Kicsöngettek

"Akármiként állítjuk föl a mércét: a vers csak úgy szép, ha nem tudni, mért szép." (Mészöly Dezső)

Emlékszel, Szofi? Másodikos gimnazisták voltunk, és négyesre álltunk magyarból. Skandallum! Akárhogy osztottunk, szoroztunk, itt már csak a csoda segíthetett! Ilyen szégyen velünk nem eshet meg! Hiszen csak épp szerelmesek voltunk és másra figyeltünk egy pillanatig, és tessék... Összedugtuk a fejünket és egy szokatlan megoldást találtunk: csináljunk valami nagyot, valami váratlant, ami bebizonyítja, jelesebb a mi affinitásunk a magyar irodalomhoz egy egyszerű négyesnél. Meghívtuk hát Mészöly Dezsőt, akit annyiszor figyeltünk és akiért annyira lelkesedtünk a Lyukasórában! Egy telefonfülkében szorongva kerestük ki a számát, izzadó tenyérrel dobtuk be a húszast és tárcsáztunk. És fölvette, és azonnal azt mondta, persze, eljön és tart egy rendhagyó irodalomórát a gimnáziumban. Jött, remek volt, sziporkázott és megmentette a becsületünket, no meg a féléves ötösünket. Most újra, utoljára köszönjük a versek szerelmesének és szeretettel búcsúzunk Tőle Exitus című versével:

Csak hagyjátok az ajtót nyitva rám, és beszélgessetek
tovább nyugodtan, jó fiúk, leányok.
Valami hirtelen álmosság szállt meg, hadd nyújtózzam el
a ruhatár-szobában, itt a bundák közt, a jó
meleg sötétben.

Ne is vegyétek észre majd hajnal felé,

ha a rövidke zeneszünetekben

nem halljátok többé az ismerős,

hullámzó horkolást. A zsivajos,

zajló, kavargó világbuliról

angolosan távozni ősi jog.

 

Cikk: Meghalt Mészöly Dezső