol. Hogy látod, a magyar bor jövője külügyi kérdés, vagy inkább a hazai keresletben kell megtalálni azokat a belső tartalékokat, amik a magyar borászatot képesek tovább fejleszteni?
Szerintem a problémát nem a hagyományos úton, a „sales-promotion” oldalról kell megközelíteni. Ha állandóan azt vizsgáljuk, hogy melyik promóciós megjelenés mennyi eladott palackot eredményez, akkor nem jutunk sehova. Meggyőződésem, hogy azon kell dolgoznunk, hogy a magyar bor kerüljön be az igényes külföldi borfogyasztók tudatába, mint egy jellegzetes, minőséget képviselő magyar termék. Ez, sajnos, ma még korántsem evidencia, inkább egy jellegzetes külső image-építő feladat, ami több szervezetnek a közös munkája kell, hogy legyen. E csapatmunka egyik résztvevője a Külügyminisztérium is. A hazai borfogyasztási kultúra egyébként rengeteget fejlődött az elmúlt tíz évben. Itt is megfigyelhető a nemzetközi trend, hogy a borkedvelők egyre inkább a minőség felé fordulnak. Inkább kevesebbet, de jót választanak a borkínálatból. Ez leginkább akkor szembeötlő, ha az ember ellátogat egy boros rendezvényre vagy fesztiválra. Ma már nagyon sok a fiatal, hozzáértő, igényes vendég és egyre kevesebb a dülöngélő, korlátait vesztett ember. Ez a borkultúra fejlődésének igazi eredménye: az emberek megismerik a minőségi bort, s az segít megismerni saját magukat is, tudják, mennyi elég.    

Egy jó magyar bor 2000 Ft felett van. Egy átlag magyar család legfeljebb sátoros ünnepeken teheti meg, hogy minőségi bort igyon. Ugyanakkor a szupermarketek polcain lehengerlő módon vannak jelen a dél-afrikai, chilei és kaliforniai  jóval olcsóbb, 800 Ft körüli borok. Mit mérlegeljünk a választásnál?
Akkor értjük meg igazán a különbséget, ha egymás után megkóstoljuk őket. Ha „összekóstolunk” egy olcsóbb chileit egy ugyanazon fajtájú, de nem sokkal drágább magyar borral, majdnem biztos vagyok benne, hogy a magyar győz élvezeti érték szempontjából. Ettől függetlenül fontosnak tartom elmondani, hogy nem összehasonlítható kategória az európai és az újvilági borok világa. Ez egy összetett téma, több helyet és időt igényelne, de a természeti adottságok, a történelmi és jogi háttér szempontjából sem összehasonlítható a két, ma már markánsan elkülönülő stílus. Személyes tapasztalatomból tudom, hisz jártam Chilében és Argentínában is, ott is vannak nagyon jó borok. Viszont azokat helyben vagy az észak–amerikai piacon értékesítik. Azok az újvilági borok, amelyek itt kaphatók, hát…mondjuk úgy, hogy ők se lennének rá büszkék…    

A vaktesztek egyébként mindig a nagy neveket igazolják, vagy vak tyúk is talál szemet?
Nem hinném. A bor azért nem varázslás, eléggé kézzelfogható dolog egy bizonyos szint fölött. A jó minőség felismerhető, nehéz fillérre pontosan belőni egy bor értékét vakon, de a nagyon kifinomult íz-érzékkel rendelkezők és főleg a nagy kóstolási tapasztalattal bírók itt sem szoktak sokat tévedni.

Nem szoktál megcsömörleni a borászati-nyelvezettől?
Előfordult már. Ha tehetem, szóvá is teszem, hogy az átlagember számára ezek az öncélú szóvirágok inkább ijesztőek, mint vonzóak, bár az is igaz, hogy valahogyan meg kell nevezni a különböző illatokat, ízeket, ami pedig egyáltalán nem könnyű feladat. Én inkább tartózkodom a körmönfont borleírásoktól. Például attól, ha valaki azt mondja, hogy „beleillatolok” egy borba, egyenesen feláll a hátamon a szőr! Mert hát szaglószervünk van és nem illatoló szervünk, ezért a bornak az illatát szagoljuk és nem „illatoljuk”, nemde?!

A bor túlmutat egyszerű ital voltán: az ókor óta szellemi-lelki tartalma is van. Neked mit hordoz ez a kulturális tartalom? Inkább nemzeti értékként tekintesz rá vagy globális értékek hordozójaként?
Mindkettő fontos. Sok helyen tartottam már a világban borbemutatót mind magyar, mind külföldi borokból. Számomra nagy sikerélmény volt, amikor a külföldi borkedvelő vagy újságíró megértette, hogy a bemutatott borok miért egyediek, s milyen mögöttes értékeket rejtenek. Többször előfordult azonban, hogy szemrehányást tettek nekem, miért is nem ismerik ők e kiváló magyar borokat? S ez, valljuk be, nem az ő hibájuk...    
Szerintem a bor olyan különleges kommunikációs eszköz, amit jobban ki kellene tudni használnunk. Kevés más olyan produktumunk van, amely szervesebben hordozza kultúránkat, mint a minőségi magyar bor.


Egri leányka vagy, aki beleszületett a bor világába. Ugyanakkor évek óta Budapesten élsz. Nem vágysz haza?
Egészen pontosan putnoki vagyok, ott születtem, ott érettségiztem, csak főiskolára jártam Egerbe, és amikor csak tehetem, hazamegyek. Számomra a gömöri dombok ma is nagyon fontosak, szívesen is élnék ott, de egyelőre a munkám a fővároshoz köt. A bátyám családja él Egerben, sokat vagyunk ott, ezért egy kicsit, persze, egri is vagyok.

Részt veszel még a családi borászatban? Itt a szüret ideje, ebből te is kiveszed otthon a részed?
Természetesen az egri borok a kedvenceim közé tartoznak, de a családi borászatnak csak külső szurkolója vagyok. Persze, sokat szoktunk együtt kóstolni, beszélgetni, sőt vitatkozni is a borokról, mert hát mindenkinek szívügye. A régi családi szüretek már nem léteznek, sajnos a putnoki szőlőnket még édesapám eladta, nemrég ittuk meg az utolsó palack bort, amit még ő készített 2000-ben. Azok voltak az igazi nagy, családi szüretek, és persze, hogy nosztalgiával gondolok rá vissza. Az egri szüret már egészen más. Harminc hektár szőlőt nem lehet csak úgy leszüretelni, ez már bizony, nagyon komoly szervezettséget igénylő munka.     

A családi gyökerek mennyire vannak jelen mindennapjaidban? Bátyád, a tragikusan fiatalon meghalt borászzseni, Gál Tibor emléke mennyire járult hozzá a magyar bor népszerűsítéséért folytatott munkádhoz?
Elválaszthatatlanul. Mind a mai napig jelen van minden borral kapcsolatos dologban. Nagyon sokszor azon kapom magam, amikor egy megoldáson gondolkodom, hogy ő ezt most nem így, hanem úgy csinálná… Egyébként, főleg külföldön emlékeznek még rá jól az emberek, kiváltképp az újságírók. Bárhol járok, ha szakmai közegben vagyok, a megismerkedés után mindig az az első kérdés, hogy van-e valami közöm ahhoz a Gál Tiborhoz? S akkor kiderül, hogy mindenki ismerte őt, ha nem is személyesen, de tényleg nagy tiszteletnek örvendett a szakmában. Tibor nagyon sokat tett a magyar borok külföldi népszerűsítéséért, ráadásul úgy, hogy nem csak saját borait vitte magával, hanem borásztársaiét is bemutatta. Reményeim szerint ezt a tőle öröklött nemzetközi kapcsolati tőkét most én is a magyar borok külföldi népszerűsítésének szolgálatába tudom állítani.

Hogy látod, az idei magyar szőlőtermés milyen évjáratot ígér?
Úgy hallom, nagyon jót. Igaz, sajnos már egy hónapja nem voltam szőlő közelében, de mustot már kóstoltam, és a borászok elmondásából tudom, hogy sokkal jobb lesz, mint a tavalyi év. Most inkább a fehér szőlők savaival van gond a nagy meleg miatt, ezért fokozottan kell figyelni arra, hogy jól válasszák meg a szüret időpontját.

Női italokként általában szirupos koktélokat, likőröket emlegetnek. A szórakozóhelyeken pedig mintha már a férfiak körében is háttérbe szorulna nemcsak a bor, de a sör is a Mojitóval vagy a Sex on the Beach-csel szemben. A mi időnkben a vodka-narancs vagy a vörösboros kóla hódított, de vajon a koktél-kultusz is csak tűnékeny divat, vagy a következő generációk alkoholos ízlését alapozza meg?
Azt gondolom, hogy minden italnak létezik kultúrája, így a sörnek is és a koktéloknak is. A borhoz fel kell nőni, s talán a borhoz kell legjobban érteni az összes többi között, ha az ember igazán élvezni akarja. Tény, hogy nem adja magát olyan könnyen, mint egy koktél, hosszabb tudati- és ízlésbéli érési folyamatot igényel. Általában elmondhatjuk, hogy aki már felfedezte a borok világát, nem nagy eséllyel lesz rendszeres koktélfogyasztó.

Te mit iszol, ha a barátnőiddel találkozol?
Természetesen bort, de ők már „harcedzett” borfogyasztók, bár nem volt ez mindig így! A kezdetek kezdetén azt sem tudták, hogy kell megfogni egy borospoharat… Ma már ha bort vesznek, sohasem mulasztják el, hogy felhívjanak és megkérdezzék, hogy jó ez vagy az a bor, amit venni akarnak.

Nem lehet kikerülni: melyik bor mostanság a kedvenced? S ha mondjuk, kivételesen nem ételt, hanem zenét kéne párosítani hozzá, mit ajánlanál hallgatnivalót mellé egy borongós őszi estére?
Nagyon sok kedvencem van, nehéz választani. De, ha most jobban belegondolok, talán egy közepesen testes, bársonyos vörösbor, kevés tanninnal jól mehet a sült gesztenye és Gershwin mellé.
Búcsúztassuk Helgával együtt a nyarat egy pohár bor mellett Gershwin Summertime-jával, Ella Fitzgerald és Louis Armstrong előadásában.






1 megjegyzés: