Újratervezés

GPS-szel felszerelt autóban utazva részünk lehet a következő élményben: az utastérbe közénk „ülő” gép-mitfárer vagy kütyü-mitfárerin (nevezzük, az egyszerűség kedvéért mondjuk Helennek) jól navigálná a terepismeret nélküli autóst, aki persze, mégsem kétszáz méter múlva kanyarodik jobbra, így elrontja az utat. A hang ilyenkor nem veszekszik, nem szitkozódik, könnyedén és türelmesen csak annyit mond: újratervezés. És másodpercek múlva új lehetőséget kínál a megjelölt cél elérésére.

Sajnos, társas kapcsolatainkban a helyzet nem ilyen egyszerű.
Pláne, ha közeli hozzátartozóinkról van szó. Megrögzött álláspontok, beidegződések, évtizedek óta ásott árkok és gondosan összegyűjtött sérelmek nehezítik az újrakezdést: legyen szó felmenőről vagy lemenőről, anyósról vagy sógornőről. Hiába tudjuk, hova szeretnénk eljutni valakivel, belefeledkezünk a szokásos sértettségekbe, s hiába érezzük, nem ezt kéne tenni, bénultan állunk sokadszor is a már jól ismert helyzetek előtt. A ki nem mondott mondatok, meg nem tett ölelések félelmetes űrje ez. A békességes, szeretetteli együttléthez, egymás mellett éléshez vezető út megtalálása nemegyszer embertelenül nehéz.

Pedig példát lehetne venni az idomított bit-szerszám állhatatosságáról. Ha szeretünk valakit, ne adjuk fel az első, második vagy sokadik próbálkozás után se. Hisz még Helen is „hibázik”, ha nem elég friss a szoftver, a sofőr sem tévedhetetlen – ugyanígy persze a másikban és bennünk is lehet hiba.

A gép nem duzzog, megoldást keres. Néha az ember által tanított processzor-intelligencia tanítja vissza az embert. Most én is gondolok valakire, és megkísérlem Helennel a sokadik újratervezést.